Szociális lépcső

Sikolt az óra. Perceiben
szereplők, statiszták keverednek.
Jelmezük nagyon különbözőek
"érthetetlen" anyagi hátterük miatt.
Nagy szociális lépcsőn állnak.

Pokoltól a mennyországig áll a sor.

Visszafelé is sokan várnak!
Én nem fogom a végét az
legelejéről megnézni.
Kívülálló vagyok! Mozgásképtelen.
Az idővallum életét jegyzetelem.

Mindjárt vége! Hazamehetek!

Agy-tubus

Agykrémes tubusba
zártam gondolataim
kezdő mondatait.
Üresen zombulok
a tér teraszán.
Nem létezem.

Éneket hallok
bőrfelületem felől.
Nem mozdulok.
Leégett a cigaretta
újaim között.
Nem érdekel.

Lassan bekúszok
a fürdőszobába.
Elfújom a pillanatot.
Megnyomom a tubust,
mint egy gombot.
Újra működök.

Inkább a pokol

Nem vigyáztam!
Megöltél.
Lelkem hajléktalan
szemete kukában.

Ördög keresi!
Isten csak legyint.
Nem kell neki.
Szolgáinak csettint.

-Pezsgőt, kaviárt!
Ja és egy imát!-

Sátáni kacaj repül
szállítógépen felém.
Arcán mosoly ül,
viccet olt belém.

Mondatait betekerem,
s elszívom.
Nagyot nevetek ezen.
Ez az én poklom.

Üres taps-vihar

Taps-vihar tombol.
A színpad üres,
tekintetet rombol.
A közönség örömtől repdes.

Láthatatlanok, s vakok...

Levegő súrlódik
az idő színházában.
Néha megbomlik, s
tatarozva van.

Nincsenek fények.
Megették a sötét lények
premier után.
A gondnok halott.

Veszett forgatókönyv
mászik elő piszkából.
Magában talál papírt.
Örömkönny a taps viharából.

Elküldtelek?

Csak a hátad látom...

Miért mentél el?
Könny marja arcom.
Egyedül kell maradnom.

Osztódom önmagamból.
Nem kell tükör, hisz
kettő van arcomból...

Így is tudok borotválkozni.

Sírásom záporában,
keserűen mosakszom
halálra magam.

Miért mentél el?

játék-pubertás

Megvetem magamat,
mint az ágyamat.
Elterítem mocskomat.
Kirázom a .... lepedőmet.

Felkockázom testemet,
szétszedem lelkemet, s
odaadom gyerekeknek.
Csináljanak rendetlenséget.

Szótagokat olvassanak.
Ha kíváncsiak ne engedjétek,
hogy összerakjanak!
Még újra telepíteném magamat.

Választás

Belecsapok a
politika arcába, s
beleköpök szájába!
Mérget szívok!

Nem kell öltöny,
hogy legyek valaki.
Ti vagytok a szörny.
Nem megyünk választani!

Sok rossz közül, senkire
sem fogok voksolni!
Szívem így örül.
A pokolba indultok lakni!

Parkettán

Parkettán fekszem.
A plafont nézem
hogyan folyik körém
cocain-fehér színe.

Arcomra mosolyt vágok
papírvágó ollóval.
Körmöt lakkozok.
A szavakkal futok.

Telefonom kikapcsolva
szívja a port,
idővel dacolva.
Nem hiányzik hangja.

A parkettán fekszem, s
a plafont nézem.

..................

"Beszart a hűtő!
Jöhet a műtő.
Igazán nem akartam,
de belefagyott a farkam.
Adnék neked örömmel,
de együtt van a sörömmel."


*
(Tonibácsi)

Lehetetlen bejárat

Mellkasomon kilincs,
alatta zár.Nem köldök.
Lábaimon rögzített bilincs,
lelkem útja az ajtó mögött
tekereg.Labirintusban végződik.

Lehetetlen bejárat!
Jelzi nagybetűvel a felirat.
Kinyitom kiszáradt számat, s
porvihar kerekedik nyomban.
Véremmel oltom szomjam.

A kulcslyukon leskelődök.
Csontvázam darabokban hömpölyög
a beérett búzatábla előtt.
Mellette régi, vázas bicikli
könyörög gazdája után.

Mentálisan hívtam egy lakatost,
de félúton feladta és most
ismétlem önmagam árnyékát.
Állok.Meg sem rezdülök.
Mellkasomon kilincs..,

...alatta zár.Nem köldök.

placebo

Szódával iszom
az univerzumot.
Ez igen finom
érzéki lötty.

Csak placebo.
Vágytörés elmében.
Hatásos gyógymód
az élet berkében.

Igyál barátom!

Napilap

Tudásom összegyűröm.
Elásom hátul.
Megmaradt örömöm
pultot támaszt részegen.

Poharam politizál.
A tévé reklámoz.
Csórókám alkoholizál, a
krumplitól izzad a lábam.

Nagy levegő, sóhaj...
Kortyolás, böfögés...
Nincs több óhaj, csak
csörömpölés.

Ájulás és amnézia...

Oh...Én! (irónia)

Köszönöm, hogy
hálás vagyok.
Lényem emlősével
együtt hálok.

Megveregetem vállam,
dicsérő szavakat mondok
fess árnyékomnak.
S még a fingom se büdös.

Köszönöm, hogy
vagyok magamnak.
Köszönöm.

Bocsáss meg

Ablakból nézem, ahogy
elhagy a testem.
Megcsalta lelkem
egy konzerves dobozzal.

Ránk nyitott konzervnyitóval,
s megtámadta tartalmát
pár szelet kenyérrel...
Aztán kitátotta száját.

Így nézek ki hátulról.
Nem tükörből.Távolról.
Ablakom mocskos üvege,
amit utoljára látok.

Bocsáss meg nekem testem!
Nem akartam, hogy így legyen...

Nincs titok

Nincs titok!
Szilárd tények
döntötték meg
hiedelemmel.

Nincs titok!
Ha lenne sem
volna jobb,
se rosszabb.
Fecsegés a mindenről.

Nincs titok!
Elintézte az
ember, hogy már
ez se legyen.
Teszik nevetségesen.

Nincs titok!
Bármi legyen is,
minden nyílt dolog.
Magyarázat, hogy
mennyire hülyék vagyunk.

Nincs titok!

A csend rendje

Elhízott csend
telepedik vékony
hangokra.
Torkuk reszel.
A hangos néma.

Szórólapok hulláma
borítja utcák
derengő lüktetését.
Régiek a házak.
Szívjuk vérét.

Tömegiszony alszik.
Szuszogása hallatszik.
Ringatózik a sejtelem
éjszakák karján.
Ne ébresszük fel!

Őrizzük a csendet.
Pszt......

Ebédszünet

Hallom, ahogy
emészt a világ
állata.Ketrecből
rendel ebédet.

Pupillája eltűnik.
Hátul szeretkezik
egy majommal.
Feltörte magvát.

Eszközhasználat
után mossa kezét.
Megnézi tenyerét.
Jósol...

Dörmög valamit.
Hallom...

Hajnal-tű

Szerződöm a fertőbe.
Kidobott az élet szeretője.
Csipke harisnyáját szagolgatom,
naplóját olvasom.

Befagyott tavon
szeretkezek a halállal.
Nincs hely Nyugaton.
Keletre megyek elvérezni.

Bizarr városok
heroinja leszek.
Hányásomba fulladok meg.
Innen sehová nem megyek.

Globális átalakító

Egy cég megvásárolta
testemet, lelkemet.
Átalakította!

Jó ember voltam.
Szegény, érző lény.
Rosszá változtam.

Üres ténnyé...

Sznob viselkedés
prűd eleganciával
keverve, nem rázva.

Bekerített magába...

Sírom visszafelé
korábbi életem.
Szétosztom mindenem.

Vissza nyerem reményem...

Célállomás: budapest

Utazó lelkek még
a vonaton ülnek.
Nem vettek jegyet.

Elhagyták bérletüket...

Irány a pokol!
Célállomás budapest.
Mindentől távol.

A kalauz rendes...

Paranoid képzeletek
itt valóra válnak.
Gázálarcban menetelnek.

Szmogriadót fújtak.

Túlvilági "porszívó" városa,
pokolnak pokla.
Az új lelkeket szippantja.

Kiszipojozza...

Mindenki elveszik, mielőtt
bárki észrevenné...

Bosszú(s) *quarelin nélkül

Fáj a fejem.
Kiesik szemem.
Mit érek én?
Távozz migrén!

A jövőben magam
fogok fájni Neked.
Készítsd fel Magad.
Nem ismerek kegyelmet.

Nem lesz gyógyszer, ami
segíthet fejednek!

Naiv naivság

Gyere aludj velem
megtévesztő hiedelem!
Huncutkodj hiszékenységemmel,
erőszakolj meg meséddel.

Nyögve nyelem
torz mosolyod.
Magamat el nem nevetem,
még lelankadna a ... karod.

Ölelj, gyúrj magadba!
S csúf hazugság leszek,
egy döbbenet az arcodba.
Gyere! Szeress meg...

Hűvös pillanat

Tenyerembe temetem
arcom.(Sóhajtok)...
Gyűrött képzeletemmel
játszok véget nem érő életet.

Léleksav marja lelkemet.
Dühös füstjéből formálok
magamnak testet.
Lidércfény pislákol szememben.

Szívem a mélyhűtőben
tűzszerészt alakít át
jégszerésszé, s
hibernálta magát az idő.

Hová tűnt a jövő?!

Csodaország

Beszűkült utam, mint
a hátsó tudatom.
Most kitágítom!

Elvont, békés világ.
Szépségétől könnyezik pupillám.
Száguldok a sztrádán.

Bezárt rendőrök üldöznek.
Őket meg a szeretet.
Szívem rajtuk nevet.

Nem állhatok meg.
Most nem...

Beszállok lelkem repülőjébe.
Leülök a dohányzó részbe
ablak mellé.

Innen látok valamit!
Ott biciklizik a szerelem, s
visz valakit.

Nem kell gondolkodnom.
Ez az én világom.
Kerüljetek beljebb...

Kikapcsolt mikrofon

Ordítok, s menekülök
a hátam mögött.
Beakadok, kibékülök.

A lehetetlenen túl vagyok.

Sárba esek, s nem szerelembe.
Nincsenek szerencsések, csak
matematikailag kiszámolt emberek.

Állóhely jutott.

Nekem adták az olcsó kupont.
Csendben kell maradnom, de
belül kiáltozom...

Gomoly

Füst testem szívom.
Egy semmi vagyok, s
nem várlak a túloldalon.

Hamis víztükör lenne, s
a köd körülvenne.
Légnemű testvérem
vagdosnám körbe.

Nem tüdőzhetsz le...
Már nem.

S nagyokat szippantva
úszkálok karikákba
aurámból kizárva.

Veszek (új) levegőt, s
szép tiszta felhőt.
Ha tehetősebb leszek
beborítok vele mindent.

Most szertefoszlok...

............., csak átalakul

Elkergetem tükörképem
az érem egyik oldalára, s
döntök majd fejemen,
szellemi termékemen...

Ez nem véletlen, s
nem múlhat szerencsémen.
Csak egy idilli állapot itt,
bent a testemben.

Belülről török ki, s
anyagi darabkáim
ültetem el "testvéreim"...
Többé ne gyűjtsetek össze.

Most nézz rám!
Te elszürkült nagy világ.
Könnyes a szemed, s
remeg a szád...

A magány talánya

Ne sírj Te vak magány.
Igaz! A lovad elszaladt.
Fogj másik kancát,
törd be magad alatt
míg idő engedi, s kitart.

Nem veszítesz semmit.
Én is eltakarom szemem, s
hegyezem fülem...
Érdeklődve hallgatom
szomorú gitárjátékodat.

Aztán lovagoljunk ki
tágas, szép mezőkre.
Tapossuk a száradt tarlót.
Nézz bele lelkedbe, hisz
Őt Te is láthatod...
Érzem magányos mosolyod.

Gyere velem!
Tapintsunk horizontot, Te
alig örvendő, vak magány, ki
előbb szomorkodott,
aztán megváltozott.

Mosolyogj Te vak magány.
Nyisd ki szemed.
Itt hever előtted az
összes talány.

Belgyógyászati rezidens

Hasamat metszve
nézek magam után...
Nem vagyok elveszve, s
Ti néztek bután.

Vérem meleg, mint
az otthon klímája.
Folyik, csikálja bőrömet.
Arcomon patológus mosolya.

Bal kezemben
tartom vastagbelem, s
jobbikban fogom a
vékonyat azt hiszem...

Furcsa! Ilyet nem is ettem...

Zenélnek a béllemezkék.
S tápanyagok szívódnak
fel testembe.
Anatómiai játszótérre
emlékeztetve.

Egy kezdeti élve boncolás tükörképe...

Gyertek! Nézzetek belém.
Nem varrom össze magam, csak
egy üveglapot rakok elém.
Úgy teszek, mint a kirakatban.

Szörnyülködve nézzétek, hogy
hogyan működünk Mi emberek...

Whiskey bár

Iszom a levegő bűzét
bárhová megyek is.
Füstös helyen mérik a
királyok szeszét...

-Hé ember!
Kérek én is egyet!-

Sarokban bujkáló szerelem
gyújt lángot bennem, s
alkoholtól bűzlő lelkem
önt belém bátorságot...

Olcsó whiskey bár
otthonom nappalija.
Betéved minden ismeretlen árny
ijesztő, ápolatlan profilja.

Magamba tolom e fertőt, s
elvágom a füstfelhőt...
-Hé! Csapos!
Kérek még egy kört!-

Gyönyörű fényáradat (Megfoghatatlan Ország)

Leveszem a valóság szemüvegét...

Odaadom szemem tükrét
meghajolva büszkén, ahol
eléd tárul egy rét.
Ismerd békém a
realitástól távol.

Könnycseppjeimet Neked adom.
Belőlem olvassál
megfáradt őrangyalom...

Lelkem kertjében szüretelj
friss gyümölcsöket.
Erőt adó levükben
úszkál selymes lényem
jószívű szeretete.

A harmónia tánclépése
varázsoljon mosolyt
csodálatos arcodra...

Álmomban láttalak.
Te gyönyörű fényáradat...

Konzervatív étel

Áramlik az univerzum hidege.
Sznob, konzervatív disznók bűze.
Garas koppan fogukon, s
rászorulókat bámulnak vakszemüvegben.

Az undor virágaiból szednek csokrot
prűd és giccses házi környezetben, ahol
minden drága, minden ízléstelen, mint
kacsalábon forgó disznóólban.

Kihízott bundakabátban kopogó sarkak
legújabb gazdagoknak kézzel készítve hánytatnak, s
vágóhidakat építek városok közepére, aztán
elosztom húsukat a szegények elé téve...

A gyönyör rabjai

Meztelen testedet két
kézzel fogom, mint
jégkrémet a gyerekek.
S szeméremajkad nyalom, akár
a kedvenc fagylaltom.

Halk nyögdécselésed
izgatottan hallgatom, s
mereven vonaglom
körvonalad sztrádáján, s mint
elejtett préda felett a vadászaton.

S bekenem tested
édes nektárral, aminek
felét mohón benyeled, mint
fagyi végét az emberek.
Könyörögsz.-Még kérek!-

Aztán elégedetten cigarettázom
lefelé a "hegycsúcsról".
Tudom.Te leszel álmom
kéjes istennője, s én
tested őrzője...

Smasszer poéta

Oly kockás a füzet lapja, mint
a börtön élet minden napja.
Ide zárom a betűket, hogy
versé ékelődjenek.

Csavargó

Elégetem a pénzem, ami
amúgy sincsen.
Hátrahagyom a kötöttségeket, s
nem fogadok el segítséget.

Járom az utamat,
letaposom csukámat.
Csavargó életet élek, mint
egy igazi hobo lélek.


*
"Into the wild": Chris M. emlékére

Egy kicsit

Ellököm magamtól
minden gondolatom.
Elállok szavamtól, s
megállok utamon.

STOP!
Megáll az idő. Nincs
múlt, jelen, s jövő.
Egy kicsit így maradok...

Tulipán szirom mendence

Gyermekláncfüvön csimpaszkodom.
A szelet várom, hogy fújjon
minél messzebb a távoli
virágos mezőkre.

A fuvallat nem jő, így
Hofmannal biciklizem.
Fejem felett bárányfelhők, s
megcsal szemem.

Dobbantok egy hátast
vadvirágos réten, s
úszkálok szépen a
tulipán szirom medencében.

Kirabolom a szivárvány tövét, s
tovább mosolygok a természet ölén...

Buta szociális tudat

A választás lehetősége
a szabadság illúziója.
S az ember segítsége csak
egy "melankolikus atomfelhő", ami
beteggé tette az igaz szellemet.

Már rég megöltük Őt...

A sok rossz döntés eltapossa
azt a kevés jót, ami
még megmaradt.
Többé nem áll talpra, s
nem mond több szót.

Megöltünk mindent, ami természetes...

Minden percben vívódom ezzel, de
megváltozni nem megy könnyen.
Az ismeretlen mártír nem ér
semmit e világon, ahol
vakok néznek, süketek hallgatnak.

Szánom az az egészet...

Nem, nem és nem

Ennyire még nem
gyűlöltem ember lenni!
Szeretni és nem szeretni!
Ilyenné válni.

Cselekedni, beszélni.
Dönteni és elvetni.
Gyilkolni, megszületni,
békét hirdetni, s háborúzni.

Naponta ugyan azt tenni,
inni és enni.
Ateistának és hívőnek tetetni.
Igazat mondani, aztán hazudni!

Gyűlölök ember lenni!
Gyűlölök!
Nem akarok ez lenni...



Megjegyzés: Már attól az vagyok, hogy nem
merek öngyilkos lenni.....

Csalódás

Iszom a bort.
Felejteni kellene.
Rúgom a port.
Nincs bennem béke.

Szomorú alkoholista
titkon szervezetem, s
régi kommunista
minden eszményem.

Iszom a bort.
Csalódott vagyok...

Semmirekellő poéta

Láthatatlan érzések,
kimondatlan szavak.
Titkos álmok kísértenek.
Remegnek ajkak, s kezek.

Miért nem vagyok jó?!
Miért vagyok rossz?!

Lényem beteg társ, ki
eme világon életképtelen.
Szívemben jégnyárs.
Egyszerű, s bonyolult a szerelem.

Miért nem vagyok jó?!
Miért vagyok rossz?!

Gondolatban megcsalatva
tépek mindent cafatokra, mert
megérdemlem, s akit
nem, az a szerelmem.

Miért nem vagyok jó?!
Miért vagyok rossz?!

Vak, néma, egy
udvariatlan poéta, s
végül minden
cselekedetem elégetem.

Miért nem vagyok jó?!
Miért vagyok rossz?!

Miért?!

Levetem maskarám

Eldöntöttem...
Saját állatom leszek.
Elegem van ebben a testben, s
én akarom irányítani magam.

Nem maradok "globális fogyasztó".
Szabadnak mondott illúzió
eme gyógyíthatatlan világban.
Természetes élőlénnyé változom.

Máshogy látom majd a napot
megjönni, s elmenni.
A szelet igazán érezni, s
a holdat üdvözölni.

Már döntöttem.
Levetem a maskarát.
Undorodom idebent, s
állattá változom hát...

Holnap

Holnap lecserélem a világot
egy jobbra, békésebbre.
Kicserélem az emberi mohóságot.
A nagyokat kisebbre.
Lerombolom a templomokat, hogy
önmagától legyen béke világunknak.
Holnap én is megváltozom, de
nem adok esélyt magamnak.
Megölöm a gyilkosokat, s
jó embereket nevelek, aztán magamat...

Eljött az idő..

Amikor a fény én vagyok, egy
pillanat is elég, hogy tudjam.
Ez az én időm…

Nem kell árnyak árnyéka, hisz
itt vagyok magam közöttetek, mint
anyám hagyatéka nektek…

Megérteni ezt és tudatosítani olyan,
mintha újból megszületnék.
Ez az én időm…

Megoldottam magam.
Én vagyok az eredmény.Levizsgáztam.
Ez lesz a hagyatékom nektek…

Ez az én időm…

ELADÓ a lelkem (licitál a halál)

Egy napon láttam
utcán kerekes
székkel a halált, s
én arra vágytam, hogy
gyógyuljon meg.

Társ kellene neki.
Ezt gondoltam.
Kell rajta segíteni, hisz
nem jár lelkekért bénultan.

Szívesen helyettesíteném.
Lemondanék testemről, s
szívtelenül embert aratnék.
Örömkönnyek hullnának szememből.

Nem zaklatna többé
senki és semmi.
Felemelkednék az élőlények fölé, s
lennék valaki.

Meghirdetném lelkem.
"Boldogan eladom."
Túl lennék életen, s
túl a halálon.

Ezt kívánom...

Hamis mártír

Szétdurran agyam
fedő alatt hamarosan, s
ítélőképességem bizonytalan
jövője némán tátog a
vak világban.

Természetemnél fogva..,
(mert van fogantyúja)
érzem a változatlanságot.
A bizalmatlan, üres mosolyt.
Ezt az egész bábjátékot.

Talán megfőzöm magam, s
osztom hajléktalanoknak
kosztom ízletes adagjait.
Tálalom a koldusoknak, hogy
isten örömét lelje benne.

Vigyorogjon mártír feje...

Mariska, bor, étel...

Marihuanával tágítom
beszűkült tudatom
hibajavítózott részeit, s
keresem világom szépségeit
eme rút-kiskacsás förtelemben.

Színesebbé teszem
zsírkrétával életem
megszokott fekete-fehérségét.
Magamba szívom a
nyugalom füstjét.
Meghatározom mértékét.

Száradt szájbarlangom nedvesítem
szőlőnek érett nedűjével, s
olyat eszem, amitől
jóllakok könnyen, s tudatom
végtelen élvezem...

Hahó! Jézuska..!

Ó de jó, hogy
esik a hó!
Jézuska! Hahó!
Veled vagyok, mert
itt jó!

Adj több reményt
gyermekeinknek, s
élményt szeretteinknek,
kik a mában vesztek.

Ajándékozz jobb
életet mindenkinek.
Legyél mártír
az embereknek, mert
hite vesztettek!

Nyújts kezeddel
őszinte szeretetet.
Minden mást vegyél el, s
óvd a környezetet, hogy
gyönyörűségben nevelhessük
gyermekeinket.

Ó de jó! De jó,
hogy esik a hó!
Jézuska!..Hahó!

Nekem a szerelem

Tükörképem kifejezéstelen
látványa, egy
szánalmas képtelen
felfogás vágánya, amit
ha ismersz teljesen
be tudsz tölteni, s ha
mégsem, úgy
éned nem ismeri.

Szívem gyors lüktetése
gombócot készít torkomban.
A szép szavak zengése
tüzet gyújt arcomban, mint
egy szégyenlős totem
tűzben lobogva látványosan,
kissé elfordulva.
S fejem behúzva nyakamba.

Te is ugyanezt árulod
nekem magadról.
S én megveszem Tőled
Kedvesem, hisz
ellenkező nemű tükörképek
vagyunk szerelmesen.
Egy bizarr tükröződés
a szív mélységeiben…

Lelkem tükre

A szemem mögötti képek
mások, mint amit valójában látok.
Bennem virgonckodnak a szépségek.
Másutt a világgal harcolok.

Én öntözöm lelkem virágait, s
hanyatt dobom magam rétjeimen.
Nem akarom az ember háborúit!
Azok átmasíroznak minden szereteten.

Még keresem békém.
Ezt szelíden teszem, s
ha kérhetném...
Senki se takarja el a szemem...

Mézes tea

Az otthon melegét
költözteti testembe.
Mintha növény a lelkét
oltaná belém.
Virágok nektárjait,
méhek munkáit
iszom forrón
kortyolgatva.

Szimbiózisból kevert
leves harmonizál
torkomban, s
gyógyító hatásai mellett,
nyugalmat sugároz
szét gyomromban.

Virágos rét terül
el gondolatomban,
míg havat hord a
szél kint a szabadban.
Piros orcám
egészségesen tündököl, míg
elmém mézes teát szürcsöl...

Gondolat születik

Gondolatom a kezembe nyomta
cselekedeteim súlyát, s
elmerülök az elme ingoványában,
ahol halott emlékek bűzlenek.

Saját magam tudása vagyok.
Egy ön-formált jellem.
A világban szellem, ki
agyagból formál sziluettet.

Szürkeállományban utazom.
Korcsolyával rajta siklom.
Sokszor elesek, s
beverem a fejemet.

Néha magam elé tenném agyam, s
cigarettázva beszélgetnénk rólam.
Nem gondolatban,
hanem társalgóan.

S később látnám csak, ahogy
megszületik a gondolatom...

Molotov koktél

Magamévá tettem a
politikus feleségeket!
Megöltem férjüket, s
leköptem tetemüket az
Országház egyik termében.

Eldobom az öltönyöd, mint
Molotov koktélt a téren, hogy
ne fagyjon meg egy
hajléktalan sem a télen!!!

Ég bennem az érzés,
amitől felgyulladt a
Demokrácia szótára.
A Magyarok hová futnak, ha
a törvények mindenkit
amputálnak?!!

Eldobom az öltönyöd, mint
Molotov koktélt a téren, hogy
ne fagyjon meg egy
hajléktalan sem a télen!!!

Gyere politikus ide!
Had tegyelek seggbe!
Gyere Te drága öltönyös figura.!
Nincs ebben semmi fura,
nem fog annyira fájni!
S bezúzom a tévét
minden este híradó közben.

Eldobom az öltönyöd, mint
Molotov koktélt a téren, hogy
ne fagyjon meg egy
hajléktalan sem a télen...

Aranylövés (Ms. Heroin & Mr. Cocain)

Arany színűvé
tetovált a bánat, s
ringatózva ágyam szélén
döfköd a keserűség.
Kanalazza hányását.

Mellettem tűpárna
díszeleg üresen.
Helyettesíti a kezem.
A halált várom türelmesen
utam végén.

Látom már...

Összerándult testem
görnyedten lehel füstöt.
Ez nem füst...Tévedtem.
Csak a lelkem
szökik el tőlem...

Ég veled életem...

Iskolai céllövölde

Ön-irányított életbábu
megkövezett lélekkel
harcra kel.

Vér folyik
kezei közül.
Ártatlan sikítás
repül.

Puskapor szúros
szaga lepi a félelmet,
megszorozva a kérdéseket.

Önelégült, kiábrándító
tekintet törődik befelé.
Köd száll szemei elé.

Bilincs a kézen.
Lánc csörren életen, s
kérdés zúdul szűntelen...

Miért?!Miért?!Miért?!

Pillanat mélység

Tűnődésem eltűnik
a horizont csíkjában.
Föld körül utazik
élete sátrában.

Tekintete szúrós,
átdöfi gondolata
szereplőit, s
letapossa agyam
távolságait.

S merengő tekintetem
fej-fej mellett a
tűnődésemmel kézen fogva
teli reménnyel
tovább esdekel.

Haldoklik a
lehagyott jelen, egy
megfoghatatlan
versenyen, miközben....

Jegyeket, bérleteket
kérném érvényesítésre!
Ébresztő ember!

Béke és szeretet

Érzitek a szelet?
A változás szele...
Látom arcotokon
a szeretetet.

Állj meg!

Add át ölelésed,
ne rohanj tovább
Kell a segítséged,
hogy újra megismerjük
az emberséget.

Gyere velünk!

Mosolyogjunk, énekeljünk,
mutassunk be a
háború mestereinek!
Hirdessük a béke
szeretetét mindenkinek.

Nem lesz többé
hervadó virág, ha
békés az egész világ.

Érzitek a szelet?
Minket fúj, s
a békénket...



Thanks to: Neil Young & Eddie Vedder

Kérdés

Eltört fény
csillog szemeimben.
Ismeretlen lény
kullog konyhakertemben.
Egy kérdés
morog bennem.

Mit láthatok
vakító szerelemben?

ELADÓ (for sale)

Vegyetek embert!
Míg tart a készlet.
Báb életet,
személyiséggel telített
robotoló testet.

Használjátok szépen
lustaság ellen.
Arisztokrata kényelem,
bőr alatt pénznem.
Egyszerre mindent,
lehetségesen.

Elhasználódott szolga.
Várja szemeteskuka, s
bezúzott gondolata a
szavakat magába fojtva
vár reinkarnációra.

Vegyetek embert!
Újra!
Amíg a készlet tart.

Horror-pornó

Árny elől
menekülök
sötét
önmagamtól
távol.
Átláthatatlan a
köd,
lidércfény
táncol.

Felkérem, s
kipörgetem.
Előjátékot
sorsol a
halál,
csontvázak
szeretkeznek
szerelmesen, s
én titokban
videóra
veszem...

V.I.P. belépő

Városi park.
Egy ebvécé,
gyermekek játszótere.

Állatmenhely
embereknek
szükséglakásként.

Mosoly, elégedettség...
Fekália arcon,
csokoládé gyanánt.

Egótól homályosítva

Remek mosolyom
szétszakítja arcom, s
legyőzi egóm
valódi énem.

Te is hiába
virítod fogsorod.
Báb vagy kirakatban!
Kirekesztve, elfogadva...

Egy légterü lakás

Állok a konyha közepén,
nézem szemeid csillogását.
Nem tudom mikor szerettem én, s
hogyan lett belőlem ember?!

Bemegyek a dolgozó szobába.
Pihenek, meditálok.
Elér hozzám gurum szava, s
kimegyek a konyhába.

Gondolkodom, de nem
biztos, hogy vagyok.
Hogyan lett belőlem
ember?!Hol tartok?

Magány-masszázs

Egyedül a sötétben.
Játékok nélkül,
idegen helyen tör rám
agresszíven a
magány kínzó, kedves
gondolatai.

Miközben félek magamtól.
Hiába vagyok egyedül.
Ő akkor is ott van bent!
Nem menekül!
Ahogyan én sem…
Csak gyötör…

Ez én vagyok.
S tovább gyötröm magam,
egyedül a sötét szobában,
ahol nincsenek
játékok és
minden olyan idegen…

Radírtól kenődött grafit

Elmúlt, eltűnt
képek a fejemben, mint
céltalan vándorok
vesznek el bennem, mert
magamról nincsen
térképem nekem…

Halvány emlékként
néha egyet látni valahol...
Valahol, ahol igazából
nem látja senki, mert
az idő elkoptatta valahogy…

Lábnyomok a gondolatokban,
mélyen bennem, mintha
belém karcolták volna
a vándorok lábnyomát…

Kép nélküli keretek
az elméhez vezető
út szélén halomban,
mint egy múzeumi
raktárban.
Nem tiszta ez a hely sem…

Elmúlt, halvány emlékek és
lábnyomok a gondolatokban mélyen,
kép nélkül kerettel,
egy nem tiszta helyen…

Ha ölnék

Gyilkolástól ijedt
érzések bújnak
gondolatom mögé.

Gyűlölt áldozatom
életben robotot
játszik.

Megtegyem..?

Megtenném sem
lenne örömöm.
Ha megölném nem
repkedhetnék felhőkön!

Boncolna lelkem
ismerete szakadatlan,
kábult mámorban.

Nem lenne nyugvásom,
míg meg nem
ölném magam...

Ördögi kerék

Ma egyedül,
dühösen ébredtem.
Lelkemen komorság ül.
Eltévedtem.

Holnap szerelem
vidítja lényem.
Felismerem.
Nem tévedtem.

Légycsapó taps

Beszélő legyek
filozofálnak
koszos gyerekeknek.
Az életükből
merítenek meséket.

Rovar csapda
horror történeteket
játszanak előadva, s
csapkodó tenyereket
tapasztalnak tapsviharban.

Néma legyek
padlón hevernek.
Kihunytak a fények
a gyerekek elmentek.
Felnőttek.

Halva beszélek

Dühös, csalódott lényem
mered a kor jelenébe.
Önkívületében sorvad
átláthatatlan ködében
erénytelen pálcika-emberré.

Nyakamon zsugor-fej,
aszalódott szőlőszem.
Törékeny, romlott sütemény.
Gondolatom fekete lyuk,
kibelezett remény az
érzékelés patológiáján.

Groteszk bőröm
testem zászlaja, s
lobogva nektek terítem.
Csontjaim törötten
morzéznak hasztalan,
füleltek siketen.

Döntöttem.
Nem ásom el magam közétek.

Antiszociális szociopata

Mond szépen ÁÁÁ!
Belemászok a szádba, s
belülről robbantalak szét
itt a városban, ahol
megmutatlak a nagyérdemű
közönségnek, hisz mindenki
megszökött az állatkertből, s
benépesítették a városokat,
mobilizálták kényelmüket, s
felvettek valamilyen hitet,
amivel álltatják magukat, s
nagyobb térfogatú agyukat
játsszák el nap mint nap,
mindenhol egymásnak.
Látod testvér!
Ezért utállak, szánlak és
bántalak lelkiismeret nélkül...

Elhalt érzékelés ( tapintás )

Körmöm alatt nedved,
tenyeremen meztelen tested.
Ölelésem határozott, s
szívem kitárulkozott.

Testedet simítom,
behunyod szemed.
Látom és tudom, mégsem
érzem lényed.

Elhasznált kezem
rongyként lóg belőlem,
mint a kedvem bennem.
Milyen így a testi szerelem?!

Nincs tapintás,
elfogyott az érzékelés.
Több lett az álmodozás,
kevesebb a szeretkezés.

Hűvös szél

Hűvös szél ránctalanítja bőrömet.
Cserepes számat bontja, mint
dózer a régi épületeket.

Hallom a város zaját, s
messzi látom a hegyek körvonalát.
Ember-sziluett zavarja tekintetemet.

Nem nevetek, nem sírok.
Nem beszélek, nem duzzogok.
Érzékelek.

Kipirosodott orcám
feszül rajtam.
Hűvös a szél...

Már megint

Mintha megint csak
menekülnék a gondolataim
árnyai elől…
Már megint.
Általában ilyenkor ez
történik velem, mert
nem irányítom, hisz
nem is akarom…

Mintha sötét felhőkön
hemperegnék, mint
aki rest az életre, ami
már megint Kamikaze
˝mozdulatairól˝ híres és
mintha megint nem
lennék semmi sem…

Mintha már megint
vigasz nélkül sírnék
száraz szemekkel,
értelmetlenül a világ
eme tökéletlen helyén…, csak
vetem a sulykot tovább,
mintha örökké ezt akarnám…

Két szemtanú, egy pár szemmel

Mintha elszakadt
volna a horizont.
Egy kettévált
látóhatárt bámulok
mélyen elgondolkodva...
Párhuzamot találtam e
látvány, s ember között…

Míg a végtelen csak
ismétli önmagát,
e párhuzam az egyről
és a kettőről szól.
Ha úgy tetszik a ˝minden˝
elejéről és
az én beteg érzelmeimről…

Ketté-hasadt
egy horizont az
én tudathasadásos elmémben, s
kettős énem külön-külön
látták ezt a
borzasztó jelenetet
a látóhatár közelében…

Napok a gép előtt

Letöltöm magam
internetről, s
kattog majd agyam
egér gyanánt.

Szintetikus énem
elégetem, s
technikát cserélek
élő sejtre.

S helyreállt
biotestem regenerálódása
közben feltöltöm
magam...Visszaköltözöm.

Szánalmas bohóc

Meglepő, s megnyerő
mosolyod utánozom
sikertelenül bohóc
barátom.

Üres hegedűtokod
sírva árválkodik, s
krumpli orrod
náthától pirosodik.

Miben leled örömöd?
Nyomorúságos életösztönöd,
tehetséged miért égett
ki belőled?!

Mond hát bohóc?!

Kém

Nem bújtam el.
Mégsem látszom.
Nem rejt el a
cigarettafüst,
nem álltam semmi
mögé most...

Azt ígértem nem
hibáztatlak titeket,
mégis benneteket
kell elővegyelek
buta, magabiztos
emberek...

Az élet elrepül,
elfogy az idő, s
többé elő nem kerül.
Számotokra futóverseny
a lét közege ti
bekötött szemű ördögök...

Én nem rejtőztem el,
figyellek benneteket.
Nem takar cigaretta füst.
Itt állok közöttetek, s
láthatatlan vagyok
szemeteknek...

Tapasztalat.

Megcsapott a friss változás…
Nem csalás, nem ámítás…, de
sajog tőle minden porcikám, s
majd le szakad tőle a pofám…

(aztán)…

Mutálódott az életem, ezért
most, éppen hogy csak ismerem…
Eltérített a feladat, amiből
majd egyszer kimenekítem magamat…

(idővel)…

Majd tudni fogom, és
a magam javára fordítom, mint
egy ön kihasznált elégedett, akiben
minden újjáéled…

Lassan, meleg vérrel.

Egy éles kés a kézben…,
egy undorító elképzelés
megvalósított egészben…

Lassan…, nagyon
lassan darabolom
fel magam…

Egy kis darab a
combomból, s
egy nagyobb a hasamból…

Lassan…, nagyon
lassan…, megkóstolom
magam…

Egy beteg elme
íze a számban…, egy
íztelen álomban…

Lassan…, nagyon
lassan…, elfogyok
hamarosan…

Egy fájdalom mentes
őrület…, egy
öncsonkításos hadművelet…

Lassan…, nagyon
lassan…, elképzelem, s
megteszem…

Lassan…





Megjegyzés: Így jár az is, aki rágja a körmét,
vagy a bőrkeményedéseit!!!!!!!!!!

Ismeretlen veterán

Ma bal lábbal keltem.
A jobb nincs is meg nekem.
Aknamezőn felejtettem.

Eladtam a lelkem, s
démoni leheletem
mérgező fegyverem.

Reményem eltemetem, s
megkopott tenyerem
csúsztatom keréken.

Bal lábbal keltem, s
mozgássérült testem
kidobom, s elégetem.

Lágy álom

Állnak álmaim
Szépen sorban, csendben.
Múlnak perceim
búban, boldogságban.
Taposom reményeim.

Kinyitom záram
míg bírom erővel,s
állom szavam vígan,
emelt fővel, s
átformálom magam.

Meredekbe meredve

A hold udvarában
játszadozik a tekintetem...

Szűk a bőröm testemnek, s
gondolataim folyósóján
fogócskázom a halállal,
aztán érzéseim sztrádáján
tövig nyomom a gázt...

Tele van a hold.
Itt a retinámon tündököl,
mint arcomon a bor...
Mint én, aki asztalnál ül...

Eljátszadozik a tekintetem a
hold hatalmas udvarában, mint
egykoron játszótéren és
idebent magamban,
ahol érzem.....

Műlény

Egy zöld ˝műanyag˝ vagyok,
egy ételtároló hasonmása
valami drágább kiadásban
termékbemutatón, ahol
eladnak, mint valami
élőlényt…

Bírom a mikró-hullámokat és
a fagy alatti hőfokokat, mint
egy hülye élőlény
szívósabb fajtája…

Egy zöld ˝műanyag˝ vagyok…

Ajtók

Alulról, belülről...
Itt bent fakad a
forrás.
Belőlem mélyről,
tudatomtól pár
mérföldnyire
stoppolva lelkemben
nem állok meg
magamnak,
nem tudhatom mi
történne velem ha
találkoznék
önmagammal.
Csak lépcsőzöm
érzelmeim házában,
benyitok minden ajtón,
míg teljesen el nem
veszek a világban.

Eltűnök egy
sötét csapdában…

Fáradt fáratlan.

Egy vízcsepp vagyok
ezen a napon…
A pillanatok mozdulatlanok.
Én ijesztően üveges tekintettel
kapkodom ide-oda a fejem,
s mégis…

Nyugodt mozdulatlan testem
fáradtan vegetál ebben a
valóságos helyzetben…
Érzem haldokolva is közeleg,
nem jár messze az est...
Én víz-csepp vagyok
ezen a napon, de
aztán estére elpárolgok, és
zivatarrá változok…

Érzéssel rágva. (lélekrágógumi)

Elindult bennem egy érzés, s
gombóc keletkezik torkomban.
Egy lenyeletlen gubacs, ami
akkor szűnik meg,
amikor átléptem a holt-pontot…
Onnan nincs vissza-út, s
az előbbi már csak a múlt!

Elindult bennem egy érzés, de
nincs nálam a térképem és
hallom, ahogy nekem
intézi szavait.
Igazak- hamisak, mint valami
tesztkérdések önmagadról,
miközben döntés-képtelen vagy!

Elindult bennem egy érzés és
nem tudom magamból kihányni…
El kell döntenem.Megemésszem, vagy
vágjam pofán és úgy szeressem!?
Mint régen a kedvenc játék mackómat?
Megindult bennem az érzés, torkomon gombóc, s
itt az idő, hogy megszüntessem!
Elrágjam és lenyeljem!…

Szintetikus divat

Sehol sem látok ismerősöket.
Vagy nem ismerem fel őket!!?
Tán a hétköznapokba merültek
fülhöz ragadt mobiltelefonnal...

Rózsaszínű gyengébbik nemek, s
lila színű férfiingek
hánytatnak kiszáradásig...
Hová jut így az élet??!

Merre tarthat?

Mindig mindenből újat.
A legjobbat, a csillogósat, s
feledjük a múltat,
a kitaposott utat...

Eltűntek a barátok.
Vagy nem ismerem fel őket??!
A trend fertőjébe vesztek és
én így nagyon magányos leszek

Kik lettetek?!

Plasztika

Arcom egy pengével vágom, s
hogy ez a vágás jó legyen,
előbb megölöm a plasztikai sebészem,
én meg diploma nélkül helyettesítem...

Enyhén csíp a fertőtlenítő, s
fázom a hideg szikétől.
A vérem még fűt engem, de
többé már nem lesz melegem...

Elfehéredek a vérveszteségtől, s
kezdek kihűlni ettől...
Hidegre tettem magamat,
miután megettem az agyamat..

Titkok zárkája

Bezártam magamat
testem dobozába, s
beengedtem lelkemet
egy sötét zárkába…

Vaj vagyok csak egy
forró pirítóson, és
letargikus börtön
életem zárkája…

Kéne egy penge, vagy
egy pisztoly, meg
két fénykép, ami elnyelne, s
nem lennék más, csak egy sikoly…

"Gyors" érzéstelenítő...

Nem érzek semmit…
Se szánalmat, se
gyűlöletet, sem pedig
azt a szeretetet, ami
meghatározza a társas létet…

Nincs bennem már vér,
csak amfetamin, és
a feladás utóhatása bennem árad,
mint a cocain, vagy egy
adag lidocain…

Nem érzek semmit, s
nincs bennem már vér…
Üres vagyok, egy léttelen senki…
Rossz időben, s még
rosszabb helyen…

Jobb félni, mint megijedni...

Félelem kerülget engemet…
Már megszállta testemet, s
torkomig nyomta lelkemet…

Nincsen ép tükörképem nekem (összetört), és
vérzek, mert nem gyógyult be egyik sebem sem, de
életben tart még a félelem…

Elbújt, paranoid énem féltem, hogy
elégeti a megmaradt lelkem, és
egy ijedt arcú zombivá válik testem…

A félelem kerülget engemet…

Életből hamuvá...

Egy magaslaton várom
a villámom, hogy
belém vágjon, mint
egy felismerés...

Kezemben faág, s
állok reménykedve, hogy
testem így jobban égne, s
én lennék a karácsonyfa fénye...

Az égiek haragszanak rám,
mert nem békélek a világgal...
Aztán elnémul szám,
kezemben egy faággal...

S égek majd a pokol tüzében,
melyet Isten gyújt nekem...
Többé ne keressetek engem,mert
itt fent hamuvá lettem..

Más lenni. Változatlanul.

Sosem változik semmi, s
mégis minden más...

A napfelkelte oly távoli, s
az esélytelenség annyira közeli,
hogy arcomon dermedten ülnek a kétségek...

Fel kellene ébredni,
megpróbálni ébernek maradni...

S le kell győznöm magamat,
új szemszögből nézni világomat, hogy
elviseljem embertársaimat...

Nehéz megváltozni,
ha kevés az akarat...

S könnyű megtörni, ha
az élet nem mutat utat és
csak rágom a számat...

Sosem változik semmi, s
mégis minden más...

Belőtt féreg..

… egy klausztrofóbiás fába szorult féreg,
befordult paranoid érzelmekkel arra vár,
hogy magányosan érje a halál olyan formában, ami
illik hozzá, és nem alacsonyítja le, mert
kisebbség érzete krónikus családi örökletesség…

… Visszatérő rémálmaiban cipő-talp mintázatú, egy
partfis és egy szemét-lapát árnyékában, s
ennek a képnek a kerete, egy
féreg irtó sziluettje, amitől
hiszi, hogy belőheti magát vele…

Nálam találkozunk...

…˝láttam néhány mosolyt alig örvendő,
feszült arcomon, melyet látsz.
Mégis elfordul az összkép lépten nyomon,
hisz látóköröm egy ismeretlen kanyon, ami
mások által járhatatlan, s feltérképezhetetlen világom
rajtam kívül lakhatatlan, s
mint egy szellem-vándor búvárkodom magamban.
Oxigén és mozgás nélkül öntudatlan,
mint egy pár őszinte mosoly, amit az arcomon
láttam, amikor a te arcodat láttam az úton
a világomban…˝

Érzelmi kontaktus.

Ne nézz így rám nagyon kérlek!
Még megijedek, és elrohanok
anyám szoknyájához, hogy
könnyeim felitassam…
Érted?!

Ne üss meg engem kérlek!
Legóból építettek, széthullanék…, s
ne utálj, mert
én szeretlek Téged…
Érted?!

Nézz…!
Nézz úgy rám kérlek…
Tudod!? Úgy…
Úgy, mint a szerelmesek…
Mert én nagyon szeretlek Téged…

Érted?!

Szemhunyásnyi idő.... (keserű íz, a számban)

Lehunyom szemem...

Látom minden gyűlöletem.
Látom megmaradt szeretetem és
összegyűrtem mindazt, amit
eddig éreztem...

Látom a születésem, s
látom növekedésem...
Látok egy kicsi angyalt idebent, s
rajta látom könnyem..,

mely kicsípte selymes bőrét sebesen.
Savként marja lassan, csendesen.
Csukott szemmel nézem...
Nézem, hogyan lesz végem.

Látom felnőtté érésem, s
látom, hogy elvesztem...
Látom szenesedett testem, s
látom, ahogy semmivé lettem.

Kinyitom szemem...
Látom, hogy semmi sem maradt belőlem.

Rózsák és virgácsok. (Köszi szépen)

Köszönöm a rózsákat…, a
rózsákat, amik eddig
nem vártak…
Nem vártak, mert
nem voltam elég jó, s
nem kívántak…

Azóta sem vagyok jó…,
se rossz,
se gonosz…, de
köszönöm a rózsákat…, a
rózsákat, amik eddig
nem vártak…

Köszönöm a virgácsokat…, a
virgácsokat, amik eddig
rám vártak…
Rám vártak, mert
rossz voltam, s
megkívántak…

Azóta is rossz vagyok,
meg (jó)?…
Az álmodozó, és
köszönöm a virgácsokat…, a
virgácsokat, amik eddig
rám vártak…

Köszönöm a rózsákat…
Köszönöm…
Köszönöm a virgácsokat…
Köszönöm…

Minden vagyok.

Hipnotikus méreg vagyok, egy
elcserélt csecsemő az utcán,
kosárba rakva, mint a virág-csokor…

Sajnálatot sugárzó nap vagyok, aki
nem éget meg, csak megkóstol, mint
egy melegszendvicset nagyszünetben…

Emberi gépezet vagyok, a
természet ölén ücsörgő
bonyodalom labirintusa…

Csónak vagyok, s az érzelmek tengerén
hánykódva léket kapok, s úszva sietek
a biztos halálba…

Lüktető hormon vagyok a
libidóm limuzinjában, amivel
eljutok bárhová…

Saját utasom vagyok a
világ eme színpadán, egy túlfűtött
statiszta buzgó vágya…

Több mondat vagyok, egy
papírlapon grafittal megcsinálva, akár
egy egyvonalas rajz az arcomon…

Vagyok…

Minden vagyok II. (Néma semmi)

Néma vagyok…
Egy igazi csend
ennek a fertőnek
legsötétebb
homályában.!…

Pszt!…

Lappang bennem a
kém, s
lelkemtől elkerekedik a
szeme, majd
kihuny belőle a
fény örökre…

A tengerek
mélységeiben
rejtőzöm, a mélység
Legsötétebb
Árnyaként, s
himbálózom hintaszékként
időnként…

Ez az én
áramlatom, mint
Földnek a ˝Golf˝…, s
én vagyok a saját
mélységem, s
állatom is…, egy vadász és
préda is…

Láthatatlan ördög
vagyok, egy régóta
˝megszentelt˝ helyen.
Tán a kocsma egy darabja,
egy néma vegetáló
fontos alakja…

S ajkaimat rágva
tovább tűnődöm…
Néma vagyok…