Az ember élete

Elment a világ
lábat mosni.
A virág el
akar hervadni,
én idővel meg
fogok változni.

Önmagam maradok.

Unalmasan változatos
karakter az ember.
Gondolkodása irtózatos
pszicho fegyver.
A halál lassú és gyors,
így valakinek szenvednie kell...

Így bánik az élet minden emberrel.

Non-stop

Sápadt holdfénynél
vegetál a denevér
csüngő árnyéka...
Csendes az éjszaka
visszafogott élete.

Talán egy szikra kellene,
hogy minden megváltozzon.

Az éjjel-nappalik kopnak,
gyorsan használódnak, s
alkoholtól alélva fiatalkorúak
nézik betonon a rókákat
nem állatbarát módon.

Beszélnek, lapozzák a szótárat, s
értelmetlenül lovagolnak a szavakon
sápadt holdfénynél.

Akit nem látunk, az nem létezik!?

Tovatűnt fények hiányoznak
a halványuló reménynek.
A kilátástalanság örül,
felesége kétségbeesést szül.

Kopár elmék síkságán vándorol
az értelem hiány.
Tekintete elégedett, mert
a megmaradt tudásra szemet vetett.

Őrlődő szorongás gyilkol
legyengült érzelmeket valahol.
Arcok helyett hátat mutat, s
oldalakba fúr a kíváncsiság lukat.

Egymásnak láthatatlan lények
a buta, önző emberek...
Én is itt vagyok, de nem láttok.
Pedig integetek...

Gondolat-ködben

Elindult percek között
hánykódik egy pillanat.
A tekintet merev, ott a
gondolat-köd fölött
tanyázik, s nem kelt riadalmat.
Káoszt fűz elméje köré, s
érzelmei utat törnek felfelé..,

...de nem szabadulnak többé.

A börtön látomásaiban szereplő,
gyenge statiszta karakterében
ájultan tetszelgő pozitív vágy
itt nem tör elő. Ketyeg az idő...
Hánykódom én, akár ő...

Bezárul a pillanat.