Nem lehetsz az enyém

Hallom, ahogy lüktetsz.
Érints meg...Érzed?
Élettelen tárgy mindenem.
Engem nem szerethetsz.
El kell menned.
Nem maradhatsz velem.

Jön egy helikopter érted.
Nem kell integetned.
Hátat fordítok, s arra
gondolok, hogy nem
gondolkodok.
Nem könnyes a szemem.

A távol beléd szeret.
Én nem tehetem veled.
Semmi sem változik meg.
Meghalok elhasználtan.
Testemet kidobják, s
újra felhasználják.

Az ember nem változik.
Én igen.

**********************************
Megjegyzés: (egy tárgyhoz való vonzódásról)

Magány-szféra (semleges állapot)

Semleges magányomban merengek
csendes otthonomban.
Füstölgő cigaretta mélyít el, s
a helyi vörösbor melegít fel.

Maradok.

Felmerülő témákból lapozgatok.
Nincs idő. Most így vagyok.
Nem érdekelnek az ok-okozatok.
Könnyedén veszem ezt a napot,
hisz holnap minden más lesz.

Ma nem mozdulok.

Még a fal is árválkodik.
A tükörrel nem érintkezik.
Levettem onnan, hogy ne
tudjak találkozni magammal.
Így most belőlem csak egy van..,

s tovább tűnődöm semleges magányomban.

Értelmetlen filozófia

Kifejtett okok esznek
eleven mondat foszlányokat.
Nincs válasza a kérdésnek,
ami naggyá tett másokat.

Iszapként ül a kétely a
magabiztosság felett.
Megmagyarázhatatlan hely
a tudatban bent.

Elcsépelt, üres szavak
a közhely terén
hazudnak különlegességet, de
én nem látok értelmet.

Ez így most jó

Nem csinálok semmit.
Veszem a levegőt, hogy
ezt tudjam csinálni.
Nem mozdulok meg.
Ez a pillanat addig tart,
ameddig én akarom.
Nem ronthatja el senki.
Ez nem gép.

Így maradok egy darabig és
azt képzelem, hogy jó.

Arcok pórázon

Leszakadt arcokat
vonszol a döbbenet.
Nem válogat.
Összeszedi mindet.

Arcomat rögzítem, s
kimerészkedem.
A kutyák ugatnak,
nem harapnak.

Leszegett fejjel,
gondteherrel
menetel az ember.
Senkit sem ismerek fel.

Mindent látok és
semmit sem.
Tudok, amit tudok.
Én vagyok a döbbenetem.

Utolsó gondolatom

Feketébe öltözött
mondatok siratják
sorok között
néhai boldogságom.

Parázzsal írott szózat
utolsó gondolatom.
Minden halott.
Az idő váladékát iszom.

Megvető hazugság az
élet és a világ.
Bekopogok mindenkihez.
Elbúcsúzom. -Viszlát.-

Szerelemkonyha

Elrohadtam a munka
hevében.
Csak arra
emlékszem, hogy
rád gondoltam
Kedvesem.

Szükségem volt erre, hisz
nélküled egy
üres kocsonya
lennék a hőség
közepén össze-esve
hígan.

Te voltál az, aki
összetartott, mint
aszpik a formát, s
szebbé tetted az
ocsmányt.
Szeretsz e?! Mondd hát…

Teketória a levegőben lógva

Lógok a levegőben, mint
egy délibáb (Keleten) hallucinált
alanya rettentő hőségben.

Lógok a levegőben, mint
nehéz kérdésre a válasz
ezekben a nehéz időkben.

Lógok a levegőben, mint
akasztott ember kötél
nélkül a mennyben.

Lógok a levegőben, mint
egy súlytalan űrhajós
kint az űrben.

Lógok a levegőben, mint
egy tábla szalonna
bent a füstölőben.

Lógok a levegőben…

Sem magammal..,sem nélkülem

Azt álmodtam, hogy még
nem halok meg. (pedig)
Arra vágytam, hogy
történjen meg.

Tán sorsom az, hogy itt
ne érezzem jól magam?!
Vagy az, hogy ne cselekedjek, s
ne legyen szavam?!

˝Az álmok elmúlnak˝.
A sors gyötör engem, mint
az életem, ami saját
fegyverem magam ellen.

Békétlen üresség

Néha a szavak csak
átsuhannak rajtam, mint
egy flegma ködfelhő.
Úgy is érzem magam.

Hiába jelentésük, vagy
jelentőségük, én nem
szomjazom rájuk, pedig
fröcskölnek és fröcskölnek velük.

Egy izzadásgátlós test vagyok, s
leperegnek rólam a szavak.
Ti isszátok, én meg
mosakszom bennük.

Dokumentum film

Láthatatlan képek.
Fény nélkül negatívban
harcolnak sorrendért a
dia-vetítő mellett, ahol
sötét van, mert
lekapcsolták a villanyt.
Csak az nem látható, amit
én vetítek ki magamból.

A saját életem filmje
sem az, ami pereg
arcom előtt, hanem
amelyikben jelmezem
a saját testem.
Karakterem negatívban
látszik a valóság
széles vásznán.

Az nem látható, amit
én vetítek ki magamból.

Pop sztár tinik

Tinik hevernek szanaszét
minden McDonalts-ban.
Reggeli, iskola, ebéd.

Vacsora otthon.
Közeledő túlsúlyban
lapátolnak kalóriákat.

Pénzért érszűkület
sajátos jövőjüknek.
Pop sztárok lettek.

Buta tinik szanaszét hevernek...

Egyedül (elme-határ)

Nyomasztó csen kattog
fejem zugaiban.
Csak a sötét suttog
egyre halkabban.

Gonoszul, markolva szorít
beteg, elborult világom.
Gondolataim csontja törik.
Ó nem! Ez nem álom.

Szemeim ide-oda lesnek.
Körbe vesznek szorongásaim, s
felgyújtják lelkemet.
Táncra perdülnek.

Egyedül elvesztem.
Elbuktam egy padkán.
Társat kellett keresnem, de
egyedül fekszem elmém határán.

Egyedül..

Árnyékban. Fény nélkül. (átírat)

Nem érzem magam embernek.
Sem amolyan állatnak.
Karakterem kiégett mása vagyok.
Egy tűnődő homálynak.

"Láthatatlanul bolyongok
tudathasadásom töredezett
személyiségei közt."

Az ember elveszíti
önmagát, hogy aztán újra
megtalálja, de amit
akkor lát az már nem ő,
aki volt hajdanán.

-Tudom.-

Önmagam ismeretlen ismerőse
vagyok, s tükörképem egy hamis
test beteg sziluettje, ami
elrejtőzik a fejemben
lévő sötét felhőkben.

Ébredés

Álmodtam egy hangot.
Szerető, s lágy volt.
A függöny eltakarta a napot.
Így nem hunyorogtam.

Halk nyögdécselése a reggelnek
ébresztett fel, s kellemes
illatok keveredése szédített meg.
Arcomon örömkönnyek matricája.

Kezemben Női kéz hever a
hozzátartózó gyönyörű testtel.
Kéj csillogása szemünkben
válik egyértelművé. Szerelmesen.

Álmodtam egy hangot, de
nem is álom volt.