Horror-pornó

Árny elől
menekülök
sötét
önmagamtól
távol.
Átláthatatlan a
köd,
lidércfény
táncol.

Felkérem, s
kipörgetem.
Előjátékot
sorsol a
halál,
csontvázak
szeretkeznek
szerelmesen, s
én titokban
videóra
veszem...

V.I.P. belépő

Városi park.
Egy ebvécé,
gyermekek játszótere.

Állatmenhely
embereknek
szükséglakásként.

Mosoly, elégedettség...
Fekália arcon,
csokoládé gyanánt.

Egótól homályosítva

Remek mosolyom
szétszakítja arcom, s
legyőzi egóm
valódi énem.

Te is hiába
virítod fogsorod.
Báb vagy kirakatban!
Kirekesztve, elfogadva...

Egy légterü lakás

Állok a konyha közepén,
nézem szemeid csillogását.
Nem tudom mikor szerettem én, s
hogyan lett belőlem ember?!

Bemegyek a dolgozó szobába.
Pihenek, meditálok.
Elér hozzám gurum szava, s
kimegyek a konyhába.

Gondolkodom, de nem
biztos, hogy vagyok.
Hogyan lett belőlem
ember?!Hol tartok?

Magány-masszázs

Egyedül a sötétben.
Játékok nélkül,
idegen helyen tör rám
agresszíven a
magány kínzó, kedves
gondolatai.

Miközben félek magamtól.
Hiába vagyok egyedül.
Ő akkor is ott van bent!
Nem menekül!
Ahogyan én sem…
Csak gyötör…

Ez én vagyok.
S tovább gyötröm magam,
egyedül a sötét szobában,
ahol nincsenek
játékok és
minden olyan idegen…

Radírtól kenődött grafit

Elmúlt, eltűnt
képek a fejemben, mint
céltalan vándorok
vesznek el bennem, mert
magamról nincsen
térképem nekem…

Halvány emlékként
néha egyet látni valahol...
Valahol, ahol igazából
nem látja senki, mert
az idő elkoptatta valahogy…

Lábnyomok a gondolatokban,
mélyen bennem, mintha
belém karcolták volna
a vándorok lábnyomát…

Kép nélküli keretek
az elméhez vezető
út szélén halomban,
mint egy múzeumi
raktárban.
Nem tiszta ez a hely sem…

Elmúlt, halvány emlékek és
lábnyomok a gondolatokban mélyen,
kép nélkül kerettel,
egy nem tiszta helyen…

Ha ölnék

Gyilkolástól ijedt
érzések bújnak
gondolatom mögé.

Gyűlölt áldozatom
életben robotot
játszik.

Megtegyem..?

Megtenném sem
lenne örömöm.
Ha megölném nem
repkedhetnék felhőkön!

Boncolna lelkem
ismerete szakadatlan,
kábult mámorban.

Nem lenne nyugvásom,
míg meg nem
ölném magam...

Ördögi kerék

Ma egyedül,
dühösen ébredtem.
Lelkemen komorság ül.
Eltévedtem.

Holnap szerelem
vidítja lényem.
Felismerem.
Nem tévedtem.

Légycsapó taps

Beszélő legyek
filozofálnak
koszos gyerekeknek.
Az életükből
merítenek meséket.

Rovar csapda
horror történeteket
játszanak előadva, s
csapkodó tenyereket
tapasztalnak tapsviharban.

Néma legyek
padlón hevernek.
Kihunytak a fények
a gyerekek elmentek.
Felnőttek.

Halva beszélek

Dühös, csalódott lényem
mered a kor jelenébe.
Önkívületében sorvad
átláthatatlan ködében
erénytelen pálcika-emberré.

Nyakamon zsugor-fej,
aszalódott szőlőszem.
Törékeny, romlott sütemény.
Gondolatom fekete lyuk,
kibelezett remény az
érzékelés patológiáján.

Groteszk bőröm
testem zászlaja, s
lobogva nektek terítem.
Csontjaim törötten
morzéznak hasztalan,
füleltek siketen.

Döntöttem.
Nem ásom el magam közétek.

Antiszociális szociopata

Mond szépen ÁÁÁ!
Belemászok a szádba, s
belülről robbantalak szét
itt a városban, ahol
megmutatlak a nagyérdemű
közönségnek, hisz mindenki
megszökött az állatkertből, s
benépesítették a városokat,
mobilizálták kényelmüket, s
felvettek valamilyen hitet,
amivel álltatják magukat, s
nagyobb térfogatú agyukat
játsszák el nap mint nap,
mindenhol egymásnak.
Látod testvér!
Ezért utállak, szánlak és
bántalak lelkiismeret nélkül...

Elhalt érzékelés ( tapintás )

Körmöm alatt nedved,
tenyeremen meztelen tested.
Ölelésem határozott, s
szívem kitárulkozott.

Testedet simítom,
behunyod szemed.
Látom és tudom, mégsem
érzem lényed.

Elhasznált kezem
rongyként lóg belőlem,
mint a kedvem bennem.
Milyen így a testi szerelem?!

Nincs tapintás,
elfogyott az érzékelés.
Több lett az álmodozás,
kevesebb a szeretkezés.

Hűvös szél

Hűvös szél ránctalanítja bőrömet.
Cserepes számat bontja, mint
dózer a régi épületeket.

Hallom a város zaját, s
messzi látom a hegyek körvonalát.
Ember-sziluett zavarja tekintetemet.

Nem nevetek, nem sírok.
Nem beszélek, nem duzzogok.
Érzékelek.

Kipirosodott orcám
feszül rajtam.
Hűvös a szél...

Már megint

Mintha megint csak
menekülnék a gondolataim
árnyai elől…
Már megint.
Általában ilyenkor ez
történik velem, mert
nem irányítom, hisz
nem is akarom…

Mintha sötét felhőkön
hemperegnék, mint
aki rest az életre, ami
már megint Kamikaze
˝mozdulatairól˝ híres és
mintha megint nem
lennék semmi sem…

Mintha már megint
vigasz nélkül sírnék
száraz szemekkel,
értelmetlenül a világ
eme tökéletlen helyén…, csak
vetem a sulykot tovább,
mintha örökké ezt akarnám…

Két szemtanú, egy pár szemmel

Mintha elszakadt
volna a horizont.
Egy kettévált
látóhatárt bámulok
mélyen elgondolkodva...
Párhuzamot találtam e
látvány, s ember között…

Míg a végtelen csak
ismétli önmagát,
e párhuzam az egyről
és a kettőről szól.
Ha úgy tetszik a ˝minden˝
elejéről és
az én beteg érzelmeimről…

Ketté-hasadt
egy horizont az
én tudathasadásos elmémben, s
kettős énem külön-külön
látták ezt a
borzasztó jelenetet
a látóhatár közelében…

Napok a gép előtt

Letöltöm magam
internetről, s
kattog majd agyam
egér gyanánt.

Szintetikus énem
elégetem, s
technikát cserélek
élő sejtre.

S helyreállt
biotestem regenerálódása
közben feltöltöm
magam...Visszaköltözöm.

Szánalmas bohóc

Meglepő, s megnyerő
mosolyod utánozom
sikertelenül bohóc
barátom.

Üres hegedűtokod
sírva árválkodik, s
krumpli orrod
náthától pirosodik.

Miben leled örömöd?
Nyomorúságos életösztönöd,
tehetséged miért égett
ki belőled?!

Mond hát bohóc?!

Kém

Nem bújtam el.
Mégsem látszom.
Nem rejt el a
cigarettafüst,
nem álltam semmi
mögé most...

Azt ígértem nem
hibáztatlak titeket,
mégis benneteket
kell elővegyelek
buta, magabiztos
emberek...

Az élet elrepül,
elfogy az idő, s
többé elő nem kerül.
Számotokra futóverseny
a lét közege ti
bekötött szemű ördögök...

Én nem rejtőztem el,
figyellek benneteket.
Nem takar cigaretta füst.
Itt állok közöttetek, s
láthatatlan vagyok
szemeteknek...