Negatívból, pozitív vagány

Héé..! Mondd meg,
hogy vagy?!
Igen téged, akit
nem tudok, hogy hívnak...

Árnyékod sem vagy
önmagadnak...
Lépjél a fénybe, ha
azt akarod...

Dönts jól, s
felismerem maszkod...

Héé..! Most mondd meg,
hogy vagy?!
Kisimult az arcod...

Anyád lóháton....

Repül a kurva jövő, s
ki tudja hol áll meg?!
Szuper világ felett sötét a
felhő, és az erőszak
után remeg...

Kicsit álljatok már meg!!!!

Köddé vált érzelmek keresik
önmaguk hajnalát...
Tapogatóznak, de nem érzik.

Pedig vérzik...

Remény szerzés...

Levegő után kapkod a vákuum...
Úton van már a mentő, de
nincs sok remény...

Azt a keveset is lenyúltam,
mert teljesen kifogytam...

Ne bántsatok ezért, csak
túlélek és túlérek mindent, s
mindenen...

Én ilyen vagyok.

Engem el nem kaptok, mert
ott a vákuum körül vagytok,
aki éppen levegő után kapkod...

Meleg párna és hideg beton...

Utcák fagyos huzata
keményíti az életet...
Kiszáradt bőrének pólusa
kiabál olajért...

(mint az utolsó kenet)

Lassan jut előre a halotti
menet, és árván hagyott
gyerekek üvöltenek a
semminek...

Hajléktalan az élet.
Kalapja előtte üres és
kopott. Ismer már minden
félelmet...

Ott ül, s kéreget...
Megszánom.
Adok neki kenyeret meg bort.
Okkal remélt már régóta...

Nekem melegben, párnán
nyugszik az álmom, nem
hidegben a betonon...