Halál, élet, köztes lét...

A halál könnyében fürdő
véres keserűség flörtöl egy
áhítattal szeretkező
hülye téveszmével.

S míg az élet elássa magát, s
elszív egy cigarettát, addig
én nézem, hogy nem
csinálok semmit sem.

A köztes lét vakargatja farát és
nevet ezen az egészen.
Rángatja vállát, s
őszintén beszél részegen.

Amikor vége az egésznek,
minden jelmezt levetnek, majd
teniszezni mennek és
leszarják az embereket...

egyedül velem

Látod?

Nincs itt semmi.
Ilyen magányosnak lenni és
a tükörrel beszélgetni.

Látod?

Itt van minden.
Ilyen magányosnak lenni és
a tükörrel beszélgetni.

Látod?

Nincs itt senki.
Ilyen magányosnak lenni és
a tükörrel beszélgetni.

Látod?
Itt van mindenki.
Ilyen magányosnak lenni és
a tükörrel beszélgetni.

Látod?

Látom...

egy-pár beszéd

"Hegesztek egy szemüveget magamnak, amin
át úgy látom az emberek világát, ahogyan
most nem igazán."

Mondom az agyamnak:

-Elfogyott a nap.
Mondj valamit másoknak és
ne bújj el mindig...
Tudom élsz, s itt vagy addig, míg
el nem mész.

Mozdulj meg! Tegyél valami olyat,
amit idáig nem...
Látszol és nem vagy egy senki!

Így lát téged félig üres tekintetem.

(kérlek)

Ne mutasd a hátad, inkább
fordulj meg és mondd el, ahogy
te akartad, s maradj még.
Ne menj el!

Egy tükör állt közénk.
Emlékszel?
Ő a miénk. Láttam ezzel a szemüveggel,
míg ki nem égett a villanykörte...

Viszlát reggel!-

Széchenyi utcai gondolat

Résen keresztül nézem a
világ brutális színjátékát.
Nem a súgóban süllyedezem és
nem is én rendezem.

Statiszta arcom minden
egyes mimikája, amin
kiül lelkem búja, bánata.
A boldogság más tészta.

Elkavarva ízlelgetem
szaftos szerelmem, s tágra nyílt
szemeimmel szórok szikrákat, s
alélva dobálok párnákat.

S dacolva az utcák droidjaival
küzdöm le félelmeimet hasztalan.
Résen keresztül nézem, hogy
vak vezet világtalant.

Éhes napok

A napok egyre nehezebbek,
negatívumok hizlalják őket.
Könnycseppek beszélnek
üres zsebeknek, de
hiába. Semmit sem tehetnek.

Bevallott adók várják
jogerős ítéleteiket, s
rácsokat lesnek, hogy szokják.
Mások játsszák el életüket, mert
egy ócska divat lett.

A busz nem visz sehová,
a test beteg lesz, s
mentővel bárhová.
A sóhaj hangos lesz, s
mindenki bámulná...

A napok egyre nehezebbek, mert
minket esznek meg.

Zöld füst-erdő

Kígyók marta szavakat
nyel az éjszaka.
A hold mosolyog nagyokat, s
vérzik a sötétség nyaka.

A vágóasztalon filmet
ragaszt az áhítat, s
cenzúrák züllenek, a
képernyő nyugtat.

Pillanat-csend terül és
már vége...
Most a zaj örül, s
könnyes a szeme.

Embert szívó marihuána
fogalmazásgátlót röhög, s
kígyó marta szavakat
nyel az éjszaka.

Elképzelhetetlen

Becsukom szemem, s
azt képzelem, hogy
becsukom szemem és
elképzelem.

Becsukom szemem, s
azt képzelem, hogy
becsukom szemem és
elképzelem.

Becsukom szemem, s
azt képzelem, hogy
becsukom szemem és
elképzelem.

Becsukom szemem, s
azt képzelem, hogy
becsukom szemem és
elképzelem.

Becsukom szemem, s
azt képzelem, hogy
becsukom szemem és
elképzelem.

Becsukom szemem, s
azt képzelem, hogy
becsukom szemem és
elképzelem, de nem tudom...

Milyenek?...Hát ilyenek.

Újgazdagok fénylenek
vakítóan átlagembereknek.
Orrukba légy repül és
valóságmentesek lesznek.

Beszéd stílusuk érthetetlen
módon nincs szótárazva,
aláznak feketén-fehéren, s
pénzt számolnak sétálva.

APEH kiskapukon bújnak be
magas pozíciójú seggekbe...
Garzonból kastélyba,
kastélyból a mennyországba.

Az ilyenek nevetnek üres
elhízott fejeknek és istennek, de
mindent elfelejtettek, még
azt is, hogy honnan jöttek.

Agymosottak

Halott eszmék zombulnak
a mának és tapsolnak
üres, elcsépelt mondatoknak.
Közben mosolyognak.

Hátamat feléjük fordítom,
szememet kinyitom és
azt ordítom:
-Ébredjetek!! Érjen véget a rémálom!-

Nem történik semmi.

Mindenki a senki.
Nem vezet sehová az
emberek lebénult tettei.
Mit lehet itt tenni?!