Mindig szeretlek...

Már nem tudom mit kezdjek
azokkal az érzésekkel, amik
Téged illetnek meg...

Érzéseim tengerén
hánykolódok fel-le, s
reményeim egén
szertefoszlott minden
felhő...

Keblárt öltött fel szívem,
de még így is döfködöd...

Hiába minden, ez már
nem a Te öltönyöd, ami
óvna, ha fáznál...

Nem tudom mit kezdjek.

Az érzések itt vannak bennem,
mert még mindig szeretlek...

Csírázó ember-palánta

Ami volt elkopott,
ami van elfogyott...

Újra ültetem magam,ha
úgy tetszik nekem...

Én leszek önmagam
legmegfelelőbb táptalaja...

Ti már nem kelletek!

Nekem új emberek kellenek,
mert ami volt elkopott, s
ami van elfogyott, s
nem kell, hogy ezt
megértsétek...

online jézus

..,mert te olyan tökéletes
vagy online jézus...

Egy valódi, ötlettelen
átutazó, a bajok
frusztrált síkságán...

A pillanatokig hívő pojáca
anyaföldünk hátán...

Lényed átlátható, szakadt
álca, ami nem rejt el...
Nevetségessé tesz.

Nem változol.
Mindig így lesz...

Online jézus! Jelentkezz!

Bla-bla-bla-bla-bla-bla.....

Beszélek, de minek
és kinek!?
Árnyaknak intek, s
eltűnök egy sötét,
aggasztó gondolatban.

Nem kell semmi, ami
száraz és közhely..,
csak egy valami, de
azt nem tudom...

Saját járművem visz
egy gondolat sztrádáján..,
talán bennem valaki hisz
és úgy is cselekszik...

Az idő, majd eldönt
helyettem mindent?

(kétlem)

Saját vízhangom vagyok,
s égve ragyogok...
Beszélek.., de azt
nem tudom, hogy
kinek és minek...

Neked régi, másnak meg új...

Tudom. Nem látod a
horizont szélét...
Pedig ott vagyok.

Ne vedd elő arcom képét,
mert változok...

Fojtogat egy ismeretlen
kanállal kimert érzés...
Nincs jó íze, de elviselem.

Meghaltam és megszülettem...

A legrövidebb út...

Nem lehet mindig
menekülni, de néha
a dolgok eljutnak odáig,
hogy egérutat keljen keresni...

Nincs támasz, sem
bölcs totem, csak
hallucinált látszat...

Látom! Itt van előttem.

Árnyék és ő, ott elöl...

Néha nem ismerek magamra...
Más ember maszkját hordom?!

-Ez vagyok én.-
(Ezt hazudom)

Félig megoldott elméletek
halmazán ücsörgök...
Hamis a szemlélet, s
ott járok magam mögött...

(Saját árnyékom vagyok)

A szerelem kevés...

-Ó, de szeretlek Téged
te bizonytalan lány!-
(Kár, hogy már nem érzed)...

Még foglyod vagyok, de
nincsen rajtam lánc, és
tudom, messzire kell eljutnom,
hogy enyhüljön a gyász.

Tovább merülök buja illúziókba..,
bár be leszek csapva, én mégis
belefolyok e pillanatokba.

-Hidd el! Odaérek!- (Tudom)

A kapocs eltörik, s nem
lesz több.., csak egy álom...