Hasamat metszve
nézek magam után...
Nem vagyok elveszve, s
Ti néztek bután.
Vérem meleg, mint
az otthon klímája.
Folyik, csikálja bőrömet.
Arcomon patológus mosolya.
Bal kezemben
tartom vastagbelem, s
jobbikban fogom a
vékonyat azt hiszem...
Furcsa! Ilyet nem is ettem...
Zenélnek a béllemezkék.
S tápanyagok szívódnak
fel testembe.
Anatómiai játszótérre
emlékeztetve.
Egy kezdeti élve boncolás tükörképe...
Gyertek! Nézzetek belém.
Nem varrom össze magam, csak
egy üveglapot rakok elém.
Úgy teszek, mint a kirakatban.
Szörnyülködve nézzétek, hogy
hogyan működünk Mi emberek...
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése