Őnagysága

Elsétált mellettem a tudatom
tudatossága.
Átment a parkon vakmerő
biztonsága.
Nevetnem és sírnom kell,
mert az érzés körülölel.

Hess! Hess tollas
gondolatok!
Természetem heves és
meg nem állok.
Hajt a fogaskerék, s
olajozottan működöm.

A sajátom, nem mű-köröm.
Én nem török le.

Már messze vagyok tőle, s
nem megyek utána.
Ilyen a tudatom tudatossága.
Elsétált mellettem Őnagysága...

Érzéstelenítő (lidocain)

Egy pici mosoly ránca az
ajkaim szélén rángatózik.
Sírjak, vagy nevessek?
Fenyeget a kétely, de én
sem vagyok rest.

Semleges még a közönyöm is,
tipikusan vállrángatós pozitúra, s
nézvén kedvem statisztikáját, ami
flegmatikus viselkedés forma, hát
gondolkodóba esem.

(Ejtőernyő nélkül
zuhanok a semmi felé...)

Vár odalent egy érzéstelen
üresség, ami valójában
nincs is, csak én képzelem el,
mint sex utáni vágyódást az
éhínség végső stádiumában.

Tenyérrel eltakart jó az életben, s
hátat fordított boldogság jelenleg
testem sofőrje, s ott rángatózik
erőlködve az ajkaim szélén, mint
egy torkát metszett smasszer a
börtönben.

Tehetős óriások közt

Ismét elindulok előre.
Nem nézek hátra.
Megyek a gazdag legelőre, s
nem gondolok a magányra.

Tejben aprítok majd, mint
a régi ˝nagyok˝.
Most nincsenek még hangok, de
vigyázok, hisz paranoid vagyok.

Zsúfolt város lesz a vízparti rét és
eltaposnak a ˝tehetős˝ óriások.
Mindenem lesz a tét, pedig
szegény vagyok.




("tehetős óriások" : akiknek elment az esze a pénztől...)

Szánalmas vers

Meglepődött arcok erőlködnek a
közömbösség érzéketlen tengerén, s
hánykolódnak önmaguk elégedetlenségén, mint
buborékok eső közben a pocsolya tetején.

Ők áttetsző, ismeretlen ismerősök
erőltetett mosollyal, s betanult gesztussal
nyalják lábamat.., térdelve. Éppen úgy, mint
egy gazdag totem előtt imádkozva, áhítatban.

Nekem elfeledett személyek személytelensége.
Kiszögelve táblákra, s kilóra eladva, mint
egy ˝ember˝-turkáló utolsó kiárusítása
nem tudatosult személyekkel.

Agy-rágó

Sötét, bolond gondolataim
mozijában ücsörgök.
Elzsibbadt mozzanataim
bénítanak le.- Megőrülök!-

Fáj minden nap, ami
körülvesz. A seb nagy, de
nincs rá tapasz.
Elfertőződöm.

A félelem szorítása
fullaszt halálra.
Ez lesz életem bukása.
Cafatokra szed a világ.

Sötét, bolond gondolataim
a fejemben bányásznak, de
már nincsenek emlékeim.
Ha mégis, akkor rájuk vadásznak.

Elszakadt a cérna, s
leesett mindkét fülem.

Elszörnyedés

Elindultam meginni a könnyem
a világ végére, aztán balra.
Megírom majd a könyvem és
nagyon sírni fogtok rajta.

Megnyúzom testemet, amit
Ti igazán jól ismertek.
Szép, új ruhát varrok belőle,
hogy változatos legyek tőle.

Régi arcomat felgyújtom,
hogy megtisztuljon és
leöntöm ecettel. Hadd fájjon.
Legalább érezni fogom. Élek!

Bezárok magam körül minden
ajtót, ablakot.
Ez lesz az én mély sötétségem,
csak hagyjatok.., hagyjatok!

Többé nem jövök ki közétek
azért, hogy megjegyezzetek.
Vissza nem nézek, inkább
tovább megyek...

A szabadság cáfolata

A világ köntöse olyan, mint
testünk börtöne.
Nehéz szabadulni és
tökéletesen megérteni.

A magány négy fala,
önző lényünk cellája.
Egy bizarr szeánsz terme
lelkünk ezen környéke.

A felszínesség ismerete, s
az ön-mélység kérdése
itt fogalmazódik. - Ki vagyok én?
Tudni szeretném?-

Ötlik fel a sejtelem
agyi tekervényeimen, s
hernyóként kúszik feljebb,
feljebb...Hiába minden.

A világ köntöse olyan, mint
testünk börtöne.

Élet (váróterem a halálig)

Ez egy olyan nap, amelyiket
gyorsan el lehet feledni.
Nem is gondolom, hogy
lehetne ezen változtatni.

Nincs mit tenni.

Az idő múlása, egy
hosszú várakozás a
halál váró-termében..,
...cselekményekkel teli vermében.

Van visszaút?!

Ez a nap olyan, mint
amiben felébredtem és
nyújtóztam.
Felnyitottam szemem...

...átlépem a vég küszöbét.
Ez az a nap.

Sír a fiú (válasz)

Magamnak álcázom magam.
Nem rejtőzöm, hisz ez a
világom, amiben én egy vagyok.
Nem több, nem kevesebb.

Hétköznapi nehézségek
akarnak lelapítani súlyukkal, de
úgy is én győzök, mert ha nem,
akkor itt nincs keresni valóm.

...Keresni valóm?...

Tán már megtaláltam, csak
még ezzel nem vagyok egészen
tisztában, de magamat is
megleltem az évek bölcs múlásában.

Ez lettem.

Sír a fiú

Elázott arcom
szélén ülök, mint
egy lábat lógató a
hold kiflijén a sötét,
ámbár kissé fényes
éjszakán, ahol én
nem látszok magamnak.
Csak ülök tovább, akár egy
ücsörgő szobor a tér közepén
nem fázva soha.

Megkövültem?!

Pedig nem vagyok
őskövület és én
csak az elázott
arcom szélén ülök, s
kőbe zárt lélek minden
szavam, amit nem issza
senki sem, hisz
kemény, mint az
ÉLET ebben a világban.

Hogy melyikben?!

Hát most ebben, s
meghalt nekem
minden, ami én
voltam és most
szomorú, nehéz könnyeim
teherként nyomnak szét.
Tenyerem a palástom
arcom előtt, mint
egy temetés zokogó
mámorában, úgy
borul rám a gyász
mély sötétsége.

Mivé lettem?!…

Paranoid android

Elvékonyodik a hangom.
Nem hazudok, csak
valami köszön belőlem és
amit látok nem az arcom, csak
ami maradt belőlem.

Távoli zene hangja kívül-belül.
Tudom, csak a hazug angyalok, kik
megszereznek, s mindegyikük
rajtam ül, mint egy
frissen festett padon.

Semmi nincs ebben, csak van
egy olyan szó, amit senki sem talál.
Fuss előle, mert nem tudom, hogy
árthat e Neked, vagy nekem!
Pedig különleges.

Átvilágító mondatok mély
zöngése zuhanó érzelmekkel
ejtőernyőzve sportolnak a halállal.
Fiatalság, öregedés triatlon versengése az
árnnyal, ami körülöttünk szárnyal.

Mutass rá testetlen érzés. Kifejezéstelen
tehetetlenséggel maró léleksav, ami
elmar minden értelmet. S míg van
vékony hangom, erőszakosan a
hangszálaimban kapaszkodom.

Én, enyém, tied
Nem másé, amit nem árulhatsz el, mert
nem lennél az. Nem.
Semmi, vagy senki.
Egy lételem nélküli üresség.

Mély rovátkák

Asztalon könyökölve temetem
tenyerembe lelakott arcomat.
A világot szemlélve
fejem szomorúan bólogat.

Fekete és szürke színeket
látok durván veszekedni.
Ember alakú testüket
érzem magamban meghalni.

Reménytelen mélységek
rovátkáiban henyélünk.
Az emberek boldog zombik lettek,
s azért élünk, hogy gyűlöljünk.

...szemeim kisírtam, s
az asztalon hagytam.
Nem akarom ezt látni, csak
vakon tovább élni...

Tudat-piszkítás

A ma monoton verziója
villámlik arcomon.
Az egész élet perverziója
mászik át falamon.

Hosszú gondolatom vetítem
át a valóság határán.
A piszkozatom, agyam lenyomata.
Nem butaság.

Oktalan mondatokat okozok,
ahol minden egyre sötétebb.
Megyek és kiáltozok, hogy
legyen a világ egészségesebb.

A szokás rabjai

A csend szobra vagyok
az idő tág terén.
Felém villannak arcok
fény nélkül a ma végén.

Vizuális hazugság.

Nem látnak, s hallanak.
Engem nem...Senkit sem.
Ámító illúziókban utaznak.
Látja szemem.

Olyan minden nap, mint
minden nap. Csak annyi
a változás, hogy másik
ruhát veszünk fel. Így szokás.

(ápoló)

Arcodat láttam
eltűnni magamból.
Léteztél tudom, de
kiléptem gondolatból
egy emberöltőre.

Kivertelek a fejemből
egy kalapáccsal.
Sok maradt az őrületből,
ami együtt jár a bajjal.
A lelkiismeret egy fúrógép.

Szemlélődöm valahol
az agyhalál közepén.
Derekam meghajolt,
testem már vén.
Emlékek híján szegényedem.

Arcodat láttam, de
már máshol szemlélődöm.
Kivertelek a fejemből tudom.
A kóma teraszán könyörgöm.
Segíts meghalnom!

Pályázatra!! (műhely-munka)

*Ébredj hazaszeretet*

I.

Elaludt ősi vénánk
Nem ébredezik, s
Kézen fogva sétál
Becsukott szemünkkel.



Ébredj hazaszeretet!

II.

Rohan a világ, s
Nem áll meg kérdezni.
Bennünk a válság.
Ki kellene űzni.



Ébredj hazaszeretet!

III.

Fogni kéne a
Testvéri kezeket, s
Újra értékelni azt,
Ami a szeretet.



Ébredj hazaszeretet!

IV.

Éledezz ősi ösztön,
Támadj fel sírodból
Te meggyilkolt
Életérzet.



Ébredj hazaszeretet!

V.

Ajkadat szavakra emeld.
Buzdíts bölcs tettekre.
Taposd el a rosszat, és
Ismerd újra a kegyelmet.



Ébredj hazaszeretet!



*********************************************************

*Dokumentum film*



I.

Láthatatlan képek,
fény nélkül negatívban
harcolnak sorrendért a
dia-vetítő mellett, ahol
sötét van, mert
lekapcsolták a villanyt.
Csak az nem látható, amit
én vetítek ki magamból.



II.

A saját életem filmje
sem az, ami pereg
arcom előtt, hanem
amelyikben jelmezem
a saját testem.
Karakterem negatívban
látszik a valóság
széles vásznán.



III.

Az nem látható, amit
én vetítek ki magamból.



**************************************************************
* *


I.

Ma láttam a napot
leszakadni az égről.
Szürke maradt a beton.
Olyan közelről, s
messziről.

II.

Az ember hús-vér pép.
Komor, depresszív arccal épp
hazudnak maguknak.
Szín kellene Ezeknek a nyulaknak!

III.

Széles piros ajkak
céklaevés után.
Riadót fújnak
hasztalan, s bután.

IV.

Ma láttam a napot, de
szürke maradt a beton.

Mert csak...

Bús arcomat tépem cafatokra.
Az őrület kertjében táborozok.
Gondolataim ölöm halomra.
-Ne kérdezz semmit. Nincsenek okok.-
Csak...

Megeszem magam minden nap.
Jól megrágom, s kihányom.
Nem lesz nekem holnap.
Érzem. Közel a halálom.
Mert...

...félek...

Váltolzatlan differencia

Leszegett fejjel menetel az ember.
Bánatát húzza maga után.
Fej, fegyver, lőszer.
Unalmas, hiú ábránd.

Remegő kéz téved idegen
zsebbe."Ki mit talál övé."
Dobbanó, meszes szív hidegen
fagyassza arcra a mosolyt.

Leszegett fejjel menetelnek az emberek.
Bánatukat húzzák maguk után.
Fejek, fegyverek, lőszerek.
Unalmas, hiú ábrándok.

Remegő kezek tévednek idegen
zsebekbe."Ki mit talál övé."
Dobbanó, meszes szívek hidegen
fagyasszák arcra a mosolyokat...

...leszegett fejjel...

***
"Egy hülye százat csinál.
Kettő meg kétszázat"..

Egy jó nap (nekem)

Ez egy jó nap nekem.
Igaz, nem értem
miért ilyen az életem!?

De tudom. Ilyenné tettem.

Ha újra születnék sem
lennék más milyen.
Ez így jó nekem.

Csak élek szelíden.

Dobtam el szemetet. Összeszedtem!
Számomra fontos a környezetem.
Boldog mindenem.

Ez egy jó nap nekem.

Tehetetlen magyar ember

Elmenekült társadalom
keres magának támaszt. (nem talál)
Mindenki zaklatott.
Mutató-ujjon a ravasz.
A fegyver töltve van.

Láthatatlan bilincsbe verve
a demokrácia minden szava.
Elégedett elégedetlen eszme
az ország mocska. Nincs
semmi, de semmi tiszta.

Rabszolga munka hiába.
Megkötött kezű emberek
küldenek politikusokat a picsába.
Olyanok, mint a gyerekek.
Az újukat sem görbítik meg.

Menekül a társadalom, s
a vesztébe rohan.


***************************************************
Tehetetlen barmok vagyunk a saját országunkban...
*
"a választás, csak a szabadság illúziója"...
Azért nem fogok elmenni szavazni, hogy sok rossz közül
válasszak egy rosszat?!...(felesleges)

Szeretni önmagamat

Hosszú idő telt el csendben.
A halál valahol még itt jár.
Majdnem minden rendben.
Csak az élet fáj.

Ideje elindulnom magamhoz
meglátni és megszeretni.
Mimikát kölcsönözni a szavakhoz.
Békésnek és megértőnek lenni.

(De)

Valamilyen gyökeret vertem.
Tovább kellene haladnom
Csúnyán itt rekedtem.
Tán nincs is hozzá akaratom.

Hosszú idő telt el csendben, s
szeretnem magamat így kell.

Hiányzó lapok

Alámerülök mélységeim
otthont adó hűvösébe.
Nem lesznek mozzanataim.
Belebújok a hallgatás köntösébe.

Néma elméletekbe kapaszkodom.
Lélegzem, csak szemem pislog.
Gondolataim olvasom, de
hiányoznak belőle lapok.

Magamba írtam emlékeim
halvány történéseit.
Erről nincsenek képeim, s
elfelejtettem életem cselekedeteit.

Ma újra kezdek mindent, ami
a tegnappal elmúlt itt bent.

Nem lehetsz az enyém

Hallom, ahogy lüktetsz.
Érints meg...Érzed?
Élettelen tárgy mindenem.
Engem nem szerethetsz.
El kell menned.
Nem maradhatsz velem.

Jön egy helikopter érted.
Nem kell integetned.
Hátat fordítok, s arra
gondolok, hogy nem
gondolkodok.
Nem könnyes a szemem.

A távol beléd szeret.
Én nem tehetem veled.
Semmi sem változik meg.
Meghalok elhasználtan.
Testemet kidobják, s
újra felhasználják.

Az ember nem változik.
Én igen.

**********************************
Megjegyzés: (egy tárgyhoz való vonzódásról)

Magány-szféra (semleges állapot)

Semleges magányomban merengek
csendes otthonomban.
Füstölgő cigaretta mélyít el, s
a helyi vörösbor melegít fel.

Maradok.

Felmerülő témákból lapozgatok.
Nincs idő. Most így vagyok.
Nem érdekelnek az ok-okozatok.
Könnyedén veszem ezt a napot,
hisz holnap minden más lesz.

Ma nem mozdulok.

Még a fal is árválkodik.
A tükörrel nem érintkezik.
Levettem onnan, hogy ne
tudjak találkozni magammal.
Így most belőlem csak egy van..,

s tovább tűnődöm semleges magányomban.

Értelmetlen filozófia

Kifejtett okok esznek
eleven mondat foszlányokat.
Nincs válasza a kérdésnek,
ami naggyá tett másokat.

Iszapként ül a kétely a
magabiztosság felett.
Megmagyarázhatatlan hely
a tudatban bent.

Elcsépelt, üres szavak
a közhely terén
hazudnak különlegességet, de
én nem látok értelmet.

Ez így most jó

Nem csinálok semmit.
Veszem a levegőt, hogy
ezt tudjam csinálni.
Nem mozdulok meg.
Ez a pillanat addig tart,
ameddig én akarom.
Nem ronthatja el senki.
Ez nem gép.

Így maradok egy darabig és
azt képzelem, hogy jó.

Arcok pórázon

Leszakadt arcokat
vonszol a döbbenet.
Nem válogat.
Összeszedi mindet.

Arcomat rögzítem, s
kimerészkedem.
A kutyák ugatnak,
nem harapnak.

Leszegett fejjel,
gondteherrel
menetel az ember.
Senkit sem ismerek fel.

Mindent látok és
semmit sem.
Tudok, amit tudok.
Én vagyok a döbbenetem.

Utolsó gondolatom

Feketébe öltözött
mondatok siratják
sorok között
néhai boldogságom.

Parázzsal írott szózat
utolsó gondolatom.
Minden halott.
Az idő váladékát iszom.

Megvető hazugság az
élet és a világ.
Bekopogok mindenkihez.
Elbúcsúzom. -Viszlát.-

Szerelemkonyha

Elrohadtam a munka
hevében.
Csak arra
emlékszem, hogy
rád gondoltam
Kedvesem.

Szükségem volt erre, hisz
nélküled egy
üres kocsonya
lennék a hőség
közepén össze-esve
hígan.

Te voltál az, aki
összetartott, mint
aszpik a formát, s
szebbé tetted az
ocsmányt.
Szeretsz e?! Mondd hát…

Teketória a levegőben lógva

Lógok a levegőben, mint
egy délibáb (Keleten) hallucinált
alanya rettentő hőségben.

Lógok a levegőben, mint
nehéz kérdésre a válasz
ezekben a nehéz időkben.

Lógok a levegőben, mint
akasztott ember kötél
nélkül a mennyben.

Lógok a levegőben, mint
egy súlytalan űrhajós
kint az űrben.

Lógok a levegőben, mint
egy tábla szalonna
bent a füstölőben.

Lógok a levegőben…

Sem magammal..,sem nélkülem

Azt álmodtam, hogy még
nem halok meg. (pedig)
Arra vágytam, hogy
történjen meg.

Tán sorsom az, hogy itt
ne érezzem jól magam?!
Vagy az, hogy ne cselekedjek, s
ne legyen szavam?!

˝Az álmok elmúlnak˝.
A sors gyötör engem, mint
az életem, ami saját
fegyverem magam ellen.

Békétlen üresség

Néha a szavak csak
átsuhannak rajtam, mint
egy flegma ködfelhő.
Úgy is érzem magam.

Hiába jelentésük, vagy
jelentőségük, én nem
szomjazom rájuk, pedig
fröcskölnek és fröcskölnek velük.

Egy izzadásgátlós test vagyok, s
leperegnek rólam a szavak.
Ti isszátok, én meg
mosakszom bennük.

Dokumentum film

Láthatatlan képek.
Fény nélkül negatívban
harcolnak sorrendért a
dia-vetítő mellett, ahol
sötét van, mert
lekapcsolták a villanyt.
Csak az nem látható, amit
én vetítek ki magamból.

A saját életem filmje
sem az, ami pereg
arcom előtt, hanem
amelyikben jelmezem
a saját testem.
Karakterem negatívban
látszik a valóság
széles vásznán.

Az nem látható, amit
én vetítek ki magamból.

Pop sztár tinik

Tinik hevernek szanaszét
minden McDonalts-ban.
Reggeli, iskola, ebéd.

Vacsora otthon.
Közeledő túlsúlyban
lapátolnak kalóriákat.

Pénzért érszűkület
sajátos jövőjüknek.
Pop sztárok lettek.

Buta tinik szanaszét hevernek...

Egyedül (elme-határ)

Nyomasztó csen kattog
fejem zugaiban.
Csak a sötét suttog
egyre halkabban.

Gonoszul, markolva szorít
beteg, elborult világom.
Gondolataim csontja törik.
Ó nem! Ez nem álom.

Szemeim ide-oda lesnek.
Körbe vesznek szorongásaim, s
felgyújtják lelkemet.
Táncra perdülnek.

Egyedül elvesztem.
Elbuktam egy padkán.
Társat kellett keresnem, de
egyedül fekszem elmém határán.

Egyedül..

Árnyékban. Fény nélkül. (átírat)

Nem érzem magam embernek.
Sem amolyan állatnak.
Karakterem kiégett mása vagyok.
Egy tűnődő homálynak.

"Láthatatlanul bolyongok
tudathasadásom töredezett
személyiségei közt."

Az ember elveszíti
önmagát, hogy aztán újra
megtalálja, de amit
akkor lát az már nem ő,
aki volt hajdanán.

-Tudom.-

Önmagam ismeretlen ismerőse
vagyok, s tükörképem egy hamis
test beteg sziluettje, ami
elrejtőzik a fejemben
lévő sötét felhőkben.

Ébredés

Álmodtam egy hangot.
Szerető, s lágy volt.
A függöny eltakarta a napot.
Így nem hunyorogtam.

Halk nyögdécselése a reggelnek
ébresztett fel, s kellemes
illatok keveredése szédített meg.
Arcomon örömkönnyek matricája.

Kezemben Női kéz hever a
hozzátartózó gyönyörű testtel.
Kéj csillogása szemünkben
válik egyértelművé. Szerelmesen.

Álmodtam egy hangot, de
nem is álom volt.

folyadék... ( tudatos mérgezés)

Az idő sebesen közeledik
tudatom hullámzó útjain.
Az anyag felszívódik.
Nincsenek reményeim.

Nem én harcolok.
Testem küzd a hányással.
Sötét kábulatban táncolok
pengeélen a halállal.

Feje tetejére állt a kép.
Nincs semmi, amit láthatnék.
Ha most telefonálhatnék,
senkit sem hívnék.

Nem nézek ki sehogy.
Egy bio-massza vagyok a
tehetetlenség szűk fogságában.
Most lehet, hogy meghalok.

Érthetetlen

Remegő kézzel
szelem a levegőt.
Suhan mellettem minden,
ami körülvett engem.

Festettem egy képet közben.
Tükröt örökítettem esőben,
kabát nélkül. Ingben.
Festékes lettem.

Életem összekötöttem a
cipő-fűzömmel véletlen.
Már nem is értem, hogy
erről gondolkodni miért kezdtem!?

Tova-tűnő-dök

Bután. A sors választásán
állok tanácstalanul,
kérdésekbe kapaszkodva.
Sötét ez az oldal.

Fröcsöl a szenny minden
média emeleten.
Újságba nyomtatott
ci-cikk. Szégyen!

Rendőrök kézen,
kezemtől véresen
ocsmánykodnak
politikus giccsesen.

Mibe kapaszkodjak?!

Betűk, szavak, mondatok...

Elgyötört szavak lánca
késztet keserű sírásra.
A mondat románca.
Érzésekkel felrázva.

Jelentések fogalma íródik
képzeletem lenyomatába.
Az ember butasága az
élet legnagyobb igazsága.

Betűk formája szívemet
darabokra vágja.
Az asszony fehér-mája
testemet terrorizálja.

Elgyötört szavak lánca
pattan darabokra.

***
"A szó, hatalom és gyengeség..."

Hajnalban Hoffmannal

Zsinóron függ a hajnal
betépett elméje. Ott!
Szemben a határral
ölelkezik horizontok
leszármazottjaival.

A csillagok is csak
sörét-lyukak egy
fekete vásznon.
A természet megölel.
Az idő leskelődik.

-Mi tartja össze ezt a reggelt?!-

Szürke-állomány temetés
ragasztós könnyekkel.
Semmi kétség!
Tekerek a Hoffmann biciklimmel.
Minden világos. Nincs sötét.

Zsinóron függ a hajnal még.

Ön-lehangoltság (a nélkülözhetetlen szenvedés)

Arcomat rángatom.
Muszáj ezt tennem?!
Robotikus mosolyom
telepe kimerülőben.

Hiába...Szenvedni könnyebb.

Felületes síkság
minden boldogság.
Könnyen feledhető
szerte-foszló felhő.

Homályos emlékek a
múlt örömeiből.
Vagy álmok lennének?!
Álmaim az üregből.

Hiába...Szenvedni könnyebb.

Hangulatos melankolia

Fura, ködös hangulat telepedett rám.
Egy melankolikus atomfelhő, ami
lassan beteggé tesz. Akár a szerelem.

A gondolatok, mint lelki ˝időjárás-jelentés˝
vonulnak végig rajtam.

Én adom elő.

Nincs dublőröm, s nem karakter-színész vagyok.
Csak elborított egy fátylas gondolat,
egy szerelmes melankólia, ami egy fura,
ködös hangulattal szeretkezik.

Hangulat-ingadozás

Ma láttam a napot
leszakadni az égről.
Szürke maradt a beton.
Látom közelről, s
messziről.

(gondolat hullámzás)

Az ember vas-talan pép.
Komor, depresszív arccal épp
hazudnak maguknak.
Szín kellene Ezeknek a nyulaknak!

(meg sok mosoly)

Széles piros ajkak
céklaevés után, s
riadót fújnak
észvesztés gyanánt.

(Egy kis szünet....Irány vissza)

Ma láttam a napot, s
szürke maradt a beton.

Szippantás

Rágom, s nyelem a füstöt.
Morbid szédülésem közepette
válok mosolygós karakterré.
Illegális randevú szenvedélye
múltam összes üzenete.

Nem-törődöm gondolatok
menete tesz homályossá.
Kinyitok minden ablakot, s
nagyokat szippantok...
Örömteli levegő ez.

Nyelem a füstöt.

Időtlen ballada

Elkaptam a csendet.
Távoli utakon járok.
Gyűröttek a képek,
amiket látok.

Az időnek nincs jelentősége.
Azt akarom, hogy ezt megértsd.

Zavaros ez a harmónia, ami
összevegyül bennem.
Nem kattog az óra mutatója.
Folyadék van kijelzőjében.


Halk beszédek tátogását nézve
mosolygok zavartan.
Az élet kiselőadását egy
száguldó buszban.

Az időnek nincs jelentősége.
Azt akarom, hogy ezt megértsd.

Gyere ki onnan!

Gyere vissza Te régi feledés.
Gyászodból vetkőzz ki.
Lejárt ez a szenvedés. Most
süt a nap. Gyere ki!

Tudom. A hétfő bűn.
Az emlékezés napja.
Nincs ki ezt megmondja.
Gyere ki!

Gondolkodom a dolgok menetéről,
de mindig elakadok.
Segíthetnél önzetlenségből, mint
egy barát..,sűrű ködben.

Hallom a hangját. Gyere ki!

Bent fájsz a fejemben, s körbe-
körbe jársz. Elszédültem. Állj meg!
Vár az útszéli pihenő. Gyere ki!
Gyere ki a fejemből!

Nem kell sírni. Még......

Zuhanok a messzeségbe.
Ne fogjatok meg!
Az élet emésztő nedvébe fogok
megfulladni, lebomlani.
Eltűnök, hogy emberi
maradvány legyek.

Nem kell sírni, sem gyászolni.
Még nem haltam meg. (csak kicsit)
Itt vagyok Nektek.
Még nem haltam meg.

Vár a révész, de ráér.
Kenem magamra az életerőt, s
minden nap eszem egy falatot.
Ha esik, felhúzom az esernyőt.
Érzem a hangulatot. Átérzem a pillanatot.

Nem kell sírni, sem gyászolni.
Még nem haltam meg.
Egy másodpercre elgyengültem.
Nehéz mindig erősnek lennem.
Még nem haltam meg.

Itt vagyok Nektek.

Tovább állok

Lukas zsebek vásárolnak foltot
maguknak aláaknázott plazákban.
S fröcsköl majd a semmi szanaszét.
Nincs ott bűbáj, csak értelmi szegénység.
Tovább állok.

Pálcikaemberek állnak sorban
bűzlő leheletükkel az ingyenkonyha
előtti disznóólban.
Káromkodó kocsisok lovak nélkül.
Az a sok ...... meg a pénzén ül.
Tovább állok.

Lukas zsebbel pálcikaemberként.
Kiegyenesedve, büszkén.
Tovább állok.

El ne tévedjek! Nem tehetem.

Csendes környéken sétálok.
Tudom mi a zaj, de most nem hallom.
Hideg sör a kezemben. - Hé ember!
Szét ne essél Nekem!- Nem tehetem.
Otthon vár a szerelem.

Meleg étel, forró csók, óvó ölelés.
Tán egy szenvedélyes szeretkezés.
Olcsó a leves, de finom, mint
szerelmem csókja ajkamon.
El ne tévedjek.

Nem tehetem. Otthon vár a szerelem.
Gyönyörű szép Kedvesem. Csak
el ne tévedjek.
Nem tehetem. Otthon vár a szerelem.

Nekem nem kell mondani!!! Hát Nektek?!!

Árnyakkal hadakozó sejtelem
érik bennem panaszossá.
Messziről látom az embereken.
Az élet mikor válik hasznosabbá?!
Gyárakban és földeken lopakodik
rongyosan, szegényen a ma.

Nekem nem kell mondani!
A belső hang szól.
Nekem nem kell mondani!
Tudom magamtól is jól.

Reggel robotok indulnak munkába?!
Akár milyen fura, azok érző,
élő emberek a mában.
Keresik, amit elvesznek Tőlük.
Én már érzem a pontot, ami
lezárja a mondatot. Örülök.

Cselekedni, hangosnak lenni
soha sem késő!

Nekem nem kell mondani!
A belső hang szól.
Nekem nem kell mondani!
Tudom magamtól is jól.

Nekem nem kell mondani,
hogy ez így nem jó!
Nekem nem kell mondani!

Ezt nem kell eltűrni, s
nekem nem kell mondani!
Tudom jól...

Ballada a villamosszékhez vezető úthoz

Tágas mezőn lovagol a pillanat
A föld porába szippant sírva
Rég kapott nevét nem tudja
El van szomorodva

Lovát szabadon engedi, majd
Beszáll egy rendőrautóba

Mögötte száll az út pora
Régi emlékként
Mögötte száll az út pora

Gyűrött arca kémlel tova
Tűnő perceket
Kezén érzi a hideg bilincset,
A tőle kapott sebeket
Bús szaga van a levegőnek

-Taposson a gázba!-
Mondja a rendőrnek

Mögötte száll az út pora
S kényelme a villamosszéknek
Őt hívogatja

Mögötte száll az út pora
Utolsó szép emlékként

Mögötte száll az út pora
Egy utolsó szép emlékként

2001. szeptember 11-én reggel

Repülőgépek zuhannak belém.
Már nem vagyok én, hanem
valami egészen más lény.

Fáklyaként lángolok a világ
központjában. Nincs fény,
csak halálos füst és zuhanó törmelék.

Sok reménytelen segítség küzd
testemben a lelkemért. Fekete az ég,
s szirénák süvítenek kegyelemért.

Rövid távon villognak a pokolban.
A magamba roppanás szélén állok.
Leugrok.

Összeomlásom áldozata eme
írásom legjobb változata.
Viszlát Osama!

fejlődés

Üres vagyok. Kongok.
A rajt vonalhoz állok.
Futok megtölteni magam.

Elbotlok.

Diétás tudásom oktat.
-Ne add fel!-
Keresem a megfelelő szavakat.
Lesöpröm a nyelvtani utakat.

Újra kirakom.

Kezdem megérteni...Felállok.
Tovább tudok menni.

Utolsó tangó

Tangót jár mosolyom a
derű fényével.
Előttem van minden álmom, s
elrontom egy pengével.

Saját véremmel
beszélgetem halálra
magam.
Rajtam a búcsú álarca.

Vénám szélesen
felém vigyorog.
Ruhája vörösben
ragyog.

Olyan szép, mint
kinyílt virág a
méhek kertjében.
Távolodik a világ.

Homályos, régi zene szól
alig kivehető ritmusokkal.
A mondani való eltűnik mosolyomról.
Tangózok a halállal.

Megbékélve (álhalál után)

Lüktetve sír csendben
minden mondatom idebenn.
Repültem, de lezuhantam.
Megsebesültem.

Grafittal írt szavak
tűnnek el bennem, s
elvágott füstkarikák
hullnak szét előttem.

(Állj!)

Ennek véget kell vetni!
Ebből semmi jó
sem sülhet ki.
Elfutott a ló.

Nem keresem lágy
szavak betűit.
Amin fekszem nem ágy.
A halál van itt?!

Cserepes ajkam új
tetőért kiabál.
Ernyedt izmaim csak
álhalál.

Lelkem lebeg az ablaknál.
Nem tetszik neki, amit
kint talál.
Hozzám jön, s belém hál.

Színes bogyók (extasy)

Megharapott szemgolyók
vitatkoznak a nézésen.
Mintás, színes bogyók
vigyorognak szélesen.

Pupillák kiterítve
nagy fekete lepedőként.
Minden rejtély felderítve.
Egészben vettem be..,

...nem felezve.

Dübörgő hajnal
pörög, s elszédül.
Nem alszom nappal,
csak ha mellém ül.

Úgy bizsergek...

Füst-karaván

Lábnyomok a homokban.
Tolvaj karaván a távolban
menetel életszerűen.
Ezt már láttam. Egy délibábban.

Hasadt a hajnal.
Hallottam.
Követem az akaratot, s
a vele járó kábulatot.

Nincs vizem.

Meghalhatok. S míg
árnyék vagyok, hűsölök.
Messzi távlatok kínálnak
hallucigén termékkel.

Hasis füstöt szívok.

Gondolat-karavánok soraiban
lebeg simára az agyam.
Nem fog.
Kifogyott.

Rablók közt foglyok, csatlósok.
Lábnyomom a homokban
hagy nyomot.
Nem emlékezetben.

A távolban délibáb ragyog.
Sietnem kell, de nem tudok.

kiállítás-talan

Mosolyom lobogtatom
komor arcok előtt.
Kibontom, megfagyasztom.
Rideg szobrom mutánsa lesz.

Kiállítom.

Nézzétek milyen kemény
arc ez!- A remény
merre található?-
Kérdezi a látogató.

-A másik teremben.
Amit lerombolt
valami idegen, rossz
előérzet.-

"-Keressétek meg, de
reményt ne tápláljatok.-
Az elhagyta e földet".

Skizofrén

Retteg minden bizalmam.
Ne nézz rám, s ne
jegyezd meg arcom!
Kiszáradt a szám.
Ne adj innom!

Üdítő méreg.

Mást erőszakolj meg!
A világ hagyja magát.
S gonosz tekinteted
parancsokat osztogat odaát.
Befogom fülemet.

Ordít a halál.

Kiballagok időből, s térből.
Nem követ senki.
Könny folyik véremből.
Fertőzött mindenki.
Nem élem túl.

Ezt már nem...

Behorpadt emlékek

A levegő behorpadt szélei egy
rossz nézőpont felém nézve.
Legyőz a vákum, amit
a világ zárt körbe.

Ismerősök az égen. Nem
istenek, de ott élnek, mint
valami széltől összehordott
avar a játszótéren.

Barátok becsomagolva, mint
árucikk a boltban.
Végső kiárusításként,
leárazott termékek gyanánt.

Ellenőrizve és betiltva.

A levegő behorpadt szélei, csak
ismerősök az égen.
Adj levegőt Te szomorú vég!
Elindulok boldog lenni.

Indulok életben maradni.

Nem tér vissza

Nem tér vissza.
Elment.
Nem nézett vissza.
Jobbat remélt és
rosszabb lett.
Nem tér vissza.

Nem számít., mert
nem volt jó, se rossz.
Többet akart, mint
megérdemelt.
Nem tér vissza.

Nem reméli, hogy
visszatér.
Nincs benne az,
ami a reményt
táplálná, gondozná.
Nem tér vissza.

Nem is akar, oly
rég elment.
Nem számít, nem
remél.
Nem tér vissza.

Korunk háborúja

Gépek zaja. Léptek hada.
Vándorol a halál karavánja.
Utolér korunk csatája.

Meghalunk majd mind.
A szabadságot keressük hiába.
Közel a zaj. Közeleg a had.

Tapossuk, amitől félünk.
Önmagunk ellen szegülünk.
Gyávaság a szerelmünk.

Jönnek a gépek.

A társadalom áldozata

Nincs belélegezhető levegő.
Nem érzékelhető, kitapintható jövő.
Remény és álmok maradtak
egy helyen, ami elérhető.

Kezeimet kinyújtom.
A semmit markolom. Kutatok.
Ha valami volna, azt
megosztanám mindenkivel.

Szorít valami.

Nem kapok levegőt. Nincs
rá elég pénzem.
Nincs elfogadható testem.
Megfojt a társadalom.

Nem lélegzem.

Csendes vég (haldoklás)

Minden csendes.

Érzem. Itt a vég.
Örömöm repdes. Még.
Magányos lélegzetem
barátkozik a halállal.
Nincs sehol istenem.
Rég elvesztettem.

Kicsit maradj így...

Csodálatos állapot.
Rossz időben, rossz
helyen vagyok a
megfelelő pillanatban.
Életem elfolyik az esőben.
Elmúlok szépen.

Szerényen.

Csendes minden.
Elállt lélegzetem.

szomorú sötét

Kidőlt oszlopok közt rabol a holnap.
Néha megbotlik. Elesik.
Nem menekül. Tevékenysége szabad.
Szomorú sírásra késztet. Rám nehezül.
Halkan utasít szelídségre. Betegsége
pulzál bennem.

-Van egy könyvem.-Mondja könnyem.
-A víz tükrébe rejtettem.-
Fekete. Akár az olaj. Megijedtem
hangom árnyékától. Félek.
Hátat fordítok, s elmegyek.

Ablak felé tekintek. Vissza nézek
magamra. Mi lehet a baja?!
Zárva az ajtaja, repedt az üvege.
Nem látom tisztán, csak belőve.
Sóhajtok mentegetőzve.

Holnap elmesélek mindent, vagy jövőre.
Messze megyek. Nem köszönök.

Hol a határ?

Nem tudom hol van a határ.
Valaminek a szélén állok.
Körülnézek...Várok.

Gyors kérdések gázolnak halálra.
Az élet megy tovább egy zsákutca felé.
Még nem tudja, pedig nagyon is jól látja.
Szemük illúziókban vakult meg.
Nincs meggyőződés, csak könnyes tények.

Holnap elmegyek ide a közeli városba.
Veszek még pár darab kérdést, ami
nincs megválaszolva.

Nem tömöm be a tudásomon tátogó rést, s
nem tudom meg hol a határ...

Hallucinált tudat

Szavakat hallottam.
Tudat alatt szaporodtam
emberi gépezetté ha
valaki kérdezné.

Gondolatok szobra
testem zuga.
Élő sátor és
álom mámor.

Törekvő csecsemő a
felfogás határán.
Egy közeli jövő
e kor hajnalán.

Érzem.

Tétlen várakozás a
lét várótermében.
Éber álmodás
hallucinált létezésben.

-Te is hallod?-

Ments meg!

Szűk utcákon sétálok (menekülök)
ide-oda kapkodva fejem.
"Embereket" látok, löködök.
Még nem üres a tekintetem.
Zombik világába csöppentem.

-Ments meg engem!
Vigyél innen!-

Hegyes fogaival tép a társadalom
ízekre. Menekülnöm kellene.
Lassan kifordulok testemből, s
iszom saját véremből.
Beteg lettem.

-Ments meg engem!
Vigyél innen!-

Nem állok jót magamért!
Senkiért! Halljátok!?
Ordítok.
A változást így nem ismerem!

-Ments meg engem!
Vigyél innen!-

Tűnj el ködömben paranoid képzetem.

Késő-délután

A hegyek távol pihennek.
Közben életek peregnek másodpercek
gyanánt, s mily értelmetlen.

Az értelmes folyton költözik, keres.
Talál.

Szemem előtt ablak, házak diadala
a fejlődés hosszú útja megkopva, fásult
tudattal szaporítva.

A boltok zárva.

Ma ezen tűnődöm. Nem megyek sehova.
Nézem a magaslatok vonalait, lesem
önmagam pihentető gondolatait. Kikapcsoltam.

Igaz! Kissé szomorú vagyok és melankóliám
szorításában alélok.
Rengeteg az ok, de nekem valót nem találok.

Árny-harmónia

Csend szálain lebegek
a harmónia terében.
Nincs nesz a semmiben.
S mint egy gyönyörű zenében
rakom össze mind ezt.

Sötét oldalon életem
sorait olvasom.
-Üresek a lapok.- Mondom.
Változom.
A fényt markolom..,

...ami minden gondolatom
magamról önmagamnak.
Utazom.
Kalauz a bizalmatlanságom
kitaposott utamon.

Ha festmény lennék
sem tudnám megfejteni
érzéseim menetét.
Hintázom a létben, s könnyes
csillogást látok szememben.

Némán énekelek tovább a sötétségben.

Szilánkok (lélek filozofia)

Törött szemem tükrében
vagdosom össze magam, s
a ma fényében
tündököl sötétségem.

Felhasított bőröm könyörög
új ruha után.
Az ördög röhög bután.
Vérem festi be szülőföldem.

Látásom bujkál.
Hallásom köszörülöm hegyessé.
Nyakamon kötött sál
rögzíti fejemet, ami testemé.

Idővel széthullok, s
törött szemem tükrének
szilánkjaiba esem.
Kiégek, s meghalok.

ABC Bolt (maszek) ÁFA nélkül.

Érzésekkel teli bolt lelkem, ahol
nem eladó semmi sem.( ki kell érdemelni)
Tanítható bölcselet verem
helyezkedik el pincémben.
Ha kell valami, csak körbenézek.
Megyek és keresek.

Testem rosszul berendezett kirakat.
Bár!..Ezt döntse el más helyettem.
Azon belül a szavakat rendezem, amiket
kimondok beszéd közben.
S ha megnémulnék, talán rosszul vagyok.
A saját betegem.

A nap lement. Lassan zárok.

"nincsen Múzsa Tövis nélkül"

Iszom örömöm legjavát.
-Látom boldog vagy Te is.-
Titokban lesem minden szavát.
Mosolyog rám.

(Lassított felvétel).

-Fussunk a hold másik oldalára!-
Hol ajkaink össze tapadnak egy
nagyon hosszú pillanatra.
Fa-gyöngy most nem kell.

Gombóc fullaszt torkomban.
-Tarts még karodban!-
A megfelelőt keresem szavakban.
Ki is mondom nyomban.

-Szeretlek.- "Kimondtam"

*********
*********Páromnak: Reninek

Má-morom

Olcsó bort iszom.
Májam dagadjon
mámoros hajnalon.

Mellettem hajadon.
-Szösz van hajadon-.
Rúzs ajkamon.

Itt az alkalom, hogy
pörögj a f.....on.
Vedd le szárnyad angyalom.

csavargó blues

Ne nézd a térképet.
Menj tovább barátom.
Az út oda visz, ahová mész.

Rúgd a port szelek
rongyos arcába.
Köpj egyet.

Útszéli rendőrök tarifája.

Kopott cipőd legyen
mérföldjeid tanúja.
A táj züllött oltára.

Ne nézd a térképet.
Menj tovább barátom, míg
tart az életed.

(ó)da-vissza

Párt reklám.
Főcím. Az óra
vissza számol.

Első felvonás.

Szünet.

Második felvonás.

Sötét fejek felé hangom
üres tartományban barangol.

Nevetséges börtön.

Száj nélkül kiabál.
Mosolyom whiskey-ben úszkál
jégkocka gyanánt.

Túlzás nélkül mondom én.
A törvény lánca mar belém.
********************************************************
A törvény lánca mar belém.
Túlzás nélkül mondom én.

Mosolyom whiskey-ben úszkál
jégkocka gyanánt.
Száj nélkül kiabál.

Hangom üres tartományban barangol
sötét fejek felé.

Második felvonás.

Szünet.

Első felvonás.

Az óra vissza
számol.
Főcím.
Párt reklám.

gyíkkirály: a lotyóhoz

Ég Veled Te éjszaka
fénylő város!
Nézz utánam! Ez hátam kirakata.
Távolabbról pillantok rád
forró-vérű lány.
Szeméremajkad mosolyog rám.

Nemrég küldött meghívót
olcsó lábai közé.
Még nem válaszolok. Őrlődjön
kuncsaftok közt.
Pénzem nincs. Szegény vagyok.
A bérletem lejárt rég.

Nem tudom, hogy kívánlak e még...

Tétlen költemény

Csak nézem, ahogy a
dolgok előttem vannak.
Nem teszek semmit sem.
Meg sem mozdulok.

Gondolatok hiányában
importálnom kell azokat.

Úgy érzem áthaladtam
egy fekete lyukon, valahol
a semmi közepén magamban.
Nekem ismeretlen
tartomány, s még
nincsen térképem…

Minden oly tétlen!
Még a hisztis kisgyerek
sem éled fel bennem...
...már nem vagyok gyermek,
mégis magammal bújócskázom.

Aztán az egészet nézem
tovább tétlenül…

délibáb

Félek magamtól.
Árnyék vagyok
távol élettől,
közel a halálhoz.

Nem létező lény
ez a testem.
Csak bábu. Igen.
Ez lettem.

Kivehetetlen pont
a sivatagban.
Sötét sziluett
a háttérben...

...test nélkül, mégis
ruhában.
Félek magamtól.

marihuana blues

Elutaztam a kikapcsolás
kellemes mezejére.
Régi, kitaposott
ösvényen mentem oda.

(Ahol)...

Életem eleje, s vége
előttem magasodott.
(ott) régi asztalon
fekszenek a betűk.

Bal kéznél hamutartó,
jobbnál dobozos sör.
Középütt új irattartó.
Bezárult a kör.

Elütött áldozat vagyok a
gondolatok sztrádáján.

Elutaztam a kikapcsolás
kellemes mezejére.
Régi asztalon fekszenek a betűk, s
én is velük együtt.

mindig minden

Ma
minden lassú,
vontatott.
Ma
minden olyan,
ami leépíti a tudatot.
Ma
minden hülyeség.
Nincsen segítség.
Ma
minden rossz,
kiszámíthatatlan.
Ma
minden gonosz,
nyughatatlan.

Néha
minden gyors,
gördülékeny.
Néha
minden olyan érzékeny.
Néha
minden tudatos,
önmagáért beszélő.
Néha
minden jó,
kiszámítható.
Néha
minden rózsaszín,
kellemes.

Ma
minden sír.
Néha
minden nevet.

cukor-ember

Elolvadok az esőben, s
elfolyok a csatornában.
Megszűnök létezni.

A lét elbúcsúzik tőlem.
Eltűnök, s mutatom hogyan
kell köddé válni.

Lehűlök az időjárással, s
leülök tükörképemmel
kártyázni kis szerencsével.

Tán nyerek.
Bezsebelek egy játszmát
a láthatatlansággal.

A szél letép rólam
minden feleslegeset.
Semmi voltam.

Senkivé váltam.
Ne keressetek!
Magamat sem találom!

Elolvadtam az esőben...

???

Bár vakulnék meg!
Változzak frigiddé!

Oly nagy a meleg, hogy
senki el nem hinné.

A libidóm húzza agyam, mint
más szánkót a hóban.

El kéne tűnnöm, vagy
párolognom!

Hogyan?!


****************************
2009. Nyár. Balatonalmádi strand!

Több lépés hátra

Elpárolgott az emberi öntudat.
Kiégett az empátia, s
mindenütt sok a rossz gondolat.

Nincs más, csak rosszakarat?!

Eltűnt minden megértés.
Átalakult üres felismerhetetlenséggé.
Kevés a válasz. Sok a kérdés.
Gyalogolunk hátrafelé.

Mocskos emberi elme, s ha
belőle kettő, vagy több lenne,
irigykednének egymásra.
Szítanák önmagukat háborúra.

Merre van előre?!

levezetés

Belefulladok magányom
hullámzó tengerébe.
A tükörben nézem magam.
Nem esem kétségbe.

Eltűnt mindenki.
Én is!
Nem látszik senki.
Mégis.

Elbújtam!
Nem látszom.

ingerület

Cserepes ajkak,
szétrágott szájüreg.
Egyszerű alak.
Kézben borosüveg.

Csapda.

Sötét, szorongó
érzések gúsba-kötve
szabadulnának, mint
egy művész.

A test roncstelepe.
Tükör tiszta egó, ami
belerágta magát az életbe.
Hánynom kell tőle.

Füstöt nyelő állat

-Te füstöt nyelő állat!-
Mondom magamnak.
Szemem eltakarom, így
beszélek, s arcomat
teszem elétek.

A fejemből zuhannak
bombák felétek.
Időzítve vannak, mint
sok jó után egy rossz.
Üvöltve élek. Értitek?!

Nem irányítom.

A sötétség erősödik, s
nyomja világom.
Átalakíthatatlan, szűk
kényszerzubbonyom a
kedvenc házam.

Vérágas szemeim okád
dühödt pillantást
árnyékom felé, s
összevagdalt gondolatokkal
teli kád szélén ülve
nyalom angyalok szemét.

-Te füstöt nyelő állat!-
Mondom magamnak.

Non-Stop (elugrok inni)

Hallom a dallamot. Sejtjeim
mélyéről tör elő.
Pogóznak deszkákon elméleteim.
Szememből esik az eső.
A föld felett esernyő.

Hangszálaimat pengetem, s
akkordokat fogok hálóval testemen.

A pillanat lassúzik az idővel.
Titokban kiköpöm rágómat, s a hang
szemezik a szememmel.
Később elmegyek inni valamit, ahol
a magány társsal barangol.

Útközben elszívok egy cigarettát, s
dúdolom a dallamot tovább.

Rejtelem

Régen nem tudtam, hogy
hívják anyám.
Most sem emlékszem tisztán.

Nem is volt talán.

Üres részek színeződnek
hasztalan emlékeim bölcsődéjében, s
piszkítanak maguk alá.

Családom a tudat-hasadt énjeim
furcsa gyülekezete fejemben.
"Apa, anya és a kígyó."

A többi csak rejtelem.

Tömegbaleset

Halva született országban
vérzik az élet fő idege.
S pihenő boldogságban metszi
erét a demokrácia is.

Ne mondj semmit.

Nyújts elsősegélyt, meg másodikat.
Varrd össze a sebet. Adj esélyt!
Támogasd társadat, akár mi van!
Gyógyuljunk! Tegyük meg!



(romlottan eszem a szavakat, s
kihányom mindet)

Állati váladék

Kulturális mítoszok mérgeznek.
Rosszul vagyok tőle.
Sokan mindent elhisznek.

Igyál sok tejet!

Nézd a tehenet, aki
borjújának termeli nedűjét.
Nem embereknek!

Pasztőrözd halára magad.
Sokáig elállsz tartósított lény.
Folyósítsd agyad.

Haldokolsz, megölöd magad.

Ég Veled

Bemutattad az ördögöt, s
én nem mondtam köszönetet.

Köszönöm Neked!

Szerettél, gyűlöltél.
Hideg volt az a tél.

Köszönöm Neked!

Eldobtad bőrömet, s
varrtál újat, szépet.

Köszönöm Neked!

Bezártál. Kiszabadítottál
a ragaszkodós börtönből.

Köszönöm Neked!

Rútul becsaptál!
Felnyitottad szemem!

Köszönöm Neked!

Vigyázz!! Ismerlek.
Fordul a kocka.

Ég Veled.

Fő-statiszta

Megemésztem, ami keserű
lelkem minden könnyének.
Gyűlölöm, szeretem.
Szavai az élet könyvének.

Sírok és nevetek.

Megtalálok, elveszítek.
Eleresztelek, s megtartalak.
Oly szépek e képek, de
néha eltépődnek.

A szemembe nézek.
Ott vannak a lények
amiket keresek.
Nem mindig látom őket.

Egy fekete-fehér film pereg...

Az élet írta, és meg
eljátszom Nektek...

Fejek a homokban

Gyógyszerekkel manipulál tévében
a sok reklám. Hányok.
Ami arcba kerül nem igazság.
Nem is mondok semmit, pedig mozog a szám.
Mi az amit elhiszünk?!

Igazi a kérdés?!

Kapcsold be magad. Távirányítanak.
Nézz mélyen lényedbe. Ez nem Te vagy.
Illúziókba kergetnek. Az android végállomásig.
Vegyél ott haszontalan termékeket.

Fürödj műanyag boldogságban...

Menekülj tovább! Fuss!
Működik a szobai futógép. A levegő "friss".
Ne is mozdulj ki, hisz megvan mindened.
Rendelj ételt. Hizlald tested.
Nyisd ki a szád, csukd be szemed.

Dugd homokba a fejed...

Kedv-(ki) készítő

Kedvem egy elhalt hámréteg.

Ez is kopik az idő múlásával.
Amit látsz, néha gyermeteg
félénk fiú a panelrengetegből.

Hogyan kell megváltozni..?!
Szokásaim dobjam el vagy
gyúrjam mássá?! Gondolkodom...

...a társadalom mocska lettem...

Holnap kimosom magam. Talán
megváltozom. Nem fűzök hozzá reményt.
Lehet nem is Nekem kell átalakulnom.

Agyagból készült, emberek kezétől a
tökéletlen konformista világ.
Nem várhatunk semmit istentől.

Haldoklik...
Végrendelet nincs, s
kedvem sincs...

Hatás szünet (hagyj egy kicsit)

Mond, hogy sovány vagyok!
Oly kevés, szerény tudással bírok
eme (kerek?) nagy emberi világban.
Bort iszom. Csóró vagyok. És?!
A szívem hatalmas. Mást sem
látok reggel a tükörben.

Most menj el...

Elmém mondataival flörtölök.
Távolabb. A hátad mögött.
S lelkem divatbemutatóján vagyok
szervező és díszvendég.
Mégis...Tekintetem a semmivel
szeretkezik és mindennel.

Íratlan forgatókönyv ez...

Nem sértődtem meg rád Kedvesem,
csak fáj fejemben a lényem.
Ezt meg kell értened. Jobb most így.
Elhiheted.

Este találkozunk, aztán összebújunk...

Elixír

Nézd ágyból fekve
mókásan szép álmom.
Áttetsző lény néz nevetve
egy képzelt nyuszit kergetve.

...amott a gyönyörűség...

Fogd meg kezem, s el
ne engedd. Szökdécseljünk
a marcipán-erdő felé.
Ott majd szerelmeskedünk.

Mosolyunk oly széles, hogy
körbeéri a fejünket.
Nem hoztunk fényképezőgépet!
Sebaj! Reggel elmesélek mindent.

Nézd! Boldogok vagyunk.

Képek a tűnődésről

Hamutálba nyomom
ismeretlen síkokon elszívott
gondolat meneteim utolsó csikkjeit.
A Nő takarít. Minden vasárnapon.

Lassan fodrozódik a leves.
Bölcs tudásból készül.
Meg kell értenem miben
rejlik a boldogság.
Tekintetem a szélben.

Nem tudom minek kéne lennem...

Itt vannak válaszok, de
nincsenek kérdések. Mély,
hosszú elméletek
mozgófilmként peregnek.
Ez nem az utolsó percem..,

...hanem az első...

A füst már elszállt.
A leves elfogyott.
Már csak gondolatban vagyok...

Nem tudom minek kéne lennem...