A hegyek távol pihennek.
Közben életek peregnek másodpercek
gyanánt, s mily értelmetlen.
Az értelmes folyton költözik, keres.
Talál.
Szemem előtt ablak, házak diadala
a fejlődés hosszú útja megkopva, fásult
tudattal szaporítva.
A boltok zárva.
Ma ezen tűnődöm. Nem megyek sehova.
Nézem a magaslatok vonalait, lesem
önmagam pihentető gondolatait. Kikapcsoltam.
Igaz! Kissé szomorú vagyok és melankóliám
szorításában alélok.
Rengeteg az ok, de nekem valót nem találok.
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése