Hamutálba nyomom
ismeretlen síkokon elszívott
gondolat meneteim utolsó csikkjeit.
A Nő takarít. Minden vasárnapon.
Lassan fodrozódik a leves.
Bölcs tudásból készül.
Meg kell értenem miben
rejlik a boldogság.
Tekintetem a szélben.
Nem tudom minek kéne lennem...
Itt vannak válaszok, de
nincsenek kérdések. Mély,
hosszú elméletek
mozgófilmként peregnek.
Ez nem az utolsó percem..,
...hanem az első...
A füst már elszállt.
A leves elfogyott.
Már csak gondolatban vagyok...
Nem tudom minek kéne lennem...
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése