önmegvalósítás

Beszorultam a fámba, amit
magam ültettem...
Kérge egy fal, látszik
az arcomban...

Gyökereim bilincsként
tartanak fogva...

Kulcsot kell faragnom, hogy
kiszabaduljak, s utána
mindenen változtatnom...

Az én fámban megvalósítom.
Árnyékomat elhagyom, és
magvaimat elszórom...

1 g

Kifutópályán gyorsítok...
Tág tudatom a levegő, és
csak szelem, míg meg nem halok.

Most nagyon jó...

Elalélt testem közétek dobom,
hogy belőlem szüreteljetek...

Repülő gyümölcs vagyok
a szátokban. Rágjatok meg
rendesen, s mondjátok az arcomba...

-Fogjál minket a markodba!-

Természetellenes

Előjegyeztettem magamnak,
egy új android ruhát...
Szép, fényes lesz a testem, s
polírozott az agyam...

Műanyag szívem biológiailag
majd teljesen lebomlik, és
a legjobbakat remélem...

(Kívánjatok szerencsét)

Felhasználató

Markolom a levegőt...
Nem is tudom mit
képzelek, de talán
elérem azt a felhőt...

Akaratom nem ellenkezik,
megy minden szépen...
Az ismeretlen keletkezik.

Tenyerembe tapad mosolyom..,
el nem eresztem, mert
nekem most csak ez van...

A döntés kérdése az, hogy
mihez kezdek vele!?

Egy nyelet kulcs...

Csak állok a saját horizontom
legvékonyabb peremén, aztán
becsukom szívem ajtaját és
egy időre bezárkózom én...

Ne zavarjatok, mert ugrani
készülök...
Hagyjatok békén, éppen
ugrani akarok...

Tovább előre...

Nincs idő, mégis várok...
Egy buta kamasz álmaiban hálok,
míg fel nem ébredek...

Nem tudom ki leszek.

Eddig szabotáltam magam, de
most belesétáltam az evolúciós
ugráshoz szükséges gödörbe...

Tovább lépek előre.

Mindig szeretlek...

Már nem tudom mit kezdjek
azokkal az érzésekkel, amik
Téged illetnek meg...

Érzéseim tengerén
hánykolódok fel-le, s
reményeim egén
szertefoszlott minden
felhő...

Keblárt öltött fel szívem,
de még így is döfködöd...

Hiába minden, ez már
nem a Te öltönyöd, ami
óvna, ha fáznál...

Nem tudom mit kezdjek.

Az érzések itt vannak bennem,
mert még mindig szeretlek...

Csírázó ember-palánta

Ami volt elkopott,
ami van elfogyott...

Újra ültetem magam,ha
úgy tetszik nekem...

Én leszek önmagam
legmegfelelőbb táptalaja...

Ti már nem kelletek!

Nekem új emberek kellenek,
mert ami volt elkopott, s
ami van elfogyott, s
nem kell, hogy ezt
megértsétek...

online jézus

..,mert te olyan tökéletes
vagy online jézus...

Egy valódi, ötlettelen
átutazó, a bajok
frusztrált síkságán...

A pillanatokig hívő pojáca
anyaföldünk hátán...

Lényed átlátható, szakadt
álca, ami nem rejt el...
Nevetségessé tesz.

Nem változol.
Mindig így lesz...

Online jézus! Jelentkezz!

Bla-bla-bla-bla-bla-bla.....

Beszélek, de minek
és kinek!?
Árnyaknak intek, s
eltűnök egy sötét,
aggasztó gondolatban.

Nem kell semmi, ami
száraz és közhely..,
csak egy valami, de
azt nem tudom...

Saját járművem visz
egy gondolat sztrádáján..,
talán bennem valaki hisz
és úgy is cselekszik...

Az idő, majd eldönt
helyettem mindent?

(kétlem)

Saját vízhangom vagyok,
s égve ragyogok...
Beszélek.., de azt
nem tudom, hogy
kinek és minek...

Neked régi, másnak meg új...

Tudom. Nem látod a
horizont szélét...
Pedig ott vagyok.

Ne vedd elő arcom képét,
mert változok...

Fojtogat egy ismeretlen
kanállal kimert érzés...
Nincs jó íze, de elviselem.

Meghaltam és megszülettem...

A legrövidebb út...

Nem lehet mindig
menekülni, de néha
a dolgok eljutnak odáig,
hogy egérutat keljen keresni...

Nincs támasz, sem
bölcs totem, csak
hallucinált látszat...

Látom! Itt van előttem.

Árnyék és ő, ott elöl...

Néha nem ismerek magamra...
Más ember maszkját hordom?!

-Ez vagyok én.-
(Ezt hazudom)

Félig megoldott elméletek
halmazán ücsörgök...
Hamis a szemlélet, s
ott járok magam mögött...

(Saját árnyékom vagyok)

A szerelem kevés...

-Ó, de szeretlek Téged
te bizonytalan lány!-
(Kár, hogy már nem érzed)...

Még foglyod vagyok, de
nincsen rajtam lánc, és
tudom, messzire kell eljutnom,
hogy enyhüljön a gyász.

Tovább merülök buja illúziókba..,
bár be leszek csapva, én mégis
belefolyok e pillanatokba.

-Hidd el! Odaérek!- (Tudom)

A kapocs eltörik, s nem
lesz több.., csak egy álom...

Látomás és emlék...

Gondolatban egy autó
mellett állok egy sötét,
ám füvesített kis utcában...

Az eső veri rajtam a sörtét,
mégis jó ebben a gondolatban...
Itt már többször jártam!

(Ott voltam és álltam...)

A nyugalom ordít ebben
a kevésbé tiszta jelenetben.
Úgy érzem, hogy kell
rá emlékeznem...

Ennyi!?

Ha úgy adódik és
valóssággá formálódik..,
akkor minden álmom valóra válik!?

Groteszk játék

Szűkölő mosolyom
lassan végleg elfogy és
semmit mondó arcom
festi halára napjaimat...

Már rég nem én bántom
azt, aki mindig is voltam...

Megfordultak a kockák,
másképp állnak a bábuk.
Így játsszák az élet
nagy játékát...

-Álljatok mögém, és
tapossatok el...-

rendeltetés

Nem a pénz tartja össze
a világot és az álmainkat,
hanem az, amik valójában
mi magunk vagyunk...

Ezt felejtettük el.

bölcs szavak

Boldogan meghalni annyit tesz,
hogy önmagad maradtál végig, és
a nyers tudásod átadtad a
jövő nemzedékének...

Inkább éljek tróger életet,
minthogy bedőljek mindannak,
ami sikeres és fénylik...

eredet

... az rendben, hogy
mindenhez pénz kell.., de
ahhoz nem, hogy igaz
ember legyél...

Igaz vég

Inkább haljak meg szegényen,
bölcsen és egyszerűen,mint
tele pénzel, megbánással,
lelkiismeret furdalás közepette...

Szeretek vagy ragaszkodok?

Ki nem mondott szavak
végén homály...
A kimondottak végén pont,
ami realizálja a
mondani valót...

A lényegen nem változik
semmi, csak a nézőpontok
kereszt-tüze cikázik
tekinteteken lovagolva...

Hiába!
Nem hiszek és nem
tudom, hogy szeretek e!!?..

evakuáció

Kiárad belőlem minden, ami
valamikor belém szorult...
Elhomályosult a reményem,
elfogyott az ebédem...

Valaki mindig megeszi előlem,
hogy megmutassa ki ő valójában, de
állandóan hazudik nekem a
maga valóságában...

A pupillám mögé rejtőzöm és
táncot járok az elmémen, s
közben a közönyöm nem
látszik a tükörképemen...

Kiáradt belőlem minden...

lehetséges

Hangom szalad egy
mágneses szalag-pályán, s
gondolataim tükrözik
minden hálám...

(néha nálam is megesik)

Bár nem hajladozom
kora-tűnt totemük előtt, de
valamiért muszáj meghajolnom...

Miért is van ez?
Kik ők?

Nem tudom...
Mégis szállnak a felhők...

indul a gépem...

Elméleteim karcolják a
valóság határát..,
körme mély nyomot
vés rovátkákba tömörülve...

(Lehúzva a sámán maszkját...)

Hová tűnök el?

Nem itt vagyok ember, csak
tettetem...
Képek zuhatagába veszek,
összetörök, mint
egy tükör...

Hová menekülök ilyen
buzgón, átéléssel és
gyáván!?

Nem fer...

(Nagy) emberek játszanak
(kis)emberekkel ki bírja
továbbot...

A háttérben kuncognak,
ízlelik a pénz szagot.

Felvették a nem fer maszkot...

Nem vagyunk egyformák...

Én csak egy vagyok a sok
közül.., mégsem érzem azt,
hogy egyformák vagyunk.

Élem egyéni kis életem...

Én nem felejtek...
Tudom honnan jöttem, s
hol tartok...

Titeket figyel szemem...
(kevesebbek vagytok)

Én csak egy vagyok
közületek és szánalommal
nézlek benneteket...

Nem vagyunk egyforma emberek...

pozitív blues

Láttam egy fiút...
Sovány volt és gyenge.
Előtte az út, már
csak észre kell, hogy vegye...

Munkát keres, és értelmet.
Ha megtalálja, majd
másképp látja az életet...

Állj fel fiú...
Indulj el...
Ne légy hiú,
az álmaidat érd el.

Ma láttam a fiút...
Erős volt és magabiztos.
Mögötte bölcs út és
kemény munka...

Menj tovább fiú...
A boldogság vár...
Ne légy hiú.
Minden a tied lehet,
amire vágytál...

Menjél fiú...
Állj tovább.

Álom és valóság?

Csak álmodom...

Nem lehet ilyen az élet...
Lefelé tartok a folyón.

-Ott nem vár senki téged!-

Ó nem.., nem!
Senki nem vár engem...

Úszok, mint egy béna hal.
Kiáltok, de senki nem hall...
Kapkodom a levegőt és
egyet sem kapok el...

Látom a felhőt, amiben
megkapaszkodhatok...

-Meg akarok kapaszkodni?-

Nem akarok!
Ó nem, nem akarok...

-Sehol nem vár senki téged!-

Ó nem.., senki nem vár engem...

Csak álmodom...

Hiú ábránd...

Hiú ábránd azt hinni, hogy
lehet gond nélkül élni...

(ami van elfogy,
ami nincs, az lesz?)

Valamikor semmi sincs, s
néha meg minden van...

Az élet ilyet tesz.

Nélkülöző, elégedetlen
ember behúzza fülét, farkát és
istenhez fohászkodik...

Ha elégedett kihúzza magát, s
nagyon telhetetlen.

Játsza az agyát a hitetlen.

Csak hiú ábránd azt hinni, hogy
lehet gond nélkül élni...

Pillanatok csúcsa

A hegy lábánál kezdődik
egy kósza gondolat...

Feljebb a negyedénél
megáll, s még van mondat...

Jó utat!

A felénél a környezet látványa
szinte megborzongat és
tudatja, hogy élek...

Itt újak a szavak.

Látom az egész tájat, s
legyőztem a fákat.
Magasabbra jutottam...

(Elértem magamat)

A csúcson elgondolkodok...
Itt már nem találok szavakat,
csak élvezem a hosszú pillanatokat...

Mimika (időben)

Kiürült percek ketyegnek
zavarodott fejemben...

Kitt-katt-kitt-katt...

Menetelnek szüntelen, s
ráncolom a homlokomat...

Ennyi?

Nyomorgó kisember
keresi a napi betevőt, de
rossz helyen keres, mert
most jót nem kínál a jövő.

Számlákból hajtogat repülőt.

Cinikus mosolya elveszített
minden őszinteséget és
a reménye elutazott
nagyobb zsebekbe.

Mit fog tenni a
következő percekben?!

Ázott tűnődés

Szürke fátyol borul
gyászos napjainkra.
A szerencse nem fordul,
csak a rossz oldalon áll..,
bár nem gyógyír a bajainkra.

Életszínvonalat szimulál
az eső. Eláztat ruhát,
embert, állatot, szívet, s
lelket...

Zuhanunk egyre lejjebb a
feneketlen telhetetlenség
sötét bugyrába.

Ejtőernyőt hiába nyitnánk ki,
az nem segítség, csak lassulna
az egész folyamat...

Engem meg tovább üldöz
a gondolat ezen a szürke,
esős napon, ahol
mindenki elázott nagyon...

Sóhaj

A tegnap nehéz terhe
ma is a lelkemet nyomja.
A szomorúság szeme
engem néz és azt mondja:

-Örülni olyan jó volna!-

Az élet halál-gyára

Savanyú leheletek
panaszkodnak nehéz
életkörülményeikről...

Nem rugaszkodnak el a
földről és van értelme
a kimondott mondatoknak...

de...

Szegény ember szavaiból
nem lehet pénzt csinálni...
Ne keressük elő őket a
ma szemetes kukáiból...

Legyen komposzt belőlük,
egy új energia..,s
mindet égessük el, mint
Auswitzban...

Honnan jöttünk és
mit csinálunk?
Csak ítélkezünk, miközben
halált gyártunk...

Holnap is így lesz?!

Ma a szomorúság győzött.
Második az alkohol lett.
Harmadik egy ország, ami
mindent megfertőzött...

Az ember élete ismét
utolsóként futott be...
Bizonyos gazdasági
helyzetekbe fulladt bele
önhibáján kívül...

Holnap is így lesz?!

Munkaszerződés törölve

Merengő, üres tekintetű
szemek folynak szomorúságba és
egy borús gondolat-felhő
gázolja el a megélhetést, s
taszítja bizonytalanságba...

Visszhangzó pénztárcává
mutálódó lukas zseb engedi át
a hűvös őszi szelet, és
benne a kéz, mintha a pénzt
utánozná, s nyúlna érte, de
nem tudja kifizetni az életet...

A szem sárgán csillog a
keserűség nyomasztó ízétől, s
egyáltalán nem olyan, mint
a kávé cukor nélkül...

Latolgatott esélyek erkélyén
ül a kilátástalanság zavarodottsága, s
ölni készül az ember legmélyén...

Többé nincs anyagi biztonság, csak
merengő, üres tekintet a szem tükrében...

Gondolatok, mondatok, lét és halál...

A szem nem azt látja,
amit a gondolat...
Elromlott párhuzamok
sztrádája minden mondat.

Így működik az ember
megfertőzött elméje.
A másik már nem kell,
csak a bebábozódás
hamis védelme...

Ragaszkodás a testhez,
licitálás a lélekre...
Eladó minden mindenhez...
A válaszok meg illúziók
a nagy kérdésekre.

Ez a lét hamis, míg
a halál igaz...

mégis

Az élet értelme szűk
pillanatokba tömörül,
nincs nyugalma, sem
értelme...
Csak a fenekén ül és
nem csinál semmit sem...

.., és mégis...

Szociális betegség

Álmodtam én már
mindenről, s mindig
felébredtem...
Nincs illúzióm istenről,
akit a bajban hiányolnak.

Nem tudom, ki ő...

Önmagamat keresem, s
lehet, már láttam valahol,
de fel nem ismertem...
A belső hang szól és
nem értem mit mondd...
Elnyom a gond, mint égő
csikket a meggyötört kéz.

Kérdem én.
Hová lett az ép ész?!

Csuklik a társadalom

Megakadt mondatok halmán
ülnek ernyedt gondolatok...
Össze kéne rakni őket, hogy
értelmet nyerjenek, de a mai
embereknek ez nem megy...

Csuklik a társadalom...

Érzéstelenítő

Szomorú szemem a
tükörben nézem, s
tekintetem ismeretlen...
Az eltévedt gyermekem.

Sírni támadt kedvem,
ma az életem kietlen...
Nincs kegyelem.
Elhagyott a szerelem...

A zombik választása

Adóban úsznak a
kisemberek...
Az állam lerágja
csontjukat, aztán
kiköpik őket...

Elkenődött kedvek
húzzák a szájukat...
Ma nem nevetnek.
Elfelejthetik álmaikat..,
de sok rossz közül nem
választanak egy rosszat...

S nem teszik le voksukat......

Ásványvíz és szemét

Eljött a nem hideg
ásványvizek időszaka...
A csapvíz ideje lejárt, s
itt van a hulladékok
korszaka...

Műanyag utakon járunk, s
tudatosan szennyezetten élünk.
A hibákból nem tanulunk,
mégis félünk...

Konzervatív újgazdagok

Önmaguktól elszállt emberek
játsszák a felnőttet és buta
kérdésekkel fenyegetőznek, s
gurulnak négy keréken az utcára...

Két sarokkal arrébb megállnak, s
megint elszállnak...
A tükörben nézik magukat.
Még megvannak, de nem látják.
Elhagyták az agyukat...

Álom ringató

Álmodik a fájdalom, s
forgolódik az ártalom...
Szeretkeztek korábban és
most tapintható a nyugalom.

Meghitt órák az ágyon...
Kanapén horkol az ördög,
kezében plüss-lángszóró,s
néha szelíden felköhög.

Az éjszaka nem alszik,
csak kábítóan altat, s
nem válogat...
Mindenki álmot ringat.

Tinta és papír

Gondolatok menetelnek
a mondat végére...
Az írásjelek megszűnnek.
Nincs válasz a kérdésekre.

Elmefoszlányok repdesnek
aranyköpések felett és
azon elmélkednek, hogy
mi, mit jelent...

Üresek a lapok,
jelentéktelenek a mondatok..,
süketek a fülek...

Írok inkább, s nem beszélek.

Ember sziluett?

Nem látszik a koldus.
Láthatatlan ember,
egy töltetlen fegyver.
Az utcák hű lakója...

A nem számító választó,
polgár, ki oda áll,
ahová a remény való.
Arc, szakáll, kéz, láb...

Ember...

leeső eső

Szétázott zsebkendő
szélén ülök és az eső..,
ó igen, hűvös az eső.

Mossa az élet mocskát,
alakítja a mát..,
ó, üresek az utcák.

Esernyővel ballag a bánat,
s beszűkült tudatban bujkál..,
ó, átláthatatlan a kirakat.

Eldugult csatornák jelzik.
Betelt a pohár..,
ó, a világ vérzik.

A lét, ázott zsebkendő, s
jobb kiégni, mint elszürkülni..,
ó igen, hűvös az eső...

A világ szemete

Megtört egyenes
hajlik körém...
Közel a szemetes.
Ez lehetek én?
S kidobom magam...

Lejárt szavatosságú
minden szó, s újra
nem felhasználható.
Sosem voltam feszes,
vagy életképes...

Komposzt lehetek egy
nagy rakás közepén...
Nincsenek vonalak, csak
szemét a világ tetején...
Megtöltöm a zsákokat.

Ez lettem én...

Karma rendőrség

A karma rendőrség
tehetetlen állókép...
Az élet keret nélkül szép,
s határtalan az egyéniség,
karöltve az elmével...

A szörnyeteg nincs kint,
ott lapul testközelben.
A tükörnek int, nem
bízik a karma rendőrségben.

A fotó ég, s
valami más is...

Vonzódás

Démonok ölelnek, s
lelkemben szeretkeznek
a vég különös alakjával...

Testem csupasz, arcom
mámoros maszkot ölt...
Nem jön az álom.

A vég érkezik...
Elmosolyodom és ő
tovább szeretkezik...

Út az első sorhoz...

Rám ragadt az élet pora,
testemet koptatja,
reményeimet táplálja és
éhezteti...

Megyek előre, hogy életem
az első sorból lássam...
Még hosszú az utam...

A holnap vár...

Elfáradt az ég alja és
sötét foltok haladnak rajta...
A ma menekül a holnap
megszokott forgatagába...

Lassan elhalkul minden.
Az idő nem áll meg, megy
tovább türelmesen...
Hát hunyd le szemed, a
holnap várni fog téged...

Üres oxigén palack

Nincs körülöttem levegő
mióta elmentél...
Azóta sok a szürke felhő, s
valami a magányomban él...

Nyomasztó csend honol, de
ott belül találkozok Veled,
mert Te vagy a legszebb emlékem.
A szívem tied...

Így telnek a napok, amikben
kicsit mindig meghalok...

Félek.., mire újra találkozunk
nem marad semmi, amit
magamból még adhatok...
Nélküled elfogy a levegő, s
meghalok...

Az ősz küszöbén

Nem csiklandoz már
a nap sugara, s bántó
lett a szél foga.

Néha felszisszenek,
mint egy kihűlt kígyó...

S közben a közel múltból
csupán egy emlék lett.
A jelen vánszorog
körülöttem, s a
jövő bennem mocorog...

Honnan jöttem?
Hová érkeztem?
S merre tartok?

Választ most nem találok...

nem eszem, mert az eszem...

Kihűlt levesem kevergetem,
közben máshol jár az eszem...

El sem búcsúzott tőlem és
elvitte az útlevelem...

Ma nem eszem meg a levesem,
arcomat párnáimba temetem...

Kisírom szemem, mert
nem akarok látni semmit sem...

Hadd guruljon a parketten,
miközben máshol jár az eszem...

Ez az élet nem...

Óhh.., ez az élet!
Ami van nem jó, s
már félek, rettegek a
társadalom remegésétől...

Engedjetek el, hadd menjek...

Nem kell árnyék, nem
kell sötétség.
A gondolatok ezekben
laknak.., semmi kétség...

Látom a fejemben.

Óhh.., ez az élet!
Nem változik a szemlélet.
Véres politikában úszik az élet...

Így nem kell!
Óhh.., így nem kell
ez az élet...

Egy hosszú nap végén

Egy hosszú nap végén...

Emlékszem. Megmentett
a bánat sűrű homálya...
Eltakarta szemem, mikor
arra volt szükségem.

Egy hosszú nap végén...

Jött szembe a szerelem, s
fellángolt testem oltottam
könnyem hűsítő italával.

Egy hosszú nap végén...

Felébredtem. Az éjszaka
nekem könyörgött..,
én fáradt voltam, s meghaltam.

Egy hosszú nap végén...

Felém csónakázott a révész,
s nem volt nálam aprópénz...
-Váltasd fel, talán visszaérsz-...

Egy hosszú nap végén...

látás

Elbúcsúzom magamtól és
hátat fordítok a tükörnek...

Eddig nem láttam világomtól...
Nem is gondoltam, hogy
léteznek más emberek...

A bocsánatkérést soha nem a vétkes kezdi, hanem az, akiben nagyobb a szeretet.

Ki nem mondott mondat...

Varrtam egy mondatot, de
mindig szétszakad.
Őrzöm a gondolatot, mert
különben elszalad...

Az életem nem hord öltönyt,
s nem autózik hasztalan...
Nem érti a közönyt, ami
mindent elfoglal...

Erre varrtam mondatot,
amit ki, nem mondhatok...

pearl jam- black

Üres festővásznak sora,
Érintetlen porhüvelyek
Kiterítve előttem,
Ahogy hajdanán teste feküdt.
Az öt horizont
Lelke körül forgott,
Ahogy a Föld a Nap körül,
Most a levegő, mit éreztem
És belélegeztem, átfordult.

Ó, és csak a mindent tanítottam meg neki,
Ó, tudom, hogy mindent nekem adott, amit viselt,
És most keserű kezem dühöng a felhők alatt,
Aminek helyén egykor mindenünk volt.
Ó, a képeket mind feketére mosták,
Áttetováltak mindent...

Kimegyek sétálni,
Játszó gyermekek vesznek körül,
Érzem nevetésüket,
Hát miért kókadozom?
Ó, és beteges gondolatok
Kavarognak agyam körül,
Forog velem a világ, ó, forog,
Milyen gyorsan alhat ki a nap?

És most keserű kezem
Törött üveget szorongat,
Aminek helyén egykor mindenünk volt.
Ó, a képeket mind feketére mosták,
Áttetováltak mindent,
Minden szeretet elromlott,
Feketére festette világom,
Áttetovált mindent, amit látok,
Mindent, ami vagyok,
Mindent, ami leszek...igen.

Tudom, egy nap csodálatos életed lesz,
Tudom, Nap leszel valaki más egén,
De miért, miért, miért nem lehet,
Miért nem lehet az az enyém?

Magányos társasjáték

Hallgatom a csendet.
A kellemes rendet...
Vajon mennyi időm van
még az őrületig?

Körülvesz a kétely, aki
üdvözlően átölel.., aztán
a múltról beszélgetek
a tükörképemmel...

Kis idő elteltével a
magány kopogtat fejemben.
Én nem látom szívesen, de
udvariasságból beengedem...

Rémes önelemzést játszok.
Egyedül társasozok, s
amikor mindent elveszítettem,
akkor saját ordításom hallgatom...

Nincs több időm...

Műanyag utakon

Emberek futnak versenyt az
idővel, aztán feltörik a perselyt, s
mennek tovább emelt fővel...

Nem kell a tegnapi maradék,
sem a mai meleg étel..,
csak a gyors ételszínezék és
a nem újrafelhasználható bölcsesség...

Merre tartotok.., s
hová juttok?!

változatlanul

Elindultam megváltozni, de
tudom, nem érek oda soha...

Számban az út pora,
cipőm letaposva...

Megyek tovább...
Nem tudom hová érkezem...

A szegény halála

Üres zsebemben kutat
keményre gyötört markom...
A semmit kutatom.

Kalapom a járdán díszeleg, s
nem kell senkinek a pantomimom...

Testem sovány és gyenge,
beesett gyomrom Auswitzre gondol...
S mint egy zord, aszott remete,
olyan testem kinézete...

Már késő megmenteni.

A legkönnyebb úton segítek magamon.
Nincs búcsú, sem gyász..,
csak elhullott test, egy
ismeretlen hely, s haláltánc...

Gyönyör

Tegnap ittam, ma iszok, s
holnap talán meghalok...
A szerelem sem kell
ezekben a napokban.

Henyélek árnyékomban, s
gyönyörködöm halálomban...

Önzetlenné válni

Állj meg!
Kérlek ne menj tovább.
Nyisd ki szemed és segíts.

Analizáld a helyzetet, én
addig várok...
Ne félj, itt vagyok neked.

Tudod..,
egyedül nem jó.

A tudat megtévesztő
szellemként kísérti a lelket.
A tükör untat.
Nincs semmi és senki
elfogadható segítségként, ki
megmutatná a helyes utat.

Taposs magadnak ösvényt.
Oda érkezel, ahol én vagyok...
Eddig a hologramomat láttad és
semmi mást.

Várok...

Most ismerj meg és segíts rajtam,
mert úgy gondoltam, s reménykedtem,
hogy te megváltozhatsz odabent...

Búcsú az opcióktól

Egyedül élem az életem,
minden más csak opció...
Nem kell kényelem és porció.
Nekem így jó.

Hátat fordítok nektek,
hogy ne is lássalak titeket,
mert amivé váltatok, az
megrémiszt engemet.

nincs.., talán van.., de majd lesz...

Nincs már semmi.., csak
az a valami, ami még lesz.

Szavakat dugdosok szájakba, s
köpetként látom őket újra...

Az értelem belénk szorult..,
elszürkült remetét készítettünk
gyorsan belőle.

Erre varrunk gombot és
bomlott elmét...

Valami mégis van, de
már nem az igazi.

Állj odébb...

-Legyél önmagad!-

Mondtam magamnak...
Aki nem látja a szavakat
és néha szárnyat ragad..,
aztán röpköd össze-vissza.

Lezuhan.., leporolja magát..,
utána túlterheli agyát, s
köszön az ismeretlen
ismerősnek a zsúfolt utcán.

Aztán odébbáll...

Látványtervező

Nézem.., s látom.
Olyan, mintha mennék.

Megyek is, de ülök a bolygón.
Száguldok a felhőkkel...

Most nem rohan az emlék,
csak nézek a szememmel és
süvítek az elmémmel...

Látványt tervezek.

kabát nélkül

Nem tapsol senki a szegény
bohócnak, aki koldust játszik
őszintén és élethűen.
Nincs mosoly, nevetés...
Ez messziről látszik.

Túlságosan is...

Ápolatlan aurája késztet
mindenkit vakságra.
Szánalom pénzből vert
barikádja mögött vár,
valamilyen jobb sorsra...

Kéz nem nyúl érte...
"Koszos lesz".
Taps nem jár, étel nincsen.
A tél életet vesz, s
megy tovább minden...

Zombi

Lüktet a hajnal alkoholos
lehelettel megfáradt
emberek arca és álmos
tekintetükkel mohón
szívják önmagukba.

Kérek én is! Még bírom...

A te ködöd

Látod amit látsz és
mégsem teszel semmit...
Sűrű ködben jársz..,
nem veszel észre senkit,
pedig körbe néztél.

Ez a te ködöd...

Temesd tenyeredbe arcod.
Képzeld el, amit érzel..,
Aztán vetkőzz ki magadból, s
ami eddig voltál.., dobd el...

Most már látod?..

hülye

Én vagyok a hülye, mert
használom az eszemet.
Én vagyok a hülye, mert
szabályokat lépek át a
realitás mezejének határán.

Nevezzetek bűnbaknak, s
dobjatok káposztát arcomba,
de megmaradok önmagamnak,
aki mindig is voltam...
A hülye...

Állapot

Hallgattam a csendet...

Nem lélegeztem...
Megtaláltam az ürességet.

Az én nyugalom szigetem,
ahol kizárok mindent.

Ritka állapot, eme érkezési
terület, s kiindulópont.

Az otthonom előszobái, ahol
szívesen senkit se látok...

Miért is tenném!?

A harmadik fél...

Vannak dolgok, amiktől
átalakulok szörnyeteggé, vagy
hibátlan szentté.

S vannak okok, amik
kiváltják a gondolatot, s
megfontolttá tesznek...

Ebben a pillanatban is
harcolok a kettő között,
valahol messze magam fölött....

De nem tudom mivel...

A dolgokkal..? Az okokkal..,
vagy magammal?!..

Szerelem és gyász-divat

Te álltál.., én néztelek.
Gondolatban kitéptem szíved...
Erre kell emlékezned.

Tudod jól, hisz érezted.
Enyém lett és nem bántad meg.

A temetésemen mondtad, hogy
őrizzem, amíg lehet.

(Ígérem)

Mielőtt elrohadnék,
visszaadom majd meglásd.
Ne gyászolj feketébe, s
miattam ne sírj...

Nem áll jól neked.

Hosszú nap

Ma testem fakó és gyenge...
Elhagytam kevés erőmet,
tartásomat.

Holnap színes leszek,
mint a szivárvány...
Majd megkeresem
mindenem..,

...de ma még nem.

Ébredés

Ma velem kelt a nap
első pár sugara...
Álmodtam egy lányról,
akinek szép volt az arca.

Szerelmes szavakat
sugdosott fülembe és
letépte rólam a ruhámat.

Csupasz keblére emeltem
éhes ajkamat.., s
elragadt minket a
szenvedélyes akarat.

Kár volt felébrednem...
Így magányommal kell
szeretkeznem....

Sámán

Hunyd le szemed...

Érezd, ahogy hullámzik a föld...
Elringatja tested, lelked.

Érezd...

Ürítsd ki elméd.
A legjobb úton haladsz a
harmónia felé.

Haladj...

Az üresség van és magad,
ami most teljesen Te vagy.

Ringatózz...

Keresd a sámánt, ki
benned él.

Utazz...

tettestárs

Lassú perceket
gyilkol az unalom...

Ma a hátsó ajtón távozom.

A szerelem nem vár otthon,
csak megmérgezett nyugalom.

Az ablak vizes a
sok esőtől...
A könnycseppjeim dublőrei
is lehetnének, de
nem hiányzott.
Nem kellenek!!

Inkább az unalomnak segítek...

üres raktár

A sötétben tapogatózom, de
nem találok semmit sem...

A magány nem hagy
normálisnak maradnom...

Ki kell törnöm ebből, de
előtte kopogtatok az ajtómon.

Üres raktár fogad.
Itt nincs mit látni...

Tele kéne pakolni.., de
egy darabig még így marad.

Egyedül vagyok, s
tovább kutatok...

Valóságtan

Érzem , hogy itt vagyok..,
még mindig élek és mozgok.

Lélegzem...

Valódinak érzem a
pillanatot, vagy
ezt a pár percet...

Igazából nem tudom...

Lehet, hogy leszálltam és
a talpamon járok.
Olyan, mint egy valóságtan.

Furcsa...
Érzem, hogy itt vagyok...

A vég után és a vég előtt....

Öreg barátok gyújtanak
gyertyát értem, s
hazudnak szüntelen.

A létezésem nem volt más,
csak beletörődött hiedelem
az ismeretlen felé, kitárt karokkal...

Ez az ölelés egy halálos
szorítás, a vég előtti kiáltás...

majd találkozunk

Ma látok utoljára
csillagokat az égen és
már nem búcsúzkodom,
mint régen.

Az életet itt hagyom,
nem kell nekem, de
nektek sem adom...

Én ezt kiérdemeltem,
ti meg örüljetek másnak, s
ne őrizzetek meg az emlékekben.

Idővel követtek majd engem, s
újra találkozhattok velem...

már nem sokáig...

Kellene munka, nő és
egy kis pénz sem ártana...

De hát.., akkor szép
a szegénység, ha semmi sincs...

A rendszerben van a hiba, vagy
talán bennem!?.

Sajnos nem tudom.
Korog a gyomrom, s
már nem sokáig bírom.

humán-tárgy

Nevettem és sírtam, mikor
a világot átláttam.
Azelőtt vak voltam, egy
néma, mozdulatlan
humán-tárgy.

Most az élet drámájában
színész vagyok, mellékszereplő
egy cenzúrázott képernyő-kímélő..,

...de túl hangosak szavaim,
mert mindenki megsüketült.

Égés

Megszült a társadalom, s
kidobott magából...

Lelocsolom testem benzinnel,
s meggyújtom...

Így fog minden égni, ha
nem tudtok megváltozni.

Az elején

Lenyúzom testemről a bőrt,
hogy lássatok engem...

Nézzetek!!

Ilyenek vagytok Ti is emberek..!

Egy anyagból vagyunk, annyira
nem különbözünk, csak
más az akaratunk, amit
elhihetünk, de
meg is tagadhatunk.

A bőr csak ruha...
A szív a lélek szava.
Bármit is hisztek,
jobb lenne felednetek...

Az elején kezdjétek.

betonpárna

Ma aprót kéregettem az
utcán kövér, rohanó emberektől...

-Rossz a szemük.- (gondoltam)

Nem láthatnak sok mindent
a testemből.
Sovány vagyok, mint
egy lámpaoszlop.

Üres hassal hajtom
fejemet a betonra, de
lesz álmom, amiben
eljutok mindenhová és
megtölthetem a gyomrom...

Nem akarok többé felébredni...

Igazán élni...

Előttem a horizont, az
ismeretlen út fel nem
vert pora.

Hátam mögött koszos
múltam lejárt kora
tűnik el az idő sivatagában...

Hátizsákomban lapul pár
összeszedett bölcsesség és
egy-két ékesség is...

Tudom.

Jó úton haladok és az
életben mindent kihasználok,
mielőtt utam véget ér, s
meghalok.

Ma teljesen, holnap félig...

Holnaptól fél ember leszek,
és kiüresedek...

Egy magányos android
értelmetlenségének árnyéka
rávetül testem minden zugára.

Részegen, bánatosan élem
tovább napjaimat...
Tudat alatt tudatosan
tördelem majd szárnyaimat és
sírni fogok gondolataim
fájdalmas gyötrődéseitől.

De ma még egész és
teli ember vagyok...
Kihasználom a boldogságra
ezt a napot.

instant magyarország (a levesbe)

Ebben az országban mindenki úgy tesz,
mintha tudná, hogy mit csinál...

Elavult törvényeken csimpaszkodik a
kormány és a maga szája íze szerint alakítja.
A kisember agyát átmossák, s ráakasztják
az elégedettség hazug maszkját...

Undorító helyzet egy nevetségesen szomorú helyen...

Vak polgárok integetnek a szegényeknek, aztán
az egészen mégis átnéznek, s tovább mennek
állítólagos boldogságuk felé...

A közömbösség fintora már az életé...

Így csak lefelé tart az út, amin egyedül,
szomorúan baktatunk, mert a mai
ember széthúzta társadalmunk empatikus köteleit!

Elbuktunk, mint
intelligenciával felruházott élőlények...

Tudjuk ezt, de nem valljuk be....

Ilyenek vagyunk magyarok, kik arcukat
tenyerükbe, vagy homályba temetik.
Itt senkinek nincsenek társai, csak
irigy, buta ellenségei...

(Igen)

Kiábrándultam ebből az országból, s
belőletek is...A magyarokból.

Élet és katéter

Lassan már katéter kell
az élethez, hogy könnyebben
meg lehessen emészteni...

Bizony.

Rosszul van a világ, de
még nem tud hányni.
Csak öklendezik hasztalan...

Gumiszoba titkok

Gondolatban járok...

Gumicsizmám sáros a
fantáziámtól, közben
töröm a fejem kalapáccsal,
míg tart eljátszott örömöm.

Fülemen hegyező, s
tenyerem legyező...
Annak lenyomata arcomon
piroslik és egy
őrült a kulcslukon
leskelődik...

Ma gumi-gondolatban hálok...

Pirkadattól alkonyatig

Az ablakban leskelődik a hajnal.

Én álmosan vissza nézek belé,
aztán kísérletezek a szavakkal,
de ma nincs beszédkészségem,
se intelligenciám.

Hagyom a dolgokat megtörténni
maguktól, míg le nem teper az alkonyat.

.., de mégsem

Meg nem tett cselekmények
ütötték fel lusta fejüket.
Az egész csak üres szavak halmaza.

A csontokon nincs már hús és
elhízott a fogatlan bús...
Mégis tátott szájjal várja
az eltévedt sült galambot.

A vég elkezdődött, de
még nem érti senki...
Se talpraesett, se beletörődött.

Roncs álmaikban véreznek, s
nem tesznek semmit ezek az emberek.