Hallgatom a csendet.
A kellemes rendet...
Vajon mennyi időm van
még az őrületig?
Körülvesz a kétely, aki
üdvözlően átölel.., aztán
a múltról beszélgetek
a tükörképemmel...
Kis idő elteltével a
magány kopogtat fejemben.
Én nem látom szívesen, de
udvariasságból beengedem...
Rémes önelemzést játszok.
Egyedül társasozok, s
amikor mindent elveszítettem,
akkor saját ordításom hallgatom...
Nincs több időm...
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése