Üres festővásznak sora,
Érintetlen porhüvelyek
Kiterítve előttem,
Ahogy hajdanán teste feküdt.
Az öt horizont
Lelke körül forgott,
Ahogy a Föld a Nap körül,
Most a levegő, mit éreztem
És belélegeztem, átfordult.
Ó, és csak a mindent tanítottam meg neki,
Ó, tudom, hogy mindent nekem adott, amit viselt,
És most keserű kezem dühöng a felhők alatt,
Aminek helyén egykor mindenünk volt.
Ó, a képeket mind feketére mosták,
Áttetováltak mindent...
Kimegyek sétálni,
Játszó gyermekek vesznek körül,
Érzem nevetésüket,
Hát miért kókadozom?
Ó, és beteges gondolatok
Kavarognak agyam körül,
Forog velem a világ, ó, forog,
Milyen gyorsan alhat ki a nap?
És most keserű kezem
Törött üveget szorongat,
Aminek helyén egykor mindenünk volt.
Ó, a képeket mind feketére mosták,
Áttetováltak mindent,
Minden szeretet elromlott,
Feketére festette világom,
Áttetovált mindent, amit látok,
Mindent, ami vagyok,
Mindent, ami leszek...igen.
Tudom, egy nap csodálatos életed lesz,
Tudom, Nap leszel valaki más egén,
De miért, miért, miért nem lehet,
Miért nem lehet az az enyém?
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése