Karma rendőrség

A karma rendőrség
tehetetlen állókép...
Az élet keret nélkül szép,
s határtalan az egyéniség,
karöltve az elmével...

A szörnyeteg nincs kint,
ott lapul testközelben.
A tükörnek int, nem
bízik a karma rendőrségben.

A fotó ég, s
valami más is...

Vonzódás

Démonok ölelnek, s
lelkemben szeretkeznek
a vég különös alakjával...

Testem csupasz, arcom
mámoros maszkot ölt...
Nem jön az álom.

A vég érkezik...
Elmosolyodom és ő
tovább szeretkezik...

Út az első sorhoz...

Rám ragadt az élet pora,
testemet koptatja,
reményeimet táplálja és
éhezteti...

Megyek előre, hogy életem
az első sorból lássam...
Még hosszú az utam...

A holnap vár...

Elfáradt az ég alja és
sötét foltok haladnak rajta...
A ma menekül a holnap
megszokott forgatagába...

Lassan elhalkul minden.
Az idő nem áll meg, megy
tovább türelmesen...
Hát hunyd le szemed, a
holnap várni fog téged...

Üres oxigén palack

Nincs körülöttem levegő
mióta elmentél...
Azóta sok a szürke felhő, s
valami a magányomban él...

Nyomasztó csend honol, de
ott belül találkozok Veled,
mert Te vagy a legszebb emlékem.
A szívem tied...

Így telnek a napok, amikben
kicsit mindig meghalok...

Félek.., mire újra találkozunk
nem marad semmi, amit
magamból még adhatok...
Nélküled elfogy a levegő, s
meghalok...

Az ősz küszöbén

Nem csiklandoz már
a nap sugara, s bántó
lett a szél foga.

Néha felszisszenek,
mint egy kihűlt kígyó...

S közben a közel múltból
csupán egy emlék lett.
A jelen vánszorog
körülöttem, s a
jövő bennem mocorog...

Honnan jöttem?
Hová érkeztem?
S merre tartok?

Választ most nem találok...

nem eszem, mert az eszem...

Kihűlt levesem kevergetem,
közben máshol jár az eszem...

El sem búcsúzott tőlem és
elvitte az útlevelem...

Ma nem eszem meg a levesem,
arcomat párnáimba temetem...

Kisírom szemem, mert
nem akarok látni semmit sem...

Hadd guruljon a parketten,
miközben máshol jár az eszem...

Ez az élet nem...

Óhh.., ez az élet!
Ami van nem jó, s
már félek, rettegek a
társadalom remegésétől...

Engedjetek el, hadd menjek...

Nem kell árnyék, nem
kell sötétség.
A gondolatok ezekben
laknak.., semmi kétség...

Látom a fejemben.

Óhh.., ez az élet!
Nem változik a szemlélet.
Véres politikában úszik az élet...

Így nem kell!
Óhh.., így nem kell
ez az élet...

Egy hosszú nap végén

Egy hosszú nap végén...

Emlékszem. Megmentett
a bánat sűrű homálya...
Eltakarta szemem, mikor
arra volt szükségem.

Egy hosszú nap végén...

Jött szembe a szerelem, s
fellángolt testem oltottam
könnyem hűsítő italával.

Egy hosszú nap végén...

Felébredtem. Az éjszaka
nekem könyörgött..,
én fáradt voltam, s meghaltam.

Egy hosszú nap végén...

Felém csónakázott a révész,
s nem volt nálam aprópénz...
-Váltasd fel, talán visszaérsz-...

Egy hosszú nap végén...

látás

Elbúcsúzom magamtól és
hátat fordítok a tükörnek...

Eddig nem láttam világomtól...
Nem is gondoltam, hogy
léteznek más emberek...

A bocsánatkérést soha nem a vétkes kezdi, hanem az, akiben nagyobb a szeretet.

Ki nem mondott mondat...

Varrtam egy mondatot, de
mindig szétszakad.
Őrzöm a gondolatot, mert
különben elszalad...

Az életem nem hord öltönyt,
s nem autózik hasztalan...
Nem érti a közönyt, ami
mindent elfoglal...

Erre varrtam mondatot,
amit ki, nem mondhatok...

pearl jam- black

Üres festővásznak sora,
Érintetlen porhüvelyek
Kiterítve előttem,
Ahogy hajdanán teste feküdt.
Az öt horizont
Lelke körül forgott,
Ahogy a Föld a Nap körül,
Most a levegő, mit éreztem
És belélegeztem, átfordult.

Ó, és csak a mindent tanítottam meg neki,
Ó, tudom, hogy mindent nekem adott, amit viselt,
És most keserű kezem dühöng a felhők alatt,
Aminek helyén egykor mindenünk volt.
Ó, a képeket mind feketére mosták,
Áttetováltak mindent...

Kimegyek sétálni,
Játszó gyermekek vesznek körül,
Érzem nevetésüket,
Hát miért kókadozom?
Ó, és beteges gondolatok
Kavarognak agyam körül,
Forog velem a világ, ó, forog,
Milyen gyorsan alhat ki a nap?

És most keserű kezem
Törött üveget szorongat,
Aminek helyén egykor mindenünk volt.
Ó, a képeket mind feketére mosták,
Áttetováltak mindent,
Minden szeretet elromlott,
Feketére festette világom,
Áttetovált mindent, amit látok,
Mindent, ami vagyok,
Mindent, ami leszek...igen.

Tudom, egy nap csodálatos életed lesz,
Tudom, Nap leszel valaki más egén,
De miért, miért, miért nem lehet,
Miért nem lehet az az enyém?

Magányos társasjáték

Hallgatom a csendet.
A kellemes rendet...
Vajon mennyi időm van
még az őrületig?

Körülvesz a kétely, aki
üdvözlően átölel.., aztán
a múltról beszélgetek
a tükörképemmel...

Kis idő elteltével a
magány kopogtat fejemben.
Én nem látom szívesen, de
udvariasságból beengedem...

Rémes önelemzést játszok.
Egyedül társasozok, s
amikor mindent elveszítettem,
akkor saját ordításom hallgatom...

Nincs több időm...

Műanyag utakon

Emberek futnak versenyt az
idővel, aztán feltörik a perselyt, s
mennek tovább emelt fővel...

Nem kell a tegnapi maradék,
sem a mai meleg étel..,
csak a gyors ételszínezék és
a nem újrafelhasználható bölcsesség...

Merre tartotok.., s
hová juttok?!

változatlanul

Elindultam megváltozni, de
tudom, nem érek oda soha...

Számban az út pora,
cipőm letaposva...

Megyek tovább...
Nem tudom hová érkezem...

A szegény halála

Üres zsebemben kutat
keményre gyötört markom...
A semmit kutatom.

Kalapom a járdán díszeleg, s
nem kell senkinek a pantomimom...

Testem sovány és gyenge,
beesett gyomrom Auswitzre gondol...
S mint egy zord, aszott remete,
olyan testem kinézete...

Már késő megmenteni.

A legkönnyebb úton segítek magamon.
Nincs búcsú, sem gyász..,
csak elhullott test, egy
ismeretlen hely, s haláltánc...

Gyönyör

Tegnap ittam, ma iszok, s
holnap talán meghalok...
A szerelem sem kell
ezekben a napokban.

Henyélek árnyékomban, s
gyönyörködöm halálomban...

Önzetlenné válni

Állj meg!
Kérlek ne menj tovább.
Nyisd ki szemed és segíts.

Analizáld a helyzetet, én
addig várok...
Ne félj, itt vagyok neked.

Tudod..,
egyedül nem jó.

A tudat megtévesztő
szellemként kísérti a lelket.
A tükör untat.
Nincs semmi és senki
elfogadható segítségként, ki
megmutatná a helyes utat.

Taposs magadnak ösvényt.
Oda érkezel, ahol én vagyok...
Eddig a hologramomat láttad és
semmi mást.

Várok...

Most ismerj meg és segíts rajtam,
mert úgy gondoltam, s reménykedtem,
hogy te megváltozhatsz odabent...

Búcsú az opcióktól

Egyedül élem az életem,
minden más csak opció...
Nem kell kényelem és porció.
Nekem így jó.

Hátat fordítok nektek,
hogy ne is lássalak titeket,
mert amivé váltatok, az
megrémiszt engemet.

nincs.., talán van.., de majd lesz...

Nincs már semmi.., csak
az a valami, ami még lesz.

Szavakat dugdosok szájakba, s
köpetként látom őket újra...

Az értelem belénk szorult..,
elszürkült remetét készítettünk
gyorsan belőle.

Erre varrunk gombot és
bomlott elmét...

Valami mégis van, de
már nem az igazi.

Állj odébb...

-Legyél önmagad!-

Mondtam magamnak...
Aki nem látja a szavakat
és néha szárnyat ragad..,
aztán röpköd össze-vissza.

Lezuhan.., leporolja magát..,
utána túlterheli agyát, s
köszön az ismeretlen
ismerősnek a zsúfolt utcán.

Aztán odébbáll...

Látványtervező

Nézem.., s látom.
Olyan, mintha mennék.

Megyek is, de ülök a bolygón.
Száguldok a felhőkkel...

Most nem rohan az emlék,
csak nézek a szememmel és
süvítek az elmémmel...

Látványt tervezek.

kabát nélkül

Nem tapsol senki a szegény
bohócnak, aki koldust játszik
őszintén és élethűen.
Nincs mosoly, nevetés...
Ez messziről látszik.

Túlságosan is...

Ápolatlan aurája késztet
mindenkit vakságra.
Szánalom pénzből vert
barikádja mögött vár,
valamilyen jobb sorsra...

Kéz nem nyúl érte...
"Koszos lesz".
Taps nem jár, étel nincsen.
A tél életet vesz, s
megy tovább minden...

Zombi

Lüktet a hajnal alkoholos
lehelettel megfáradt
emberek arca és álmos
tekintetükkel mohón
szívják önmagukba.

Kérek én is! Még bírom...

A te ködöd

Látod amit látsz és
mégsem teszel semmit...
Sűrű ködben jársz..,
nem veszel észre senkit,
pedig körbe néztél.

Ez a te ködöd...

Temesd tenyeredbe arcod.
Képzeld el, amit érzel..,
Aztán vetkőzz ki magadból, s
ami eddig voltál.., dobd el...

Most már látod?..

hülye

Én vagyok a hülye, mert
használom az eszemet.
Én vagyok a hülye, mert
szabályokat lépek át a
realitás mezejének határán.

Nevezzetek bűnbaknak, s
dobjatok káposztát arcomba,
de megmaradok önmagamnak,
aki mindig is voltam...
A hülye...

Állapot

Hallgattam a csendet...

Nem lélegeztem...
Megtaláltam az ürességet.

Az én nyugalom szigetem,
ahol kizárok mindent.

Ritka állapot, eme érkezési
terület, s kiindulópont.

Az otthonom előszobái, ahol
szívesen senkit se látok...

Miért is tenném!?

A harmadik fél...

Vannak dolgok, amiktől
átalakulok szörnyeteggé, vagy
hibátlan szentté.

S vannak okok, amik
kiváltják a gondolatot, s
megfontolttá tesznek...

Ebben a pillanatban is
harcolok a kettő között,
valahol messze magam fölött....

De nem tudom mivel...

A dolgokkal..? Az okokkal..,
vagy magammal?!..

Szerelem és gyász-divat

Te álltál.., én néztelek.
Gondolatban kitéptem szíved...
Erre kell emlékezned.

Tudod jól, hisz érezted.
Enyém lett és nem bántad meg.

A temetésemen mondtad, hogy
őrizzem, amíg lehet.

(Ígérem)

Mielőtt elrohadnék,
visszaadom majd meglásd.
Ne gyászolj feketébe, s
miattam ne sírj...

Nem áll jól neked.

Hosszú nap

Ma testem fakó és gyenge...
Elhagytam kevés erőmet,
tartásomat.

Holnap színes leszek,
mint a szivárvány...
Majd megkeresem
mindenem..,

...de ma még nem.

Ébredés

Ma velem kelt a nap
első pár sugara...
Álmodtam egy lányról,
akinek szép volt az arca.

Szerelmes szavakat
sugdosott fülembe és
letépte rólam a ruhámat.

Csupasz keblére emeltem
éhes ajkamat.., s
elragadt minket a
szenvedélyes akarat.

Kár volt felébrednem...
Így magányommal kell
szeretkeznem....

Sámán

Hunyd le szemed...

Érezd, ahogy hullámzik a föld...
Elringatja tested, lelked.

Érezd...

Ürítsd ki elméd.
A legjobb úton haladsz a
harmónia felé.

Haladj...

Az üresség van és magad,
ami most teljesen Te vagy.

Ringatózz...

Keresd a sámánt, ki
benned él.

Utazz...

tettestárs

Lassú perceket
gyilkol az unalom...

Ma a hátsó ajtón távozom.

A szerelem nem vár otthon,
csak megmérgezett nyugalom.

Az ablak vizes a
sok esőtől...
A könnycseppjeim dublőrei
is lehetnének, de
nem hiányzott.
Nem kellenek!!

Inkább az unalomnak segítek...

üres raktár

A sötétben tapogatózom, de
nem találok semmit sem...

A magány nem hagy
normálisnak maradnom...

Ki kell törnöm ebből, de
előtte kopogtatok az ajtómon.

Üres raktár fogad.
Itt nincs mit látni...

Tele kéne pakolni.., de
egy darabig még így marad.

Egyedül vagyok, s
tovább kutatok...

Valóságtan

Érzem , hogy itt vagyok..,
még mindig élek és mozgok.

Lélegzem...

Valódinak érzem a
pillanatot, vagy
ezt a pár percet...

Igazából nem tudom...

Lehet, hogy leszálltam és
a talpamon járok.
Olyan, mint egy valóságtan.

Furcsa...
Érzem, hogy itt vagyok...

A vég után és a vég előtt....

Öreg barátok gyújtanak
gyertyát értem, s
hazudnak szüntelen.

A létezésem nem volt más,
csak beletörődött hiedelem
az ismeretlen felé, kitárt karokkal...

Ez az ölelés egy halálos
szorítás, a vég előtti kiáltás...

majd találkozunk

Ma látok utoljára
csillagokat az égen és
már nem búcsúzkodom,
mint régen.

Az életet itt hagyom,
nem kell nekem, de
nektek sem adom...

Én ezt kiérdemeltem,
ti meg örüljetek másnak, s
ne őrizzetek meg az emlékekben.

Idővel követtek majd engem, s
újra találkozhattok velem...

már nem sokáig...

Kellene munka, nő és
egy kis pénz sem ártana...

De hát.., akkor szép
a szegénység, ha semmi sincs...

A rendszerben van a hiba, vagy
talán bennem!?.

Sajnos nem tudom.
Korog a gyomrom, s
már nem sokáig bírom.

humán-tárgy

Nevettem és sírtam, mikor
a világot átláttam.
Azelőtt vak voltam, egy
néma, mozdulatlan
humán-tárgy.

Most az élet drámájában
színész vagyok, mellékszereplő
egy cenzúrázott képernyő-kímélő..,

...de túl hangosak szavaim,
mert mindenki megsüketült.

Égés

Megszült a társadalom, s
kidobott magából...

Lelocsolom testem benzinnel,
s meggyújtom...

Így fog minden égni, ha
nem tudtok megváltozni.

Az elején

Lenyúzom testemről a bőrt,
hogy lássatok engem...

Nézzetek!!

Ilyenek vagytok Ti is emberek..!

Egy anyagból vagyunk, annyira
nem különbözünk, csak
más az akaratunk, amit
elhihetünk, de
meg is tagadhatunk.

A bőr csak ruha...
A szív a lélek szava.
Bármit is hisztek,
jobb lenne felednetek...

Az elején kezdjétek.

betonpárna

Ma aprót kéregettem az
utcán kövér, rohanó emberektől...

-Rossz a szemük.- (gondoltam)

Nem láthatnak sok mindent
a testemből.
Sovány vagyok, mint
egy lámpaoszlop.

Üres hassal hajtom
fejemet a betonra, de
lesz álmom, amiben
eljutok mindenhová és
megtölthetem a gyomrom...

Nem akarok többé felébredni...

Igazán élni...

Előttem a horizont, az
ismeretlen út fel nem
vert pora.

Hátam mögött koszos
múltam lejárt kora
tűnik el az idő sivatagában...

Hátizsákomban lapul pár
összeszedett bölcsesség és
egy-két ékesség is...

Tudom.

Jó úton haladok és az
életben mindent kihasználok,
mielőtt utam véget ér, s
meghalok.

Ma teljesen, holnap félig...

Holnaptól fél ember leszek,
és kiüresedek...

Egy magányos android
értelmetlenségének árnyéka
rávetül testem minden zugára.

Részegen, bánatosan élem
tovább napjaimat...
Tudat alatt tudatosan
tördelem majd szárnyaimat és
sírni fogok gondolataim
fájdalmas gyötrődéseitől.

De ma még egész és
teli ember vagyok...
Kihasználom a boldogságra
ezt a napot.

instant magyarország (a levesbe)

Ebben az országban mindenki úgy tesz,
mintha tudná, hogy mit csinál...

Elavult törvényeken csimpaszkodik a
kormány és a maga szája íze szerint alakítja.
A kisember agyát átmossák, s ráakasztják
az elégedettség hazug maszkját...

Undorító helyzet egy nevetségesen szomorú helyen...

Vak polgárok integetnek a szegényeknek, aztán
az egészen mégis átnéznek, s tovább mennek
állítólagos boldogságuk felé...

A közömbösség fintora már az életé...

Így csak lefelé tart az út, amin egyedül,
szomorúan baktatunk, mert a mai
ember széthúzta társadalmunk empatikus köteleit!

Elbuktunk, mint
intelligenciával felruházott élőlények...

Tudjuk ezt, de nem valljuk be....

Ilyenek vagyunk magyarok, kik arcukat
tenyerükbe, vagy homályba temetik.
Itt senkinek nincsenek társai, csak
irigy, buta ellenségei...

(Igen)

Kiábrándultam ebből az országból, s
belőletek is...A magyarokból.

Élet és katéter

Lassan már katéter kell
az élethez, hogy könnyebben
meg lehessen emészteni...

Bizony.

Rosszul van a világ, de
még nem tud hányni.
Csak öklendezik hasztalan...

Gumiszoba titkok

Gondolatban járok...

Gumicsizmám sáros a
fantáziámtól, közben
töröm a fejem kalapáccsal,
míg tart eljátszott örömöm.

Fülemen hegyező, s
tenyerem legyező...
Annak lenyomata arcomon
piroslik és egy
őrült a kulcslukon
leskelődik...

Ma gumi-gondolatban hálok...

Pirkadattól alkonyatig

Az ablakban leskelődik a hajnal.

Én álmosan vissza nézek belé,
aztán kísérletezek a szavakkal,
de ma nincs beszédkészségem,
se intelligenciám.

Hagyom a dolgokat megtörténni
maguktól, míg le nem teper az alkonyat.

.., de mégsem

Meg nem tett cselekmények
ütötték fel lusta fejüket.
Az egész csak üres szavak halmaza.

A csontokon nincs már hús és
elhízott a fogatlan bús...
Mégis tátott szájjal várja
az eltévedt sült galambot.

A vég elkezdődött, de
még nem érti senki...
Se talpraesett, se beletörődött.

Roncs álmaikban véreznek, s
nem tesznek semmit ezek az emberek.

Kicsit megmenteni a ........

Néma madár vagyok és
a szmog egén szárnyalok.
Bár gázálarcom nehéz, de
fenn-(t) maradok, bírnom
kell még.

Tollaim nem fénylenek,
takarják a nehézfémek és
ha nem vigyáznék..,
be is mágneseződnék.

Nem tehetetlen, de
néma madár vagyok, s
valamit tenni próbálok...
Kicsit megmentem a világot.

A szabadság tévhite

Szabadnak lenni egy
megteremtett világban, a
többi emberrel egy bolygón
annyit tesz.., mintha
egy nagy gömbölyű
elmegyógyintézetben, erősen
leszedálva élnénk
nevetségesen tudatosan...

Érezni a szabadságot egyáltalán
nem olyan, mint teljesen
szabadnak lenni...
Ha nem is vagyunk bezárva, akkor is
ide vagyunk láncolva...

Voltam én már...

Voltam én már halott
német katona..,
törékeny, szőrőslábú
balerina.., s
lázadó cyber-paraszt,

de konzervatív sznob
még soha...

Ha azzá változnék.., öljetek meg.

Kiürítés

Krízis!
Evakuálom magam
önmagamból és nyugalmat
keresek valami tág réten.

Unom az "emberi" világuralmat...

Nem vagyunk több a fölényes,
hatalmaskodó állat-királyoknál.

Elvonulok csendesen,
nehogy bárki észre vegyen
és úgy élem az életem,
ahogyan ti sohasem.

Ohh én...

Valóságban álmodtam
egy szép sivatagról.
Aztán megtudtam..,
ez kép magamról, belülről
s mélyről.

Egy keret nélküli ábra,
aminek változik az arca.

Az én érzelmi karavánom.
Személyes karakterem,
az önműködő dublőröm
kikockázott, züllött
darabja.

Ha felébrednék sem lennék más.
Ilyen lettem.., ez nem vitás.

Munkanélküli lelkek

Áttetsző pálcikaemberkék
állnak rendezetlen sorban.

Az utca mocska kabátjukon
szárad és cigarettafüst
szagot árasztanak.

Én kenyeret és cipőt veszek,
ők csak kenyeret.

Kettéhasítják a lelket
ezek a különbségek és
senki sem tüntet.

Álruhák

Vágtam jó arcot
cikk-cakk ollóval, s
előadtam a színdarabot,
ahol nyertem mosollyal
egy egészen új maszkot.

Tudom...

Bizarr farsang az élet...
-Köszönöm!-

S meghajolok mélyen.

A világ egy darabja

Tekintetem ebihalként
vergődik egy félig
elpárolgott élet szélén, s
mire eljut tudatomig,
belelapozom a mába, de
csak a sorok közt lépegetek
nem hiába, hisz részese
vagyok e világnak...

Kobold

Aludtam én már a hold,
állatokkal teli udvarán,
amíg fel nem ébresztett a kobold,
ki teljesen elszegényedett.

Akkor és ott, szorítottam
neki helyet, s
azóta nem ébresztett...

Szintetikus szerelem

Szörnyek facsarják ki
belőlem a szerelem maradékát.
Többé testem is csak semmi...
Egy megnevezhetetlen, üres rongy.

Nem kapok szenvedélyt, nem
lehetek a libidómon szörfös...
Valahol veszek új kedélyt, meg
egy guminőt...

Érzéketlen műanyag lettem..,
tied vagyok szintetikus szerelmem...

Gyomorból

Tálcán kínálom a szerelmet, s
árnyékom követ...
Lehet elromlottam, de
ma megfogadom..,
kihányok magamból
minden érzelmet...

Ismeretlen ember

Régi árnyéka elől
menekül a szegény, s
nem mászik ki ebből,
mert nem ismeri a reményt.

A semmiből táplálkozni
olyan, mintha levegőt enne
emberi lelke, amit megfőz, s
Ő maga a díszítése.

Teste lobog a szélben,
ráncos arcába kapaszkodik
az idő erősen.
Beteg lesz és haldoklik.

Meghal.

Számunkra nem létezett, s
létezik ugyan úgy, mint
életében a világunkban.
Az élet van a halál szerepében.

Szabad ember

Szabad ember vagyok, s
lázadok.

Határaim nincsenek,
rég elvesztek.

Az út porát szívom,
míg bírom.

Szabad ember vagyok.
Tudom.

Legyen elég ennyi.

A kérdés

Ma egész nap hazudok az
igaz világról...
Ha igazat mondanék róla
hazudnék...!?

Láthatatlan ember

Egy csóró szegény tartja kezét
a járda szélén.
"A láthatatlan ember."

Tekintettel nem dobálják,
de talán legbelül szánják.

Dobok neki aprót, hogy
lelkiismeretem ismerjen...

off

Belőttem egy adagot...

Szárnyalok tágas mezők
felett, s fogom
a gondolatot, amit
a fejemből vettem elő.

...majd kilépek testemből
újra és újra.
Többé nincs rajtam kötél.
Elmentem szabadságra.

Várok

Vártam a halált, de
fontosabb dolga akadt.

Ezek után növesztettem szakállt
és napokig öntudatlan voltam.

Még most is várok.

Lemondás

Hűvös gondolataimtól
remegve fázom a kanapén és
a bennem rejlő kígyó
mérgezi elmém.

Testem lassú és petyhüdt,
nem biztos, hogy
megérem a holnapot..,

...lehet, még ma meghalok.

Ablakon át...

Bámulok a cigarettafüst
ablakán át.
Lesem az élet képeit, de
nem látom az emberek arcát,
csak a jelmezeit.

"Hazugságba öltözött,
örök-mozgó bio-gépek."

Nálam nem rohan az idő,
de Ők már szinte meghaltak,
annyira előre futottak.

Én tovább cigarettázom, s
nézem, amit látnom kell...

Így vagy úgy

Ma elmentem megkeresni
magamat, de csak
egy züllött bohócot
találtam.

Ha így is szeretsz Kedvesem..,
hát legyen...

Halálos szerelem

Kiszáradt lelkem kútjában
haldokolnak érzéseim
kiégett pergamen darabjai.
Nincsenek kérdéseim, sem
frappáns válaszaim, csak
a sötétség leple takar.

Tenyeremben elásott arcom
gyászolom, s átváltozok
egy érthetetlen, groteszk ronccsá,
s könnyeim marják át
bőröm minden pólusát.

A halál környékezett meg, s
örökre belém szeretett.

Miattam ne...

Levettem maskarám.
Nézzetek!

Ez vagyok én.

Éhes vagyok, szakadt a ruhám...
S tudom, így bolond-
láthatatlannak tartotok...

Az igazság néha fáj, de
miattam ne szenvedjetek...

Vízió

Eltűnt utakon járok.
A szél kifújja fejemből
a gondolatot, s álmodok
egy ismeretlen felhőről,
aminek a tetején bort iszok.

Vízióim része vagyok,
egy kilőtt lövedék a
látóhatár szélén.

Távolodok.

Eltűnt utakon tovább járok...

illúzió

Felépítettem világomat.

Később leromboltam.

Aztán újra építettem
és azt is leromboltam.

Minek van így értelme,
ha puszta illúzió
az ember élete...!?

Fájdalom-kirándulás

Szemgolyóm egyik erén
mászkál a fájdalom.
Vele vagyok, s
fogja kezem, mint
a régi társadalom.

Könnyemen csónakázunk,
elmerülünk, búvárkodunk és
látóideg a barátunk.

Aztán belémnyilal a fájdalom,
s szemem a szemtanúm...

sértés

Ma nem néztem az
emberek arcába.
Belül véreztem.

Este csak ültem, s
görnyedtem a kádban.
A civilizáción elmélkedtem.

Bárhová indultam el,
mindig ugyan oda érkeztem.
Az élet sérti életem.

kiöltött nyelv

Ember, embernek fordít hátat,
míg a mosoly csak látszat, ami
maszk mögött kiöltött nyelv.

Protokoll és formaság, egy
komolyan vett butaság,
elintézve kézlegyintéssel.

-Legyetek őszinte lények,
s ne hazudjatok.-

Ördögi kerék - Tisztelgés Jim Morrison előtt

*kérdés*

Eltört fény
csillog szemeimben.
Ismeretlen lény
kullog konyhakertemben.
Egy kérdés
morog bennem.

Mit láthatok
vakító szerelemben?

****

*ördögi kerék*

Ma egyedül,
dühösen ébredtem.
Lelkemen komorság ül.
Eltévedtem.

Holnap szerelem
vidítja lényem.
Felismerem.
Nem tévedtem.

****

*bohóc*

Meglepő, s megnyerő
mosolyod utánozom
sikertelenül bohóc
barátom.

Üres hegedűtokod
sírva árválkodik, s
krumpli orrod
náthától pirosodik.

Miben leled örömöd?
Nyomorúságos életösztönöd,
tehetséged miért égett
ki belőled?!

Mond hát bohóc?!

****

*ajtók*

Alulról, belülről...

Itt bent fakad a
forrás.
Belőlem mélyről,
tudatomtól pár
mérföldnyire
stoppolva lelkemben
nem állok meg
magamnak.

Nem tudhatom mi
történne velem ha
találkoznék
önmagammal.

Csak lépcsőzöm
érzelmeim házában,
benyitok minden ajtón,
míg teljesen el nem
veszek a világban.

S eltűnök egy
sötét csapdában…

****

*csavargó*

Elégetem a pénzem, ami
amúgy sincsen.
Hátrahagyom a kötöttségeket, s
nem fogadok el segítséget.

Járom az utamat,
letaposom csukámat.
Csavargó életet élek, mint
egy igazi hobo lélek.


****

*Whiskey bár*

Iszom a levegő bűzét
bárhová megyek is.
Füstös helyen mérik a
királyok szeszét...

-Hé ember!
Tölts egyet!-

Sarokban bujkáló szerelem
gyújt lángot bennem, s
alkoholtól bűzlő lelkem
önt belém bátorságot...

Olcsó whiskey bár
otthonom nappalija.
Betéved minden ismeretlen árny
ijesztő, ápolatlan profilja.

Magamba tolom e fertőt, s
elvágom a füstfelhőt...
-Hé! Csapos!
Kérek még egy kört!-


****

*útszéli blues*

Ne nézd a térképet.
Menj tovább barátom.
Az út oda visz, ahová mész.

Rúgd a port szelek
rongyos arcába.
Köpj egyet.

Útszéli rendőrök tarifája.

Kopott cipőd legyen
mérföldjeid tanúja.
A táj züllött oltára.

Ne nézd a térképet.
Menj tovább barátom, míg
tart az életed.


****

*Gyíkkirály: a lotyóhoz*


Ég Veled Te éjszaka
fénylő város!
Nézz utánam! Ez hátam kirakata.
Távolabbról pillantok rád
forró-vérű lány.
Szeméremajkad mosolyog rám.

Nemrég küldött meghívót
olcsó lábai közé.
Még nem válaszolok. Őrlődjön
kuncsaftok közt.
Pénzem nincs. Szegény vagyok.
A bérletem lejárt rég.

Nem tudom, hogy kívánlak e még...


****


*Ma nem, holnap igen*


Ma üres a zsebem
és a gyomrom.
Hiányzik a szerelem
és a kényelem.

Ma nem jutok el sehová
és éhes maradok.
Ezzel beérem, s
ma nem hazudok.

Majd holnap élek.


***

*reggel és este*


Reggel még búcsúzkodtam.
Ő sírt, én rab voltam.

Este mást öleltem,
berúgtam, s szeretkeztem.

Így mennek a dolgaim
kedves barátom.

James Douglas Morrison(1943. december 8. – 1971. július 3.)
**************************

Arra gondolok.., meg erre

Minden este arra gondolok,
hogy mi lesz ha meghalok...

Tudom. Meg leszek halva, s
nem leszek többé ilyen balga.

A dolgok mennek tovább
nélkülem, tán rondább
lesz az egész világ, de
sajnos így sem szép.

Minden este erre gondolok,
meg arra...
Mi lesz addig, míg meg nem halok?

Belátom, kellesz

Próbáltam belátni, hogy
hiányodtól nem készülök ki,
de tévedtem Kedvesem.

Ó, mennyire kell
a forró szerelem, amit
nyújtani tudsz nekem.
Így megfagyok a hidegen, s
magamnak vagyok idegen.

Próbáltam belátni, hogy
hiányodtól nem készülök ki,
de tévedtem Kedvesem...
Nagyon kellesz nekem.

Percek és emberek

Rokkant órákat
tolnak percek, s
kattogva sietnek
utánuk a másodpercek.

Az igazi vesztesek a
lejárt idejű emberek,
akik életükbe sok
mindent belegyűrtek.

A pálya széléről
nézem ezt az esetet, hogy
majd betöltsem a keretet,
ami egy hatalmas baleset.

S tovább múlnak a percek,
ahol már nincsenek emberek.

egyedül

Ha egyedül vagyok, kicsit
mindig meghalok.
Szállnak a gondolatok,
amiket elhajtok.

Hív a mély, de
nem veszem fel, most
maradok reális lény, akit
magam sem hiszek el.

Vigyázok testi épségemre,
de nincs felszerelésem erre.
Mozdulatlan maradok, s
a szerelmemre várok..,

ha már így egyedül vagyok...

Figyelmetlen hallgatóság

Erőltetett mosolytól
eléget arcokon ülök, s
alig látszanak a szánalomtól
a nyakakon lévő tökök.

A szavak csákányként
járnak ki-be a fülekbe, s
bólogatnak jelzésként, hogy
értik és fejezzem be.

Ezek után inkább beszélek
valami élettelennek, s
lám.., ugyan ott vagyok.
A semminek szavalok..,

hát hallgassátok...

Gondolkodok?

Lefordulok a szemem sarkán, s
bemegyek a fejem ajtaján.
Nem ég a fáklyám, annyira
nincs sötét, csak félhomály.

Elütött áldozat leszek
a gondolatok sztrádáján,
majd múltakat temetek a
bal félteke tájékán.

Aztán a kisagynál megfordulok,
s tovább gondolkodok...

(szelíd)

Árok szélén hempereg
levedlett aurám.
Nem tudom mi leszek és
mit sugdos a szám
ezek után...

Savanyú hányása érthető
szavakba tömörül, de
titka fel nem fedhető.
Kiábrándultan megőrül a
bizalmatlanság mezején.

Véres nyálat ordít
szétmart torkából és
inkább magán segít.
Önszántából menekül
a szelíd...

Ma nem, holnap igen

Ma üres a zsebem
és a gyomrom.
Hiányzik a szerelem
és a kényelem.

Ma nem jutok el sehová
és éhes maradok.
Ezzel beérem, s ma
nem hazudok.

Majd holnap élek.

Reggel és este

Reggel még búcsúzkodtam.
Ő sírt, én rab voltam.

Este mást öleltem.
Berúgtam, s szeretkeztem.

Így mennek a dolgaim
kedves barátom.

Fa a síkságon

Szorongok észrevétlenül
magamban, míg a teher
a terhemen ül, s
nevetve lógatja lábát
magányom üres teraszán.

Inkább elrejtőzöm a
fámban, s gyökeret verek.
Úgy döntöttem, tovább
már nem megyek.
Virágot bontok, s meghalok.

A látszat csal

Üres tekintetben
elmerülve úsznak
a gondolatok homályos
elméletei.

Szomorúak, de
boldognak látszanak,
ha kiülnek az arcra,
ami védő-maszkként
téveszt meg másokat.

S vajon önmagunkat?!

"sokk" hűhó semmiért

Csendes őrület a
percek pillanatában
rejlő változatlan kövület.
Eltűnik szavakban a tett.
Az érintettek elégedetlen,
mosolygó, önelégült kisbolygók
az órák galaxisában.

Nincs fénysebességgel
száguldó evolúció, csak
mutáns-tudatú, idő-függő
ember, ki önmaga s
mindenki ellen
a legpusztítóbb fegyver.

Égő emberek

Leveszem arcom
emberi részét, s
átformálom mássá.

Megkeresem lelkem
azon részét, amivel
tükörbe tudok nézni..,

aztán drága benzint
locsolok rátok, hogy
megtudjátok a
kiszolgáltatottságot..,

majd égő fáklyával
közétek sétálok, s
kényszerítelek titeket,
hogy változzatok meg.

A vágy

A hiányod szellemeket
táplál szemem üregében, s
fájó szerelmet mérgeznek a
magány nevében Kedvesem...

...ma így, holnap úgy...

Papírkutyának szalonna

Papírkutyák áznak vécék
ökoszisztémájának
legfényesebb galaxisában, s
a gondolat mondanivalójának
értelmet keres a nyelv
franciázás közben.

Szemből serken a nedv, a
könnyű könny...
Jöhet a rosszkedv.
Persze csak egy deci, hogy
ne akarjak könnyelmű lenni.

S ugat mindenki, aki
nem harap.., s
elmesélem a szalonnának és
hagyok maradékot a kutyáknak...

Nem hét mérföld

Az előző másodpercek
pillanatából merítek, élek.
Már nem vagyok gyerek,
de ebben a percben
most nem szenvedek.

Remélem a reményt, s
eljátszom gitáron az
elmém, hogy hogyan
szeretkeztem az úttal...

(Végigmentem).

Tényleg kígyó volt, de
nem hét mérföld, inkább
egy életen át nyitva tartó bolt...
Ég és föld.

A valóság rabszolgája

A valóság káprázik
könnyes szememben, s
velem játszik itt
az életben.

Ribancként használ,
egy nem számító lényként,
kezemben ezüst kanál
mézes madzagként.

Véres csíkok a hátamon
mutatnak festmény hatást, de
még bírom, s
rajtam a vesztes palást.

Pórázom el nem engedem, s
magamat vezetem...

Magadat, önmagadtól

Van egy fegyverem...
Az az igazság, hogy több van,
de fel nem fedem.
Elégedjetek meg azzal,
amit láttok, mert
ha éreztek is, lehet
elbuktok.

S felállni nehéz, ha
nyomaszt a súly, s
hív a mély...
Én nem válaszolok, s
"pisztolyt" rántok
arcom izmaival és
természetes maradok...

Talpraesetten kacagok...

Szeress akkor is ha...

Megevett szavakat emészt
a szerelem utolsó cseppje.
Keserű ízétől fintorog a
boldogtalanság perce és
kígyót eszik reggelire, ami
marja minden nap, s
lelke kiszárad...

Mosoly játszik gyenge,
meggyötört ráncokkal
rúzsos ajkak szélén, míg
le nem ugrik a bátrakkal, s
túléli a végén, ami egy új
kezdete a kisírt szemeknek, s
új munka a zsebkendőknek..

Torokban gombóc, szívben
elfojtott vágyak várják
kiérdemelt keretben, hogy
kitegyék és lássák,
nem történik minden hiába, de
ezek a dolgok ilyenek.
Csináljátok. Menjetek...

Szociális evolúció

...nincs megalkuvó gazdag
tevehajcsár a látóhatáron.
Átalakította őket az agyag,
amit mi gyúrtunk lóháton...

(s közben)

...elveszett gesztusok haldokolnak
partra vetett halak formájában,
mások álcázott boldogságban szomorkodnak...

...szavak vannak mindenütt, de
már nincs jelentésük.
A cselekmények csúnyán
vonszolnak maguk után, s
mindenki néz szépen felöltözve és
nagyon bután...

A szerelem, mint olyan...

Dübörög a had, s
felém tart...

Legyen! Te akartad.

Lábnyomokkal teli arcom
lecserélem miattad, s
áldozatos tettemért,
áldozatot kell hoznod.

Hogy miért?!

Ennek így kell lennie, s
nem kell olajat cserélni benne.
Működnie kellene, de
Te törött fogaskerék vagy,
egy véres szálka a szememből...

Nem tudsz semmit a szerelemről...

Lélegzet visszafojtva...

Kitárt szárnyakkal állok
egy magaslati ponton, s
mélyre zuhanva meditálok a
szélrózsa minden irányába...

Nem mozdulok...

Árva, belső tekintet mér végig,
de nem az elejéről, hanem
ahonnan kezdte és nézem
én is a tetejéről, milyen
nagy a világ bennem...

Eltévedtem...

Nem is itt kéne lennem, s
nincs térképem nekem.
Arcomat elgépeltem fényképezővel,
majd az ugrásra készültem...

Elrugaszkodtam..,megtettem...

Landolás után törött
szárnyaimat gyorsan levettem és
a sebeimet nyaldostam franciásan,
aztán örökre eltűntem...