Erőltetett mosolytól
eléget arcokon ülök, s
alig látszanak a szánalomtól
a nyakakon lévő tökök.
A szavak csákányként
járnak ki-be a fülekbe, s
bólogatnak jelzésként, hogy
értik és fejezzem be.
Ezek után inkább beszélek
valami élettelennek, s
lám.., ugyan ott vagyok.
A semminek szavalok..,
hát hallgassátok...
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése