A valóság káprázik
könnyes szememben, s
velem játszik itt
az életben.
Ribancként használ,
egy nem számító lényként,
kezemben ezüst kanál
mézes madzagként.
Véres csíkok a hátamon
mutatnak festmény hatást, de
még bírom, s
rajtam a vesztes palást.
Pórázom el nem engedem, s
magamat vezetem...
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése