Eltűnök a jelenbe, mint
egy elfelejtett, kiégett színész, ki
beleőrült a karaktereibe…
Szavak nélkül hagyom
magam mögött az összes gondolatom, s
egy villámló esőfelhővé válok…
Egy magam az úton ballagok, és
ami még nálam van, csak így vagyok,
meg a halványuló emlékek kopott képei…
Száraz szemek keresve sem találnak, nincs
integető polgár az elhagyott öreg fa alatt,
nincsenek akik utánam kiáltanak…
Megjelenek majd a holnap jövőjében, s
kiló métereket adok el magamnak illegálisan, mint
egy drogkereskedő a sötétben…
Most itt hagyom ezt a helyet, és
elhagylak titeket is…,
elfúj a szél engem, mint a szemet…
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
1 megjegyzés:
Amikor lelépünk
Megjegyzés küldése