Egy fekete lyuk vesz körbe, és én
töltöm ki a sötétség belsejét, mint
egy falra festett ördög testet-öltése
valami túlfantáziált filmben, amiben
eltúlozták a
főhős szerepét…
Ezek gondolatok a gondolatban, ahol
a határ nem is tudom hol van…
a fejben, vagy a végtagokban, mint
egy életképes bábuban…!?
Mindenesetre én egy hangtalan
énekes vagyok…
… aki a töltelék egy dimenzió kapuban,
egy emberi massza az idő görbületében,
a megőrült szépségideál, az eredeti Én, aki
egy fekete lyuk közepén
betölti azt a sötétséget, amit a
fejembe visszatérő hangok keltettek…
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése