2001. szeptember 11-én reggel

Repülőgépek zuhannak belém.
Már nem vagyok én, hanem
valami egészen más lény.

Fáklyaként lángolok a világ
központjában. Nincs fény,
csak halálos füst és zuhanó törmelék.

Sok reménytelen segítség küzd
testemben a lelkemért. Fekete az ég,
s szirénák süvítenek kegyelemért.

Rövid távon villognak a pokolban.
A magamba roppanás szélén állok.
Leugrok.

Összeomlásom áldozata eme
írásom legjobb változata.
Viszlát Osama!

fejlődés

Üres vagyok. Kongok.
A rajt vonalhoz állok.
Futok megtölteni magam.

Elbotlok.

Diétás tudásom oktat.
-Ne add fel!-
Keresem a megfelelő szavakat.
Lesöpröm a nyelvtani utakat.

Újra kirakom.

Kezdem megérteni...Felállok.
Tovább tudok menni.

Utolsó tangó

Tangót jár mosolyom a
derű fényével.
Előttem van minden álmom, s
elrontom egy pengével.

Saját véremmel
beszélgetem halálra
magam.
Rajtam a búcsú álarca.

Vénám szélesen
felém vigyorog.
Ruhája vörösben
ragyog.

Olyan szép, mint
kinyílt virág a
méhek kertjében.
Távolodik a világ.

Homályos, régi zene szól
alig kivehető ritmusokkal.
A mondani való eltűnik mosolyomról.
Tangózok a halállal.

Megbékélve (álhalál után)

Lüktetve sír csendben
minden mondatom idebenn.
Repültem, de lezuhantam.
Megsebesültem.

Grafittal írt szavak
tűnnek el bennem, s
elvágott füstkarikák
hullnak szét előttem.

(Állj!)

Ennek véget kell vetni!
Ebből semmi jó
sem sülhet ki.
Elfutott a ló.

Nem keresem lágy
szavak betűit.
Amin fekszem nem ágy.
A halál van itt?!

Cserepes ajkam új
tetőért kiabál.
Ernyedt izmaim csak
álhalál.

Lelkem lebeg az ablaknál.
Nem tetszik neki, amit
kint talál.
Hozzám jön, s belém hál.

Színes bogyók (extasy)

Megharapott szemgolyók
vitatkoznak a nézésen.
Mintás, színes bogyók
vigyorognak szélesen.

Pupillák kiterítve
nagy fekete lepedőként.
Minden rejtély felderítve.
Egészben vettem be..,

...nem felezve.

Dübörgő hajnal
pörög, s elszédül.
Nem alszom nappal,
csak ha mellém ül.

Úgy bizsergek...

Füst-karaván

Lábnyomok a homokban.
Tolvaj karaván a távolban
menetel életszerűen.
Ezt már láttam. Egy délibábban.

Hasadt a hajnal.
Hallottam.
Követem az akaratot, s
a vele járó kábulatot.

Nincs vizem.

Meghalhatok. S míg
árnyék vagyok, hűsölök.
Messzi távlatok kínálnak
hallucigén termékkel.

Hasis füstöt szívok.

Gondolat-karavánok soraiban
lebeg simára az agyam.
Nem fog.
Kifogyott.

Rablók közt foglyok, csatlósok.
Lábnyomom a homokban
hagy nyomot.
Nem emlékezetben.

A távolban délibáb ragyog.
Sietnem kell, de nem tudok.

kiállítás-talan

Mosolyom lobogtatom
komor arcok előtt.
Kibontom, megfagyasztom.
Rideg szobrom mutánsa lesz.

Kiállítom.

Nézzétek milyen kemény
arc ez!- A remény
merre található?-
Kérdezi a látogató.

-A másik teremben.
Amit lerombolt
valami idegen, rossz
előérzet.-

"-Keressétek meg, de
reményt ne tápláljatok.-
Az elhagyta e földet".

Skizofrén

Retteg minden bizalmam.
Ne nézz rám, s ne
jegyezd meg arcom!
Kiszáradt a szám.
Ne adj innom!

Üdítő méreg.

Mást erőszakolj meg!
A világ hagyja magát.
S gonosz tekinteted
parancsokat osztogat odaát.
Befogom fülemet.

Ordít a halál.

Kiballagok időből, s térből.
Nem követ senki.
Könny folyik véremből.
Fertőzött mindenki.
Nem élem túl.

Ezt már nem...

Behorpadt emlékek

A levegő behorpadt szélei egy
rossz nézőpont felém nézve.
Legyőz a vákum, amit
a világ zárt körbe.

Ismerősök az égen. Nem
istenek, de ott élnek, mint
valami széltől összehordott
avar a játszótéren.

Barátok becsomagolva, mint
árucikk a boltban.
Végső kiárusításként,
leárazott termékek gyanánt.

Ellenőrizve és betiltva.

A levegő behorpadt szélei, csak
ismerősök az égen.
Adj levegőt Te szomorú vég!
Elindulok boldog lenni.

Indulok életben maradni.

Nem tér vissza

Nem tér vissza.
Elment.
Nem nézett vissza.
Jobbat remélt és
rosszabb lett.
Nem tér vissza.

Nem számít., mert
nem volt jó, se rossz.
Többet akart, mint
megérdemelt.
Nem tér vissza.

Nem reméli, hogy
visszatér.
Nincs benne az,
ami a reményt
táplálná, gondozná.
Nem tér vissza.

Nem is akar, oly
rég elment.
Nem számít, nem
remél.
Nem tér vissza.

Korunk háborúja

Gépek zaja. Léptek hada.
Vándorol a halál karavánja.
Utolér korunk csatája.

Meghalunk majd mind.
A szabadságot keressük hiába.
Közel a zaj. Közeleg a had.

Tapossuk, amitől félünk.
Önmagunk ellen szegülünk.
Gyávaság a szerelmünk.

Jönnek a gépek.

A társadalom áldozata

Nincs belélegezhető levegő.
Nem érzékelhető, kitapintható jövő.
Remény és álmok maradtak
egy helyen, ami elérhető.

Kezeimet kinyújtom.
A semmit markolom. Kutatok.
Ha valami volna, azt
megosztanám mindenkivel.

Szorít valami.

Nem kapok levegőt. Nincs
rá elég pénzem.
Nincs elfogadható testem.
Megfojt a társadalom.

Nem lélegzem.

Csendes vég (haldoklás)

Minden csendes.

Érzem. Itt a vég.
Örömöm repdes. Még.
Magányos lélegzetem
barátkozik a halállal.
Nincs sehol istenem.
Rég elvesztettem.

Kicsit maradj így...

Csodálatos állapot.
Rossz időben, rossz
helyen vagyok a
megfelelő pillanatban.
Életem elfolyik az esőben.
Elmúlok szépen.

Szerényen.

Csendes minden.
Elállt lélegzetem.

szomorú sötét

Kidőlt oszlopok közt rabol a holnap.
Néha megbotlik. Elesik.
Nem menekül. Tevékenysége szabad.
Szomorú sírásra késztet. Rám nehezül.
Halkan utasít szelídségre. Betegsége
pulzál bennem.

-Van egy könyvem.-Mondja könnyem.
-A víz tükrébe rejtettem.-
Fekete. Akár az olaj. Megijedtem
hangom árnyékától. Félek.
Hátat fordítok, s elmegyek.

Ablak felé tekintek. Vissza nézek
magamra. Mi lehet a baja?!
Zárva az ajtaja, repedt az üvege.
Nem látom tisztán, csak belőve.
Sóhajtok mentegetőzve.

Holnap elmesélek mindent, vagy jövőre.
Messze megyek. Nem köszönök.

Hol a határ?

Nem tudom hol van a határ.
Valaminek a szélén állok.
Körülnézek...Várok.

Gyors kérdések gázolnak halálra.
Az élet megy tovább egy zsákutca felé.
Még nem tudja, pedig nagyon is jól látja.
Szemük illúziókban vakult meg.
Nincs meggyőződés, csak könnyes tények.

Holnap elmegyek ide a közeli városba.
Veszek még pár darab kérdést, ami
nincs megválaszolva.

Nem tömöm be a tudásomon tátogó rést, s
nem tudom meg hol a határ...

Hallucinált tudat

Szavakat hallottam.
Tudat alatt szaporodtam
emberi gépezetté ha
valaki kérdezné.

Gondolatok szobra
testem zuga.
Élő sátor és
álom mámor.

Törekvő csecsemő a
felfogás határán.
Egy közeli jövő
e kor hajnalán.

Érzem.

Tétlen várakozás a
lét várótermében.
Éber álmodás
hallucinált létezésben.

-Te is hallod?-

Ments meg!

Szűk utcákon sétálok (menekülök)
ide-oda kapkodva fejem.
"Embereket" látok, löködök.
Még nem üres a tekintetem.
Zombik világába csöppentem.

-Ments meg engem!
Vigyél innen!-

Hegyes fogaival tép a társadalom
ízekre. Menekülnöm kellene.
Lassan kifordulok testemből, s
iszom saját véremből.
Beteg lettem.

-Ments meg engem!
Vigyél innen!-

Nem állok jót magamért!
Senkiért! Halljátok!?
Ordítok.
A változást így nem ismerem!

-Ments meg engem!
Vigyél innen!-

Tűnj el ködömben paranoid képzetem.

Késő-délután

A hegyek távol pihennek.
Közben életek peregnek másodpercek
gyanánt, s mily értelmetlen.

Az értelmes folyton költözik, keres.
Talál.

Szemem előtt ablak, házak diadala
a fejlődés hosszú útja megkopva, fásult
tudattal szaporítva.

A boltok zárva.

Ma ezen tűnődöm. Nem megyek sehova.
Nézem a magaslatok vonalait, lesem
önmagam pihentető gondolatait. Kikapcsoltam.

Igaz! Kissé szomorú vagyok és melankóliám
szorításában alélok.
Rengeteg az ok, de nekem valót nem találok.

Árny-harmónia

Csend szálain lebegek
a harmónia terében.
Nincs nesz a semmiben.
S mint egy gyönyörű zenében
rakom össze mind ezt.

Sötét oldalon életem
sorait olvasom.
-Üresek a lapok.- Mondom.
Változom.
A fényt markolom..,

...ami minden gondolatom
magamról önmagamnak.
Utazom.
Kalauz a bizalmatlanságom
kitaposott utamon.

Ha festmény lennék
sem tudnám megfejteni
érzéseim menetét.
Hintázom a létben, s könnyes
csillogást látok szememben.

Némán énekelek tovább a sötétségben.

Szilánkok (lélek filozofia)

Törött szemem tükrében
vagdosom össze magam, s
a ma fényében
tündököl sötétségem.

Felhasított bőröm könyörög
új ruha után.
Az ördög röhög bután.
Vérem festi be szülőföldem.

Látásom bujkál.
Hallásom köszörülöm hegyessé.
Nyakamon kötött sál
rögzíti fejemet, ami testemé.

Idővel széthullok, s
törött szemem tükrének
szilánkjaiba esem.
Kiégek, s meghalok.