Negatívból, pozitív vagány

Héé..! Mondd meg,
hogy vagy?!
Igen téged, akit
nem tudok, hogy hívnak...

Árnyékod sem vagy
önmagadnak...
Lépjél a fénybe, ha
azt akarod...

Dönts jól, s
felismerem maszkod...

Héé..! Most mondd meg,
hogy vagy?!
Kisimult az arcod...

Anyád lóháton....

Repül a kurva jövő, s
ki tudja hol áll meg?!
Szuper világ felett sötét a
felhő, és az erőszak
után remeg...

Kicsit álljatok már meg!!!!

Köddé vált érzelmek keresik
önmaguk hajnalát...
Tapogatóznak, de nem érzik.

Pedig vérzik...

Remény szerzés...

Levegő után kapkod a vákuum...
Úton van már a mentő, de
nincs sok remény...

Azt a keveset is lenyúltam,
mert teljesen kifogytam...

Ne bántsatok ezért, csak
túlélek és túlérek mindent, s
mindenen...

Én ilyen vagyok.

Engem el nem kaptok, mert
ott a vákuum körül vagytok,
aki éppen levegő után kapkod...

Meleg párna és hideg beton...

Utcák fagyos huzata
keményíti az életet...
Kiszáradt bőrének pólusa
kiabál olajért...

(mint az utolsó kenet)

Lassan jut előre a halotti
menet, és árván hagyott
gyerekek üvöltenek a
semminek...

Hajléktalan az élet.
Kalapja előtte üres és
kopott. Ismer már minden
félelmet...

Ott ül, s kéreget...
Megszánom.
Adok neki kenyeret meg bort.
Okkal remélt már régóta...

Nekem melegben, párnán
nyugszik az álmom, nem
hidegben a betonon...

Szeretlek és gyűlöllek...

Mozdulatlanul várlak...
Mindig azt hiszem, hogy
egyedül vagyok...

Nem látlak...

Kísértenek hangok...
Szörföznek a képzeletemen,
ami a legjobb ok, hogy
együtt legyek téveszméim
megvalósulásaival...

Egyszer megölellek,
másszor megölnélek...

Mozdulatlanul várlak...
Szeretlek és gyűlöllek...

hatás

Eltakarom szemem és
azt hiszem, jobb már
nem lesz...

Véresre karcolom karom...

Ami bennem van, nem akarom,
nem akarom...

Megfordul a lemez.
Ez más, mint eddig...
A szeretet fegyelmez, mert
itt vagy megint...

Felébredés

Sosem ültem magas lovon, de
még alacsonyon sem...
Nem szálltam le ilyen okon
és nem is fogok sosem...

Egy baromnak integetek...
Ő meg vissza nekem.
Fel nem nézek..,
soha nem teszem.

Meggátol a lény, ami
mindig is voltam...
Ez tény.

A lovak elszaladnak,
nem úgy, mint én...

Jobb lenne, ha
ti is felébrednétek...

önmegvalósítás

Beszorultam a fámba, amit
magam ültettem...
Kérge egy fal, látszik
az arcomban...

Gyökereim bilincsként
tartanak fogva...

Kulcsot kell faragnom, hogy
kiszabaduljak, s utána
mindenen változtatnom...

Az én fámban megvalósítom.
Árnyékomat elhagyom, és
magvaimat elszórom...

1 g

Kifutópályán gyorsítok...
Tág tudatom a levegő, és
csak szelem, míg meg nem halok.

Most nagyon jó...

Elalélt testem közétek dobom,
hogy belőlem szüreteljetek...

Repülő gyümölcs vagyok
a szátokban. Rágjatok meg
rendesen, s mondjátok az arcomba...

-Fogjál minket a markodba!-

Természetellenes

Előjegyeztettem magamnak,
egy új android ruhát...
Szép, fényes lesz a testem, s
polírozott az agyam...

Műanyag szívem biológiailag
majd teljesen lebomlik, és
a legjobbakat remélem...

(Kívánjatok szerencsét)

Felhasználató

Markolom a levegőt...
Nem is tudom mit
képzelek, de talán
elérem azt a felhőt...

Akaratom nem ellenkezik,
megy minden szépen...
Az ismeretlen keletkezik.

Tenyerembe tapad mosolyom..,
el nem eresztem, mert
nekem most csak ez van...

A döntés kérdése az, hogy
mihez kezdek vele!?

Egy nyelet kulcs...

Csak állok a saját horizontom
legvékonyabb peremén, aztán
becsukom szívem ajtaját és
egy időre bezárkózom én...

Ne zavarjatok, mert ugrani
készülök...
Hagyjatok békén, éppen
ugrani akarok...

Tovább előre...

Nincs idő, mégis várok...
Egy buta kamasz álmaiban hálok,
míg fel nem ébredek...

Nem tudom ki leszek.

Eddig szabotáltam magam, de
most belesétáltam az evolúciós
ugráshoz szükséges gödörbe...

Tovább lépek előre.

Mindig szeretlek...

Már nem tudom mit kezdjek
azokkal az érzésekkel, amik
Téged illetnek meg...

Érzéseim tengerén
hánykolódok fel-le, s
reményeim egén
szertefoszlott minden
felhő...

Keblárt öltött fel szívem,
de még így is döfködöd...

Hiába minden, ez már
nem a Te öltönyöd, ami
óvna, ha fáznál...

Nem tudom mit kezdjek.

Az érzések itt vannak bennem,
mert még mindig szeretlek...

Csírázó ember-palánta

Ami volt elkopott,
ami van elfogyott...

Újra ültetem magam,ha
úgy tetszik nekem...

Én leszek önmagam
legmegfelelőbb táptalaja...

Ti már nem kelletek!

Nekem új emberek kellenek,
mert ami volt elkopott, s
ami van elfogyott, s
nem kell, hogy ezt
megértsétek...

online jézus

..,mert te olyan tökéletes
vagy online jézus...

Egy valódi, ötlettelen
átutazó, a bajok
frusztrált síkságán...

A pillanatokig hívő pojáca
anyaföldünk hátán...

Lényed átlátható, szakadt
álca, ami nem rejt el...
Nevetségessé tesz.

Nem változol.
Mindig így lesz...

Online jézus! Jelentkezz!

Bla-bla-bla-bla-bla-bla.....

Beszélek, de minek
és kinek!?
Árnyaknak intek, s
eltűnök egy sötét,
aggasztó gondolatban.

Nem kell semmi, ami
száraz és közhely..,
csak egy valami, de
azt nem tudom...

Saját járművem visz
egy gondolat sztrádáján..,
talán bennem valaki hisz
és úgy is cselekszik...

Az idő, majd eldönt
helyettem mindent?

(kétlem)

Saját vízhangom vagyok,
s égve ragyogok...
Beszélek.., de azt
nem tudom, hogy
kinek és minek...

Neked régi, másnak meg új...

Tudom. Nem látod a
horizont szélét...
Pedig ott vagyok.

Ne vedd elő arcom képét,
mert változok...

Fojtogat egy ismeretlen
kanállal kimert érzés...
Nincs jó íze, de elviselem.

Meghaltam és megszülettem...

A legrövidebb út...

Nem lehet mindig
menekülni, de néha
a dolgok eljutnak odáig,
hogy egérutat keljen keresni...

Nincs támasz, sem
bölcs totem, csak
hallucinált látszat...

Látom! Itt van előttem.

Árnyék és ő, ott elöl...

Néha nem ismerek magamra...
Más ember maszkját hordom?!

-Ez vagyok én.-
(Ezt hazudom)

Félig megoldott elméletek
halmazán ücsörgök...
Hamis a szemlélet, s
ott járok magam mögött...

(Saját árnyékom vagyok)