Pillanatok csúcsa

A hegy lábánál kezdődik
egy kósza gondolat...

Feljebb a negyedénél
megáll, s még van mondat...

Jó utat!

A felénél a környezet látványa
szinte megborzongat és
tudatja, hogy élek...

Itt újak a szavak.

Látom az egész tájat, s
legyőztem a fákat.
Magasabbra jutottam...

(Elértem magamat)

A csúcson elgondolkodok...
Itt már nem találok szavakat,
csak élvezem a hosszú pillanatokat...

Mimika (időben)

Kiürült percek ketyegnek
zavarodott fejemben...

Kitt-katt-kitt-katt...

Menetelnek szüntelen, s
ráncolom a homlokomat...

Ennyi?

Nyomorgó kisember
keresi a napi betevőt, de
rossz helyen keres, mert
most jót nem kínál a jövő.

Számlákból hajtogat repülőt.

Cinikus mosolya elveszített
minden őszinteséget és
a reménye elutazott
nagyobb zsebekbe.

Mit fog tenni a
következő percekben?!

Ázott tűnődés

Szürke fátyol borul
gyászos napjainkra.
A szerencse nem fordul,
csak a rossz oldalon áll..,
bár nem gyógyír a bajainkra.

Életszínvonalat szimulál
az eső. Eláztat ruhát,
embert, állatot, szívet, s
lelket...

Zuhanunk egyre lejjebb a
feneketlen telhetetlenség
sötét bugyrába.

Ejtőernyőt hiába nyitnánk ki,
az nem segítség, csak lassulna
az egész folyamat...

Engem meg tovább üldöz
a gondolat ezen a szürke,
esős napon, ahol
mindenki elázott nagyon...

Sóhaj

A tegnap nehéz terhe
ma is a lelkemet nyomja.
A szomorúság szeme
engem néz és azt mondja:

-Örülni olyan jó volna!-

Az élet halál-gyára

Savanyú leheletek
panaszkodnak nehéz
életkörülményeikről...

Nem rugaszkodnak el a
földről és van értelme
a kimondott mondatoknak...

de...

Szegény ember szavaiból
nem lehet pénzt csinálni...
Ne keressük elő őket a
ma szemetes kukáiból...

Legyen komposzt belőlük,
egy új energia..,s
mindet égessük el, mint
Auswitzban...

Honnan jöttünk és
mit csinálunk?
Csak ítélkezünk, miközben
halált gyártunk...

Holnap is így lesz?!

Ma a szomorúság győzött.
Második az alkohol lett.
Harmadik egy ország, ami
mindent megfertőzött...

Az ember élete ismét
utolsóként futott be...
Bizonyos gazdasági
helyzetekbe fulladt bele
önhibáján kívül...

Holnap is így lesz?!

Munkaszerződés törölve

Merengő, üres tekintetű
szemek folynak szomorúságba és
egy borús gondolat-felhő
gázolja el a megélhetést, s
taszítja bizonytalanságba...

Visszhangzó pénztárcává
mutálódó lukas zseb engedi át
a hűvös őszi szelet, és
benne a kéz, mintha a pénzt
utánozná, s nyúlna érte, de
nem tudja kifizetni az életet...

A szem sárgán csillog a
keserűség nyomasztó ízétől, s
egyáltalán nem olyan, mint
a kávé cukor nélkül...

Latolgatott esélyek erkélyén
ül a kilátástalanság zavarodottsága, s
ölni készül az ember legmélyén...

Többé nincs anyagi biztonság, csak
merengő, üres tekintet a szem tükrében...

Gondolatok, mondatok, lét és halál...

A szem nem azt látja,
amit a gondolat...
Elromlott párhuzamok
sztrádája minden mondat.

Így működik az ember
megfertőzött elméje.
A másik már nem kell,
csak a bebábozódás
hamis védelme...

Ragaszkodás a testhez,
licitálás a lélekre...
Eladó minden mindenhez...
A válaszok meg illúziók
a nagy kérdésekre.

Ez a lét hamis, míg
a halál igaz...

mégis

Az élet értelme szűk
pillanatokba tömörül,
nincs nyugalma, sem
értelme...
Csak a fenekén ül és
nem csinál semmit sem...

.., és mégis...

Szociális betegség

Álmodtam én már
mindenről, s mindig
felébredtem...
Nincs illúzióm istenről,
akit a bajban hiányolnak.

Nem tudom, ki ő...

Önmagamat keresem, s
lehet, már láttam valahol,
de fel nem ismertem...
A belső hang szól és
nem értem mit mondd...
Elnyom a gond, mint égő
csikket a meggyötört kéz.

Kérdem én.
Hová lett az ép ész?!

Csuklik a társadalom

Megakadt mondatok halmán
ülnek ernyedt gondolatok...
Össze kéne rakni őket, hogy
értelmet nyerjenek, de a mai
embereknek ez nem megy...

Csuklik a társadalom...

Érzéstelenítő

Szomorú szemem a
tükörben nézem, s
tekintetem ismeretlen...
Az eltévedt gyermekem.

Sírni támadt kedvem,
ma az életem kietlen...
Nincs kegyelem.
Elhagyott a szerelem...

A zombik választása

Adóban úsznak a
kisemberek...
Az állam lerágja
csontjukat, aztán
kiköpik őket...

Elkenődött kedvek
húzzák a szájukat...
Ma nem nevetnek.
Elfelejthetik álmaikat..,
de sok rossz közül nem
választanak egy rosszat...

S nem teszik le voksukat......

Ásványvíz és szemét

Eljött a nem hideg
ásványvizek időszaka...
A csapvíz ideje lejárt, s
itt van a hulladékok
korszaka...

Műanyag utakon járunk, s
tudatosan szennyezetten élünk.
A hibákból nem tanulunk,
mégis félünk...

Konzervatív újgazdagok

Önmaguktól elszállt emberek
játsszák a felnőttet és buta
kérdésekkel fenyegetőznek, s
gurulnak négy keréken az utcára...

Két sarokkal arrébb megállnak, s
megint elszállnak...
A tükörben nézik magukat.
Még megvannak, de nem látják.
Elhagyták az agyukat...

Álom ringató

Álmodik a fájdalom, s
forgolódik az ártalom...
Szeretkeztek korábban és
most tapintható a nyugalom.

Meghitt órák az ágyon...
Kanapén horkol az ördög,
kezében plüss-lángszóró,s
néha szelíden felköhög.

Az éjszaka nem alszik,
csak kábítóan altat, s
nem válogat...
Mindenki álmot ringat.

Tinta és papír

Gondolatok menetelnek
a mondat végére...
Az írásjelek megszűnnek.
Nincs válasz a kérdésekre.

Elmefoszlányok repdesnek
aranyköpések felett és
azon elmélkednek, hogy
mi, mit jelent...

Üresek a lapok,
jelentéktelenek a mondatok..,
süketek a fülek...

Írok inkább, s nem beszélek.

Ember sziluett?

Nem látszik a koldus.
Láthatatlan ember,
egy töltetlen fegyver.
Az utcák hű lakója...

A nem számító választó,
polgár, ki oda áll,
ahová a remény való.
Arc, szakáll, kéz, láb...

Ember...

leeső eső

Szétázott zsebkendő
szélén ülök és az eső..,
ó igen, hűvös az eső.

Mossa az élet mocskát,
alakítja a mát..,
ó, üresek az utcák.

Esernyővel ballag a bánat,
s beszűkült tudatban bujkál..,
ó, átláthatatlan a kirakat.

Eldugult csatornák jelzik.
Betelt a pohár..,
ó, a világ vérzik.

A lét, ázott zsebkendő, s
jobb kiégni, mint elszürkülni..,
ó igen, hűvös az eső...