Út az első sorhoz...

Rám ragadt az élet pora,
testemet koptatja,
reményeimet táplálja és
éhezteti...

Megyek előre, hogy életem
az első sorból lássam...
Még hosszú az utam...

A holnap vár...

Elfáradt az ég alja és
sötét foltok haladnak rajta...
A ma menekül a holnap
megszokott forgatagába...

Lassan elhalkul minden.
Az idő nem áll meg, megy
tovább türelmesen...
Hát hunyd le szemed, a
holnap várni fog téged...

Üres oxigén palack

Nincs körülöttem levegő
mióta elmentél...
Azóta sok a szürke felhő, s
valami a magányomban él...

Nyomasztó csend honol, de
ott belül találkozok Veled,
mert Te vagy a legszebb emlékem.
A szívem tied...

Így telnek a napok, amikben
kicsit mindig meghalok...

Félek.., mire újra találkozunk
nem marad semmi, amit
magamból még adhatok...
Nélküled elfogy a levegő, s
meghalok...

Az ősz küszöbén

Nem csiklandoz már
a nap sugara, s bántó
lett a szél foga.

Néha felszisszenek,
mint egy kihűlt kígyó...

S közben a közel múltból
csupán egy emlék lett.
A jelen vánszorog
körülöttem, s a
jövő bennem mocorog...

Honnan jöttem?
Hová érkeztem?
S merre tartok?

Választ most nem találok...

nem eszem, mert az eszem...

Kihűlt levesem kevergetem,
közben máshol jár az eszem...

El sem búcsúzott tőlem és
elvitte az útlevelem...

Ma nem eszem meg a levesem,
arcomat párnáimba temetem...

Kisírom szemem, mert
nem akarok látni semmit sem...

Hadd guruljon a parketten,
miközben máshol jár az eszem...

Ez az élet nem...

Óhh.., ez az élet!
Ami van nem jó, s
már félek, rettegek a
társadalom remegésétől...

Engedjetek el, hadd menjek...

Nem kell árnyék, nem
kell sötétség.
A gondolatok ezekben
laknak.., semmi kétség...

Látom a fejemben.

Óhh.., ez az élet!
Nem változik a szemlélet.
Véres politikában úszik az élet...

Így nem kell!
Óhh.., így nem kell
ez az élet...

Egy hosszú nap végén

Egy hosszú nap végén...

Emlékszem. Megmentett
a bánat sűrű homálya...
Eltakarta szemem, mikor
arra volt szükségem.

Egy hosszú nap végén...

Jött szembe a szerelem, s
fellángolt testem oltottam
könnyem hűsítő italával.

Egy hosszú nap végén...

Felébredtem. Az éjszaka
nekem könyörgött..,
én fáradt voltam, s meghaltam.

Egy hosszú nap végén...

Felém csónakázott a révész,
s nem volt nálam aprópénz...
-Váltasd fel, talán visszaérsz-...

Egy hosszú nap végén...

látás

Elbúcsúzom magamtól és
hátat fordítok a tükörnek...

Eddig nem láttam világomtól...
Nem is gondoltam, hogy
léteznek más emberek...

A bocsánatkérést soha nem a vétkes kezdi, hanem az, akiben nagyobb a szeretet.

Ki nem mondott mondat...

Varrtam egy mondatot, de
mindig szétszakad.
Őrzöm a gondolatot, mert
különben elszalad...

Az életem nem hord öltönyt,
s nem autózik hasztalan...
Nem érti a közönyt, ami
mindent elfoglal...

Erre varrtam mondatot,
amit ki, nem mondhatok...

pearl jam- black

Üres festővásznak sora,
Érintetlen porhüvelyek
Kiterítve előttem,
Ahogy hajdanán teste feküdt.
Az öt horizont
Lelke körül forgott,
Ahogy a Föld a Nap körül,
Most a levegő, mit éreztem
És belélegeztem, átfordult.

Ó, és csak a mindent tanítottam meg neki,
Ó, tudom, hogy mindent nekem adott, amit viselt,
És most keserű kezem dühöng a felhők alatt,
Aminek helyén egykor mindenünk volt.
Ó, a képeket mind feketére mosták,
Áttetováltak mindent...

Kimegyek sétálni,
Játszó gyermekek vesznek körül,
Érzem nevetésüket,
Hát miért kókadozom?
Ó, és beteges gondolatok
Kavarognak agyam körül,
Forog velem a világ, ó, forog,
Milyen gyorsan alhat ki a nap?

És most keserű kezem
Törött üveget szorongat,
Aminek helyén egykor mindenünk volt.
Ó, a képeket mind feketére mosták,
Áttetováltak mindent,
Minden szeretet elromlott,
Feketére festette világom,
Áttetovált mindent, amit látok,
Mindent, ami vagyok,
Mindent, ami leszek...igen.

Tudom, egy nap csodálatos életed lesz,
Tudom, Nap leszel valaki más egén,
De miért, miért, miért nem lehet,
Miért nem lehet az az enyém?

Magányos társasjáték

Hallgatom a csendet.
A kellemes rendet...
Vajon mennyi időm van
még az őrületig?

Körülvesz a kétely, aki
üdvözlően átölel.., aztán
a múltról beszélgetek
a tükörképemmel...

Kis idő elteltével a
magány kopogtat fejemben.
Én nem látom szívesen, de
udvariasságból beengedem...

Rémes önelemzést játszok.
Egyedül társasozok, s
amikor mindent elveszítettem,
akkor saját ordításom hallgatom...

Nincs több időm...

Műanyag utakon

Emberek futnak versenyt az
idővel, aztán feltörik a perselyt, s
mennek tovább emelt fővel...

Nem kell a tegnapi maradék,
sem a mai meleg étel..,
csak a gyors ételszínezék és
a nem újrafelhasználható bölcsesség...

Merre tartotok.., s
hová juttok?!

változatlanul

Elindultam megváltozni, de
tudom, nem érek oda soha...

Számban az út pora,
cipőm letaposva...

Megyek tovább...
Nem tudom hová érkezem...

A szegény halála

Üres zsebemben kutat
keményre gyötört markom...
A semmit kutatom.

Kalapom a járdán díszeleg, s
nem kell senkinek a pantomimom...

Testem sovány és gyenge,
beesett gyomrom Auswitzre gondol...
S mint egy zord, aszott remete,
olyan testem kinézete...

Már késő megmenteni.

A legkönnyebb úton segítek magamon.
Nincs búcsú, sem gyász..,
csak elhullott test, egy
ismeretlen hely, s haláltánc...

Gyönyör

Tegnap ittam, ma iszok, s
holnap talán meghalok...
A szerelem sem kell
ezekben a napokban.

Henyélek árnyékomban, s
gyönyörködöm halálomban...

Önzetlenné válni

Állj meg!
Kérlek ne menj tovább.
Nyisd ki szemed és segíts.

Analizáld a helyzetet, én
addig várok...
Ne félj, itt vagyok neked.

Tudod..,
egyedül nem jó.

A tudat megtévesztő
szellemként kísérti a lelket.
A tükör untat.
Nincs semmi és senki
elfogadható segítségként, ki
megmutatná a helyes utat.

Taposs magadnak ösvényt.
Oda érkezel, ahol én vagyok...
Eddig a hologramomat láttad és
semmi mást.

Várok...

Most ismerj meg és segíts rajtam,
mert úgy gondoltam, s reménykedtem,
hogy te megváltozhatsz odabent...

Búcsú az opcióktól

Egyedül élem az életem,
minden más csak opció...
Nem kell kényelem és porció.
Nekem így jó.

Hátat fordítok nektek,
hogy ne is lássalak titeket,
mert amivé váltatok, az
megrémiszt engemet.

nincs.., talán van.., de majd lesz...

Nincs már semmi.., csak
az a valami, ami még lesz.

Szavakat dugdosok szájakba, s
köpetként látom őket újra...

Az értelem belénk szorult..,
elszürkült remetét készítettünk
gyorsan belőle.

Erre varrunk gombot és
bomlott elmét...

Valami mégis van, de
már nem az igazi.

Állj odébb...

-Legyél önmagad!-

Mondtam magamnak...
Aki nem látja a szavakat
és néha szárnyat ragad..,
aztán röpköd össze-vissza.

Lezuhan.., leporolja magát..,
utána túlterheli agyát, s
köszön az ismeretlen
ismerősnek a zsúfolt utcán.

Aztán odébbáll...