Tehetős óriások közt

Ismét elindulok előre.
Nem nézek hátra.
Megyek a gazdag legelőre, s
nem gondolok a magányra.

Tejben aprítok majd, mint
a régi ˝nagyok˝.
Most nincsenek még hangok, de
vigyázok, hisz paranoid vagyok.

Zsúfolt város lesz a vízparti rét és
eltaposnak a ˝tehetős˝ óriások.
Mindenem lesz a tét, pedig
szegény vagyok.




("tehetős óriások" : akiknek elment az esze a pénztől...)

Szánalmas vers

Meglepődött arcok erőlködnek a
közömbösség érzéketlen tengerén, s
hánykolódnak önmaguk elégedetlenségén, mint
buborékok eső közben a pocsolya tetején.

Ők áttetsző, ismeretlen ismerősök
erőltetett mosollyal, s betanult gesztussal
nyalják lábamat.., térdelve. Éppen úgy, mint
egy gazdag totem előtt imádkozva, áhítatban.

Nekem elfeledett személyek személytelensége.
Kiszögelve táblákra, s kilóra eladva, mint
egy ˝ember˝-turkáló utolsó kiárusítása
nem tudatosult személyekkel.

Agy-rágó

Sötét, bolond gondolataim
mozijában ücsörgök.
Elzsibbadt mozzanataim
bénítanak le.- Megőrülök!-

Fáj minden nap, ami
körülvesz. A seb nagy, de
nincs rá tapasz.
Elfertőződöm.

A félelem szorítása
fullaszt halálra.
Ez lesz életem bukása.
Cafatokra szed a világ.

Sötét, bolond gondolataim
a fejemben bányásznak, de
már nincsenek emlékeim.
Ha mégis, akkor rájuk vadásznak.

Elszakadt a cérna, s
leesett mindkét fülem.

Elszörnyedés

Elindultam meginni a könnyem
a világ végére, aztán balra.
Megírom majd a könyvem és
nagyon sírni fogtok rajta.

Megnyúzom testemet, amit
Ti igazán jól ismertek.
Szép, új ruhát varrok belőle,
hogy változatos legyek tőle.

Régi arcomat felgyújtom,
hogy megtisztuljon és
leöntöm ecettel. Hadd fájjon.
Legalább érezni fogom. Élek!

Bezárok magam körül minden
ajtót, ablakot.
Ez lesz az én mély sötétségem,
csak hagyjatok.., hagyjatok!

Többé nem jövök ki közétek
azért, hogy megjegyezzetek.
Vissza nem nézek, inkább
tovább megyek...

A szabadság cáfolata

A világ köntöse olyan, mint
testünk börtöne.
Nehéz szabadulni és
tökéletesen megérteni.

A magány négy fala,
önző lényünk cellája.
Egy bizarr szeánsz terme
lelkünk ezen környéke.

A felszínesség ismerete, s
az ön-mélység kérdése
itt fogalmazódik. - Ki vagyok én?
Tudni szeretném?-

Ötlik fel a sejtelem
agyi tekervényeimen, s
hernyóként kúszik feljebb,
feljebb...Hiába minden.

A világ köntöse olyan, mint
testünk börtöne.

Élet (váróterem a halálig)

Ez egy olyan nap, amelyiket
gyorsan el lehet feledni.
Nem is gondolom, hogy
lehetne ezen változtatni.

Nincs mit tenni.

Az idő múlása, egy
hosszú várakozás a
halál váró-termében..,
...cselekményekkel teli vermében.

Van visszaút?!

Ez a nap olyan, mint
amiben felébredtem és
nyújtóztam.
Felnyitottam szemem...

...átlépem a vég küszöbét.
Ez az a nap.

Sír a fiú (válasz)

Magamnak álcázom magam.
Nem rejtőzöm, hisz ez a
világom, amiben én egy vagyok.
Nem több, nem kevesebb.

Hétköznapi nehézségek
akarnak lelapítani súlyukkal, de
úgy is én győzök, mert ha nem,
akkor itt nincs keresni valóm.

...Keresni valóm?...

Tán már megtaláltam, csak
még ezzel nem vagyok egészen
tisztában, de magamat is
megleltem az évek bölcs múlásában.

Ez lettem.

Sír a fiú

Elázott arcom
szélén ülök, mint
egy lábat lógató a
hold kiflijén a sötét,
ámbár kissé fényes
éjszakán, ahol én
nem látszok magamnak.
Csak ülök tovább, akár egy
ücsörgő szobor a tér közepén
nem fázva soha.

Megkövültem?!

Pedig nem vagyok
őskövület és én
csak az elázott
arcom szélén ülök, s
kőbe zárt lélek minden
szavam, amit nem issza
senki sem, hisz
kemény, mint az
ÉLET ebben a világban.

Hogy melyikben?!

Hát most ebben, s
meghalt nekem
minden, ami én
voltam és most
szomorú, nehéz könnyeim
teherként nyomnak szét.
Tenyerem a palástom
arcom előtt, mint
egy temetés zokogó
mámorában, úgy
borul rám a gyász
mély sötétsége.

Mivé lettem?!…

Paranoid android

Elvékonyodik a hangom.
Nem hazudok, csak
valami köszön belőlem és
amit látok nem az arcom, csak
ami maradt belőlem.

Távoli zene hangja kívül-belül.
Tudom, csak a hazug angyalok, kik
megszereznek, s mindegyikük
rajtam ül, mint egy
frissen festett padon.

Semmi nincs ebben, csak van
egy olyan szó, amit senki sem talál.
Fuss előle, mert nem tudom, hogy
árthat e Neked, vagy nekem!
Pedig különleges.

Átvilágító mondatok mély
zöngése zuhanó érzelmekkel
ejtőernyőzve sportolnak a halállal.
Fiatalság, öregedés triatlon versengése az
árnnyal, ami körülöttünk szárnyal.

Mutass rá testetlen érzés. Kifejezéstelen
tehetetlenséggel maró léleksav, ami
elmar minden értelmet. S míg van
vékony hangom, erőszakosan a
hangszálaimban kapaszkodom.

Én, enyém, tied
Nem másé, amit nem árulhatsz el, mert
nem lennél az. Nem.
Semmi, vagy senki.
Egy lételem nélküli üresség.

Mély rovátkák

Asztalon könyökölve temetem
tenyerembe lelakott arcomat.
A világot szemlélve
fejem szomorúan bólogat.

Fekete és szürke színeket
látok durván veszekedni.
Ember alakú testüket
érzem magamban meghalni.

Reménytelen mélységek
rovátkáiban henyélünk.
Az emberek boldog zombik lettek,
s azért élünk, hogy gyűlöljünk.

...szemeim kisírtam, s
az asztalon hagytam.
Nem akarom ezt látni, csak
vakon tovább élni...

Tudat-piszkítás

A ma monoton verziója
villámlik arcomon.
Az egész élet perverziója
mászik át falamon.

Hosszú gondolatom vetítem
át a valóság határán.
A piszkozatom, agyam lenyomata.
Nem butaság.

Oktalan mondatokat okozok,
ahol minden egyre sötétebb.
Megyek és kiáltozok, hogy
legyen a világ egészségesebb.

A szokás rabjai

A csend szobra vagyok
az idő tág terén.
Felém villannak arcok
fény nélkül a ma végén.

Vizuális hazugság.

Nem látnak, s hallanak.
Engem nem...Senkit sem.
Ámító illúziókban utaznak.
Látja szemem.

Olyan minden nap, mint
minden nap. Csak annyi
a változás, hogy másik
ruhát veszünk fel. Így szokás.

(ápoló)

Arcodat láttam
eltűnni magamból.
Léteztél tudom, de
kiléptem gondolatból
egy emberöltőre.

Kivertelek a fejemből
egy kalapáccsal.
Sok maradt az őrületből,
ami együtt jár a bajjal.
A lelkiismeret egy fúrógép.

Szemlélődöm valahol
az agyhalál közepén.
Derekam meghajolt,
testem már vén.
Emlékek híján szegényedem.

Arcodat láttam, de
már máshol szemlélődöm.
Kivertelek a fejemből tudom.
A kóma teraszán könyörgöm.
Segíts meghalnom!

Pályázatra!! (műhely-munka)

*Ébredj hazaszeretet*

I.

Elaludt ősi vénánk
Nem ébredezik, s
Kézen fogva sétál
Becsukott szemünkkel.



Ébredj hazaszeretet!

II.

Rohan a világ, s
Nem áll meg kérdezni.
Bennünk a válság.
Ki kellene űzni.



Ébredj hazaszeretet!

III.

Fogni kéne a
Testvéri kezeket, s
Újra értékelni azt,
Ami a szeretet.



Ébredj hazaszeretet!

IV.

Éledezz ősi ösztön,
Támadj fel sírodból
Te meggyilkolt
Életérzet.



Ébredj hazaszeretet!

V.

Ajkadat szavakra emeld.
Buzdíts bölcs tettekre.
Taposd el a rosszat, és
Ismerd újra a kegyelmet.



Ébredj hazaszeretet!



*********************************************************

*Dokumentum film*



I.

Láthatatlan képek,
fény nélkül negatívban
harcolnak sorrendért a
dia-vetítő mellett, ahol
sötét van, mert
lekapcsolták a villanyt.
Csak az nem látható, amit
én vetítek ki magamból.



II.

A saját életem filmje
sem az, ami pereg
arcom előtt, hanem
amelyikben jelmezem
a saját testem.
Karakterem negatívban
látszik a valóság
széles vásznán.



III.

Az nem látható, amit
én vetítek ki magamból.



**************************************************************
* *


I.

Ma láttam a napot
leszakadni az égről.
Szürke maradt a beton.
Olyan közelről, s
messziről.

II.

Az ember hús-vér pép.
Komor, depresszív arccal épp
hazudnak maguknak.
Szín kellene Ezeknek a nyulaknak!

III.

Széles piros ajkak
céklaevés után.
Riadót fújnak
hasztalan, s bután.

IV.

Ma láttam a napot, de
szürke maradt a beton.

Mert csak...

Bús arcomat tépem cafatokra.
Az őrület kertjében táborozok.
Gondolataim ölöm halomra.
-Ne kérdezz semmit. Nincsenek okok.-
Csak...

Megeszem magam minden nap.
Jól megrágom, s kihányom.
Nem lesz nekem holnap.
Érzem. Közel a halálom.
Mert...

...félek...

Váltolzatlan differencia

Leszegett fejjel menetel az ember.
Bánatát húzza maga után.
Fej, fegyver, lőszer.
Unalmas, hiú ábránd.

Remegő kéz téved idegen
zsebbe."Ki mit talál övé."
Dobbanó, meszes szív hidegen
fagyassza arcra a mosolyt.

Leszegett fejjel menetelnek az emberek.
Bánatukat húzzák maguk után.
Fejek, fegyverek, lőszerek.
Unalmas, hiú ábrándok.

Remegő kezek tévednek idegen
zsebekbe."Ki mit talál övé."
Dobbanó, meszes szívek hidegen
fagyasszák arcra a mosolyokat...

...leszegett fejjel...

***
"Egy hülye százat csinál.
Kettő meg kétszázat"..

Egy jó nap (nekem)

Ez egy jó nap nekem.
Igaz, nem értem
miért ilyen az életem!?

De tudom. Ilyenné tettem.

Ha újra születnék sem
lennék más milyen.
Ez így jó nekem.

Csak élek szelíden.

Dobtam el szemetet. Összeszedtem!
Számomra fontos a környezetem.
Boldog mindenem.

Ez egy jó nap nekem.

Tehetetlen magyar ember

Elmenekült társadalom
keres magának támaszt. (nem talál)
Mindenki zaklatott.
Mutató-ujjon a ravasz.
A fegyver töltve van.

Láthatatlan bilincsbe verve
a demokrácia minden szava.
Elégedett elégedetlen eszme
az ország mocska. Nincs
semmi, de semmi tiszta.

Rabszolga munka hiába.
Megkötött kezű emberek
küldenek politikusokat a picsába.
Olyanok, mint a gyerekek.
Az újukat sem görbítik meg.

Menekül a társadalom, s
a vesztébe rohan.


***************************************************
Tehetetlen barmok vagyunk a saját országunkban...
*
"a választás, csak a szabadság illúziója"...
Azért nem fogok elmenni szavazni, hogy sok rossz közül
válasszak egy rosszat?!...(felesleges)

Szeretni önmagamat

Hosszú idő telt el csendben.
A halál valahol még itt jár.
Majdnem minden rendben.
Csak az élet fáj.

Ideje elindulnom magamhoz
meglátni és megszeretni.
Mimikát kölcsönözni a szavakhoz.
Békésnek és megértőnek lenni.

(De)

Valamilyen gyökeret vertem.
Tovább kellene haladnom
Csúnyán itt rekedtem.
Tán nincs is hozzá akaratom.

Hosszú idő telt el csendben, s
szeretnem magamat így kell.

Hiányzó lapok

Alámerülök mélységeim
otthont adó hűvösébe.
Nem lesznek mozzanataim.
Belebújok a hallgatás köntösébe.

Néma elméletekbe kapaszkodom.
Lélegzem, csak szemem pislog.
Gondolataim olvasom, de
hiányoznak belőle lapok.

Magamba írtam emlékeim
halvány történéseit.
Erről nincsenek képeim, s
elfelejtettem életem cselekedeteit.

Ma újra kezdek mindent, ami
a tegnappal elmúlt itt bent.