Már megint

Mintha megint csak
menekülnék a gondolataim
árnyai elől…
Már megint.
Általában ilyenkor ez
történik velem, mert
nem irányítom, hisz
nem is akarom…

Mintha sötét felhőkön
hemperegnék, mint
aki rest az életre, ami
már megint Kamikaze
˝mozdulatairól˝ híres és
mintha megint nem
lennék semmi sem…

Mintha már megint
vigasz nélkül sírnék
száraz szemekkel,
értelmetlenül a világ
eme tökéletlen helyén…, csak
vetem a sulykot tovább,
mintha örökké ezt akarnám…

Két szemtanú, egy pár szemmel

Mintha elszakadt
volna a horizont.
Egy kettévált
látóhatárt bámulok
mélyen elgondolkodva...
Párhuzamot találtam e
látvány, s ember között…

Míg a végtelen csak
ismétli önmagát,
e párhuzam az egyről
és a kettőről szól.
Ha úgy tetszik a ˝minden˝
elejéről és
az én beteg érzelmeimről…

Ketté-hasadt
egy horizont az
én tudathasadásos elmémben, s
kettős énem külön-külön
látták ezt a
borzasztó jelenetet
a látóhatár közelében…

Napok a gép előtt

Letöltöm magam
internetről, s
kattog majd agyam
egér gyanánt.

Szintetikus énem
elégetem, s
technikát cserélek
élő sejtre.

S helyreállt
biotestem regenerálódása
közben feltöltöm
magam...Visszaköltözöm.

Szánalmas bohóc

Meglepő, s megnyerő
mosolyod utánozom
sikertelenül bohóc
barátom.

Üres hegedűtokod
sírva árválkodik, s
krumpli orrod
náthától pirosodik.

Miben leled örömöd?
Nyomorúságos életösztönöd,
tehetséged miért égett
ki belőled?!

Mond hát bohóc?!

Kém

Nem bújtam el.
Mégsem látszom.
Nem rejt el a
cigarettafüst,
nem álltam semmi
mögé most...

Azt ígértem nem
hibáztatlak titeket,
mégis benneteket
kell elővegyelek
buta, magabiztos
emberek...

Az élet elrepül,
elfogy az idő, s
többé elő nem kerül.
Számotokra futóverseny
a lét közege ti
bekötött szemű ördögök...

Én nem rejtőztem el,
figyellek benneteket.
Nem takar cigaretta füst.
Itt állok közöttetek, s
láthatatlan vagyok
szemeteknek...

Tapasztalat.

Megcsapott a friss változás…
Nem csalás, nem ámítás…, de
sajog tőle minden porcikám, s
majd le szakad tőle a pofám…

(aztán)…

Mutálódott az életem, ezért
most, éppen hogy csak ismerem…
Eltérített a feladat, amiből
majd egyszer kimenekítem magamat…

(idővel)…

Majd tudni fogom, és
a magam javára fordítom, mint
egy ön kihasznált elégedett, akiben
minden újjáéled…

Lassan, meleg vérrel.

Egy éles kés a kézben…,
egy undorító elképzelés
megvalósított egészben…

Lassan…, nagyon
lassan darabolom
fel magam…

Egy kis darab a
combomból, s
egy nagyobb a hasamból…

Lassan…, nagyon
lassan…, megkóstolom
magam…

Egy beteg elme
íze a számban…, egy
íztelen álomban…

Lassan…, nagyon
lassan…, elfogyok
hamarosan…

Egy fájdalom mentes
őrület…, egy
öncsonkításos hadművelet…

Lassan…, nagyon
lassan…, elképzelem, s
megteszem…

Lassan…





Megjegyzés: Így jár az is, aki rágja a körmét,
vagy a bőrkeményedéseit!!!!!!!!!!

Ismeretlen veterán

Ma bal lábbal keltem.
A jobb nincs is meg nekem.
Aknamezőn felejtettem.

Eladtam a lelkem, s
démoni leheletem
mérgező fegyverem.

Reményem eltemetem, s
megkopott tenyerem
csúsztatom keréken.

Bal lábbal keltem, s
mozgássérült testem
kidobom, s elégetem.

Lágy álom

Állnak álmaim
Szépen sorban, csendben.
Múlnak perceim
búban, boldogságban.
Taposom reményeim.

Kinyitom záram
míg bírom erővel,s
állom szavam vígan,
emelt fővel, s
átformálom magam.

Meredekbe meredve

A hold udvarában
játszadozik a tekintetem...

Szűk a bőröm testemnek, s
gondolataim folyósóján
fogócskázom a halállal,
aztán érzéseim sztrádáján
tövig nyomom a gázt...

Tele van a hold.
Itt a retinámon tündököl,
mint arcomon a bor...
Mint én, aki asztalnál ül...

Eljátszadozik a tekintetem a
hold hatalmas udvarában, mint
egykoron játszótéren és
idebent magamban,
ahol érzem.....

Műlény

Egy zöld ˝műanyag˝ vagyok,
egy ételtároló hasonmása
valami drágább kiadásban
termékbemutatón, ahol
eladnak, mint valami
élőlényt…

Bírom a mikró-hullámokat és
a fagy alatti hőfokokat, mint
egy hülye élőlény
szívósabb fajtája…

Egy zöld ˝műanyag˝ vagyok…

Ajtók

Alulról, belülről...
Itt bent fakad a
forrás.
Belőlem mélyről,
tudatomtól pár
mérföldnyire
stoppolva lelkemben
nem állok meg
magamnak,
nem tudhatom mi
történne velem ha
találkoznék
önmagammal.
Csak lépcsőzöm
érzelmeim házában,
benyitok minden ajtón,
míg teljesen el nem
veszek a világban.

Eltűnök egy
sötét csapdában…

Fáradt fáratlan.

Egy vízcsepp vagyok
ezen a napon…
A pillanatok mozdulatlanok.
Én ijesztően üveges tekintettel
kapkodom ide-oda a fejem,
s mégis…

Nyugodt mozdulatlan testem
fáradtan vegetál ebben a
valóságos helyzetben…
Érzem haldokolva is közeleg,
nem jár messze az est...
Én víz-csepp vagyok
ezen a napon, de
aztán estére elpárolgok, és
zivatarrá változok…

Érzéssel rágva. (lélekrágógumi)

Elindult bennem egy érzés, s
gombóc keletkezik torkomban.
Egy lenyeletlen gubacs, ami
akkor szűnik meg,
amikor átléptem a holt-pontot…
Onnan nincs vissza-út, s
az előbbi már csak a múlt!

Elindult bennem egy érzés, de
nincs nálam a térképem és
hallom, ahogy nekem
intézi szavait.
Igazak- hamisak, mint valami
tesztkérdések önmagadról,
miközben döntés-képtelen vagy!

Elindult bennem egy érzés és
nem tudom magamból kihányni…
El kell döntenem.Megemésszem, vagy
vágjam pofán és úgy szeressem!?
Mint régen a kedvenc játék mackómat?
Megindult bennem az érzés, torkomon gombóc, s
itt az idő, hogy megszüntessem!
Elrágjam és lenyeljem!…

Szintetikus divat

Sehol sem látok ismerősöket.
Vagy nem ismerem fel őket!!?
Tán a hétköznapokba merültek
fülhöz ragadt mobiltelefonnal...

Rózsaszínű gyengébbik nemek, s
lila színű férfiingek
hánytatnak kiszáradásig...
Hová jut így az élet??!

Merre tarthat?

Mindig mindenből újat.
A legjobbat, a csillogósat, s
feledjük a múltat,
a kitaposott utat...

Eltűntek a barátok.
Vagy nem ismerem fel őket??!
A trend fertőjébe vesztek és
én így nagyon magányos leszek

Kik lettetek?!

Plasztika

Arcom egy pengével vágom, s
hogy ez a vágás jó legyen,
előbb megölöm a plasztikai sebészem,
én meg diploma nélkül helyettesítem...

Enyhén csíp a fertőtlenítő, s
fázom a hideg szikétől.
A vérem még fűt engem, de
többé már nem lesz melegem...

Elfehéredek a vérveszteségtől, s
kezdek kihűlni ettől...
Hidegre tettem magamat,
miután megettem az agyamat..

Titkok zárkája

Bezártam magamat
testem dobozába, s
beengedtem lelkemet
egy sötét zárkába…

Vaj vagyok csak egy
forró pirítóson, és
letargikus börtön
életem zárkája…

Kéne egy penge, vagy
egy pisztoly, meg
két fénykép, ami elnyelne, s
nem lennék más, csak egy sikoly…

"Gyors" érzéstelenítő...

Nem érzek semmit…
Se szánalmat, se
gyűlöletet, sem pedig
azt a szeretetet, ami
meghatározza a társas létet…

Nincs bennem már vér,
csak amfetamin, és
a feladás utóhatása bennem árad,
mint a cocain, vagy egy
adag lidocain…

Nem érzek semmit, s
nincs bennem már vér…
Üres vagyok, egy léttelen senki…
Rossz időben, s még
rosszabb helyen…

Jobb félni, mint megijedni...

Félelem kerülget engemet…
Már megszállta testemet, s
torkomig nyomta lelkemet…

Nincsen ép tükörképem nekem (összetört), és
vérzek, mert nem gyógyult be egyik sebem sem, de
életben tart még a félelem…

Elbújt, paranoid énem féltem, hogy
elégeti a megmaradt lelkem, és
egy ijedt arcú zombivá válik testem…

A félelem kerülget engemet…

Életből hamuvá...

Egy magaslaton várom
a villámom, hogy
belém vágjon, mint
egy felismerés...

Kezemben faág, s
állok reménykedve, hogy
testem így jobban égne, s
én lennék a karácsonyfa fénye...

Az égiek haragszanak rám,
mert nem békélek a világgal...
Aztán elnémul szám,
kezemben egy faággal...

S égek majd a pokol tüzében,
melyet Isten gyújt nekem...
Többé ne keressetek engem,mert
itt fent hamuvá lettem..