nincs.., talán van.., de majd lesz...

Nincs már semmi.., csak
az a valami, ami még lesz.

Szavakat dugdosok szájakba, s
köpetként látom őket újra...

Az értelem belénk szorult..,
elszürkült remetét készítettünk
gyorsan belőle.

Erre varrunk gombot és
bomlott elmét...

Valami mégis van, de
már nem az igazi.

Állj odébb...

-Legyél önmagad!-

Mondtam magamnak...
Aki nem látja a szavakat
és néha szárnyat ragad..,
aztán röpköd össze-vissza.

Lezuhan.., leporolja magát..,
utána túlterheli agyát, s
köszön az ismeretlen
ismerősnek a zsúfolt utcán.

Aztán odébbáll...

Látványtervező

Nézem.., s látom.
Olyan, mintha mennék.

Megyek is, de ülök a bolygón.
Száguldok a felhőkkel...

Most nem rohan az emlék,
csak nézek a szememmel és
süvítek az elmémmel...

Látványt tervezek.

kabát nélkül

Nem tapsol senki a szegény
bohócnak, aki koldust játszik
őszintén és élethűen.
Nincs mosoly, nevetés...
Ez messziről látszik.

Túlságosan is...

Ápolatlan aurája késztet
mindenkit vakságra.
Szánalom pénzből vert
barikádja mögött vár,
valamilyen jobb sorsra...

Kéz nem nyúl érte...
"Koszos lesz".
Taps nem jár, étel nincsen.
A tél életet vesz, s
megy tovább minden...

Zombi

Lüktet a hajnal alkoholos
lehelettel megfáradt
emberek arca és álmos
tekintetükkel mohón
szívják önmagukba.

Kérek én is! Még bírom...

A te ködöd

Látod amit látsz és
mégsem teszel semmit...
Sűrű ködben jársz..,
nem veszel észre senkit,
pedig körbe néztél.

Ez a te ködöd...

Temesd tenyeredbe arcod.
Képzeld el, amit érzel..,
Aztán vetkőzz ki magadból, s
ami eddig voltál.., dobd el...

Most már látod?..

hülye

Én vagyok a hülye, mert
használom az eszemet.
Én vagyok a hülye, mert
szabályokat lépek át a
realitás mezejének határán.

Nevezzetek bűnbaknak, s
dobjatok káposztát arcomba,
de megmaradok önmagamnak,
aki mindig is voltam...
A hülye...

Állapot

Hallgattam a csendet...

Nem lélegeztem...
Megtaláltam az ürességet.

Az én nyugalom szigetem,
ahol kizárok mindent.

Ritka állapot, eme érkezési
terület, s kiindulópont.

Az otthonom előszobái, ahol
szívesen senkit se látok...

Miért is tenném!?

A harmadik fél...

Vannak dolgok, amiktől
átalakulok szörnyeteggé, vagy
hibátlan szentté.

S vannak okok, amik
kiváltják a gondolatot, s
megfontolttá tesznek...

Ebben a pillanatban is
harcolok a kettő között,
valahol messze magam fölött....

De nem tudom mivel...

A dolgokkal..? Az okokkal..,
vagy magammal?!..

Szerelem és gyász-divat

Te álltál.., én néztelek.
Gondolatban kitéptem szíved...
Erre kell emlékezned.

Tudod jól, hisz érezted.
Enyém lett és nem bántad meg.

A temetésemen mondtad, hogy
őrizzem, amíg lehet.

(Ígérem)

Mielőtt elrohadnék,
visszaadom majd meglásd.
Ne gyászolj feketébe, s
miattam ne sírj...

Nem áll jól neked.

Hosszú nap

Ma testem fakó és gyenge...
Elhagytam kevés erőmet,
tartásomat.

Holnap színes leszek,
mint a szivárvány...
Majd megkeresem
mindenem..,

...de ma még nem.

Ébredés

Ma velem kelt a nap
első pár sugara...
Álmodtam egy lányról,
akinek szép volt az arca.

Szerelmes szavakat
sugdosott fülembe és
letépte rólam a ruhámat.

Csupasz keblére emeltem
éhes ajkamat.., s
elragadt minket a
szenvedélyes akarat.

Kár volt felébrednem...
Így magányommal kell
szeretkeznem....

Sámán

Hunyd le szemed...

Érezd, ahogy hullámzik a föld...
Elringatja tested, lelked.

Érezd...

Ürítsd ki elméd.
A legjobb úton haladsz a
harmónia felé.

Haladj...

Az üresség van és magad,
ami most teljesen Te vagy.

Ringatózz...

Keresd a sámánt, ki
benned él.

Utazz...

tettestárs

Lassú perceket
gyilkol az unalom...

Ma a hátsó ajtón távozom.

A szerelem nem vár otthon,
csak megmérgezett nyugalom.

Az ablak vizes a
sok esőtől...
A könnycseppjeim dublőrei
is lehetnének, de
nem hiányzott.
Nem kellenek!!

Inkább az unalomnak segítek...

üres raktár

A sötétben tapogatózom, de
nem találok semmit sem...

A magány nem hagy
normálisnak maradnom...

Ki kell törnöm ebből, de
előtte kopogtatok az ajtómon.

Üres raktár fogad.
Itt nincs mit látni...

Tele kéne pakolni.., de
egy darabig még így marad.

Egyedül vagyok, s
tovább kutatok...

Valóságtan

Érzem , hogy itt vagyok..,
még mindig élek és mozgok.

Lélegzem...

Valódinak érzem a
pillanatot, vagy
ezt a pár percet...

Igazából nem tudom...

Lehet, hogy leszálltam és
a talpamon járok.
Olyan, mint egy valóságtan.

Furcsa...
Érzem, hogy itt vagyok...

A vég után és a vég előtt....

Öreg barátok gyújtanak
gyertyát értem, s
hazudnak szüntelen.

A létezésem nem volt más,
csak beletörődött hiedelem
az ismeretlen felé, kitárt karokkal...

Ez az ölelés egy halálos
szorítás, a vég előtti kiáltás...

majd találkozunk

Ma látok utoljára
csillagokat az égen és
már nem búcsúzkodom,
mint régen.

Az életet itt hagyom,
nem kell nekem, de
nektek sem adom...

Én ezt kiérdemeltem,
ti meg örüljetek másnak, s
ne őrizzetek meg az emlékekben.

Idővel követtek majd engem, s
újra találkozhattok velem...

már nem sokáig...

Kellene munka, nő és
egy kis pénz sem ártana...

De hát.., akkor szép
a szegénység, ha semmi sincs...

A rendszerben van a hiba, vagy
talán bennem!?.

Sajnos nem tudom.
Korog a gyomrom, s
már nem sokáig bírom.

humán-tárgy

Nevettem és sírtam, mikor
a világot átláttam.
Azelőtt vak voltam, egy
néma, mozdulatlan
humán-tárgy.

Most az élet drámájában
színész vagyok, mellékszereplő
egy cenzúrázott képernyő-kímélő..,

...de túl hangosak szavaim,
mert mindenki megsüketült.