Minden perc kitép belőlem valamit,
amitől egyre kevesebb leszek.
Pótolni kellene lényem darabjait,
de a részletekben elveszek.
"nem látszok ki magamból"...
Tudattal rendelkező androidként
nőttem ki a világból, s
most hervadó virágként
kúszok elő sötét magányomból.
Rosszkedvem tervként ragyog
sápadt arcom előtt, s
lop egy érzéketlen csókot.
Akkor történt, hogy megölt...
Az idő soha nem hazudik...
Halállal keresztezi a jövőt.
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése